Zánka

2013. július 29. 14:36
Közel kétezer uniós projekt nyert összesen kétszázmilliárd forint támogatást a Balaton körül az elmúlt három évben – mondta a Fidesz szóvivője pénteken Tihanyban.
2013. július 18. 13:12
Augusztus 10-én Zánkán rendezik meg az Új Nemzedék Fighters Run elnevezésű akadályfutó-terepversenyt, melynek távja 7 és 14 kilométer, előbbin 14, utóbbin 28 komoly akadállyal. Kétszer a Balatonba is beviszik a vállalkozó kedvű sportolókat.
2013. június 4. 8:32
Ez a verseny a hetedik évfolyamánál tart és sikere töretlen. A legpocsékabb időjárási körülményeknél is összejön minimum hatvan hajó, de előfordult már 100-nál is több résztvevő.
2013. január 23. 14:28
A Magyar Vitorlázó Szövetséggyel kötött megállapodás értelmében befogadja a Zánka – Új Nemzedék Központ és a Velencei-tavi Sportiskola a Magyar Vitorlás Akadémia rendszerét. A felek emellett együtt dolgoznak majd azon, hogy további akadémiai központok jöjjenek létre a Balatonnál és a Fertő-tavon.
2012. augusztus 30. 13:44
Magyarországon van egy pont, amelyre a fiatalok otthonként számíthatnak, ez pedig Zánka – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön a balatoni településen, az Új nemzedék központ főépületének átadó ünnepségén.
2012. augusztus 16. 13:10
Fogadj örökbe egy vízibiciklit címmel rendeznek jótékonysági rendezvényt augusztus 20-án a zánkai Új Nemzedék Központban, a befolyt összegből terveik szerint 200 gyerek iskolakezdéséhez járulnak hozzá taneszközök beszerzésével.
2012. június 18. 10:18
Zánkavics – Új Nemzedék Nap néven rendeznek fesztivált június 23-án a Balaton-felvidéki településen: Zánkán másnap a lovasok veszik át a főszerepet a Balaton-parti központban