TV2: Zaftos pornó este kilenctől

2010. szeptember 13. 11:29

Kozsóról illik úgy értekezni, hogy a magyar zenei és sztárvilág legcukormázabb, legnyalókább figurája.

2010. szeptember 13. 11:29
„Kozsóról illik úgy értekezni, hogy a magyar zenei és sztárvilág legcukormázabb, legnyalókább figurája, amit a művész úr ki szokott kérni magának, aztán furcsa kendőt köt a fejére, műtetoválással borítja be a fél arcát, és a létező leglégüresebb frázisokat durrantja bele bölcsre vett búgó hangon a néző arcába, a Szomszédok című teleregény záró monológjait szégyenítő borjútekintettel megtámogatva a figurát. Nehéz eldönteni, hogy ez tényleg ilyen, vagy csak a kereskedelmi csatorna által exkluzív szerződésben is elvárt show-elem, mindenesetre képtelenség, hogy valaki napi huszonnégy órában így éljen. Vagy ha mégis, akkor szólni kell a NASA tudósainak, hogy le lehet állítani a földönkívüliek utáni méregdrága kutatási programot, mert megvan az első példány.

Kozsó tehát jó választásnak tűnt, mivel pont annyira hihetetlen arc, mint a műfaj maga. Hiába tülekedett azonban a kegyeiért négy ifjú hölgy, a műsor villámgyorsan kínkeserves unalomba fulladt. Mert érdekel valakit, hogy miért és hogyan utálja egymást négy vadidegen? A női hiszti amúgy sem szórakoztató műsorszám; egy-egy pillanatra még csak-csak leköti a figyelmet, ahogy gyilkos tekintetekkel méregetik egymást a szereplők, de mivel a rendező a Mónika Show-t szankcionáló büntetések nyomán szimpla hajcibálást se mert megkockáztatni, be kellett érnünk némi szájalással.

Így aztán az efféle műsorok rajongóinak maradt a remény, hogy médiaalkotmány ide, médiaalkotmány oda, némi bátorság csak szorult a produkció készítőibe, és legalább néhány másodpercre belekanyarodnak az erotikus irányba, ha már párválasztásról van szó.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Para Celsus
2010. szeptember 13. 18:34
A trévé 2, ha már mindenáron ki akar tűnni, indítson pankráció műsort. Fekete Pákó és Győzike félholtra vernék egymást szögesdróttal körbetekert baseball-ütőkkel, a Galamus-csoportot pedig - a United Colour of Benetton jegyében - a borsodi rajos romák taposnák bele a ringbe, Kozsóstul-bizsustul-rendezőstül.
Shulc
2010. szeptember 13. 12:34
Na végre. Kellett már egy kis izgalom, hogy feldobja azt az uncsi műsort. Legalább az egész család jól szórakozik.
kesztió
2010. szeptember 13. 12:01
Kedves Dévényi úr! A Szabadteres/Mannás cikkemmel kapcsolatban http://manna.ro/velemeny/x-fucktor-2010-09-10.html http://szabadter.wordpress.com/2010/09/10/x-fucktor/ nehezményezte azt a feltételezésemet, miszerint a Heti Válasz beszállt volna a két gyagyitévé népszerűségért vívott csatározásába. Nos, távol álljon tőlem, hogy az igénytelen szórakoztatás két szimbóluma, az RTL KLub és TV2 között valamiféle rangsort állítsak fel (ettől tüntetően tartózkodtam is az írásomban), de vajon nem érdekes egybeesés, hogy (a) az RTL KLub jobboldali kézbe került, (b) az utóbbi néhány napban a Mandiner által szemlézett két egymás utáni cikkében is hirtelen a TV2 lett a bulvármédia rosszfiúja? Esetleg – bár szemkiszúrásként – kaphatnánk egy kritikát az immár konzervatív értékeket képviselő RTL klubot illetően is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!