2016. február 12. 11:17
Drónfelvétel készült a jeges Balatonon átkelő tihanyi kompról.
Kivételek lennének
2015. november 3. 18:51
A Balatoni Szövetség szeretné elérni, hogy a balatoni üzletek ne az adventi időszakban, hanem nyáron nyithassanak ki vasárnap; illetve azt is, hogy más boltokkal ellentétben nem öt, hanem nyolc vasárnap tehessék ezt meg. Minderről már tárgyalnak is az illetékes minisztériummal.
2015. szeptember 28. 11:45
Az őszi hajózási menetrendet október utolsó hétvégéjéig hosszabbítják meg. Egyébként az idei szezonban a Balatoni Hajózási Zrt. személyhajózási üzletágában tavalyhoz képest 1,8 százalékkal nőtt az árbevétel augusztus végéig.
2015. szeptember 10. 11:15
Ősszel is rengeteg programmal vár a Balaton: beindul a szüret, várhatóan 150-200 vitorlás versenyez a Laser Európa Kupán, de a kéthelyi szőlődűlők között is lehet futni, vagy kutyákkal szörfözni Fűzfőn.
2015. augusztus 24. 12:13
Hétfőtől már az utóidényi menetrend szerint közlekedik a komp a Balatonon Szántód és Tihany között.
2015. augusztus 12. 13:14
Azt gondolom, hogy minél több lehetőségen kell dolgozni ahhoz, hogy a külföldi turistákat szezonon kívül is ide vonzzuk. Interjú.
2015. július 10. 12:29
Nem csak Zamárdiba érdemes ellátogatni ezen a hétvégén: lehet például minimálra bulizni Szántódpusztán is, de lesznek középkori játékok, Budapest Bár és Quimby koncert, szabadtéri színház és beindul az idei Hello Wood alkotótábor is, Szentbékállán pedig kortárs képzőművészek és költők Balaton-reflexióival idézhetjük fel saját emlékeinket.
2015. július 6. 11:42
Tihanyban az Artplacc fesztiválon nyílik meg Weiler Péter kiállítása. A művész képeiről a klasszikus Balaton-nosztalgia köszön vissza.
2015. július 3. 21:35
Tíz perces menetidővel, negyven percenként közlekednek a kompok Szántód és Tihany között a nyár végéig a Balatonon.
2015. június 22. 15:57
Csopakon horgász- és halászléfőző versenyekkel, Paloznakon kézműves foglalkozásokkal és halétel-főző versennyel, Tihanyban színes vásárral, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba szóló ingyenes belépéssel valamint folklór műsorokkal várják a vendégeket, Füreden pedig fellép a Muzsikás együttes.
2015. június 20. 14:50
A XI. Levendula Fesztivál szombati megnyitóján átadták több termelőnek a nemzeti parki termékvédjegyeket, míg a tihanyi bekötőútnál kialakított levendulaültetvényeken több százan vettek részt a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park szedd magad akciójában, a tihanyi Belső-tó partján pedig csaknem száz kézműves és helyi termelő bemutató sátra várta a vendégeket.
2015. június 17. 14:33
Strandlabdák, konzervált balatoni levegő és vízparti naplementés festmények: a Mono art & designban be lehet melegíteni a július végi, ötnapos kortárs művészeti és design kerti partira, az ARTplacc-ra!
2015. június 16. 12:36
Egyre többen vennének lakást, házat és telket a magyar tengernél – írja a VS.hu. A főváros és Győr után a harmadik legpezsgőbb piaccá alakult a balatoni, az árak pedig fél év alatt helyenként teljesen elszálltak.
2015. június 15. 10:57
A Tihanyi Levendulafesztiválon színházi előadások, koncertek, népi játékok várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig. A település polgármestere jelezte: az 1930-as évekre visszanyúló levendulatermesztés a jövőben még nagyobb területet hódíthat meg.
2015. január 5. 15:46
Leállt a balatoni komp a tó vizének jegesedése miatt a Balaton Hajózási Zrt. állomásfőnökének tájékoztatása szerint. Az intézkedése ideiglenes.
2013. szeptember 5. 12:10
A faágyú legendája című zenés darabbal kezdődik meg a tihanyi szüret csütörtökön, a négy napon át tartó rendezvényt a zenés és szórakoztató műsorok mellett huszárfelvonulás és bál is színesíti. Az eseményen fellépnek az alsóörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai, műsorukat csütörtökön a Pisky-sétányon lehet majd hallgatni.
2013. augusztus 28. 10:46
A balatoni hajójáratok szeptember 8-ig közlekednek utószezoni menetrend szerint. A Szántód-Tihany közötti komp szeptember 15-ig 40 percenként közlekedik.
2013. július 29. 14:36
Közel kétezer uniós projekt nyert összesen kétszázmilliárd forint támogatást a Balaton körül az elmúlt három évben – mondta a Fidesz szóvivője pénteken Tihanyban.
2013. július 3. 12:38
július 5-én tartja nyílt napján Tihanyban az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete.
2013. június 21. 8:41
A balatoni halászatnak és a tihanyi halászoknak állít emléket a Balaton-parti településen csütörtökön felavatott Garda-szobor.
2013. június 18. 12:10
Kulturális, természetvédelmi, ismeretterjesztő és szórakoztató programokkal várja a IX. Levendula Fesztivál résztvevőit június 21. és 23. között a Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Tihanyban.
2013. június 17. 10:16
A kultúra, a bor- és a gasztronómia minél szélesebb körű megismertetése a célja a Balatoni Hal és Borünnepnek, amelyet négy Balaton-parti településen, Balatonfüreden, Tihanyban, Csopakon és Paloznakon rendeznek június 20. és 23. között.
2013. április 29. 10:21
Röbb mint 1700-an vettek részt a kerékpárosok szezonnyitó rendezvényén, az ország legnagyobb vezetett kerékpártúrájának számító McDonald's BringaMánia Balatonkörön.
2013. március 22. 11:21
A hibát várhatóan pár órán belül elhárítják, így a Szántód és Tihany között közlekedő kompjárat délután ismét közlekedhet majd.
2013. március 18. 9:51
Újra látogatható a salföldi major, a Kotsi-vízimalom és a Hegyestű bemutatóhely, a Pannon Csillagda pedig májustól új műsorral jelentkezik. A 3D-s planetáriumi show a Balaton-felvidék csillagfényes tájairól az univerzum legtávolabbi zugaiba vezeti el a látogatókat.
2013. február 28. 10:09
A kompok Szántódról reggel 7 órától délután 18 óráig, Tihanyból reggel 7:30-tól délután 18:30-ig óránként indulnak.
2013. február 7. 9:39
Az Európai Unió által is támogatott, összesen 793 millió forintos költségvetésű projektnek köszönhetően az idei turistaszezonra megújul a balatoni község központja.
2012. november 13. 10:11
A tihanyi bencés apátság önállóvá válásának tiszteletére bocsátott ki alkalmi bélyegblokkot Magyar Posta. A bélyegblokkot viszonylag kis, nyolcvanezres példányszámban adták ki.
2012. november 7. 14:00
A balatoni gardahalászat hagyományát elevenítik fel a Tihanyban pénteken kezdődő XI. Gardafesztiválon, amelyen kulturális és szórakoztató programok, horgászverseny, valamint kulináris élmények várják az érdeklődőket az önkormányzat és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szervezésében.
2012. október 29. 14:22
Ebben a nyirkos időben egy kis balatoni napfelkeltét ajánlunk a Boards of Canada zenéjére! A felvétel még augusztus végén készült.
2012. október 29. 14:22
Ebben a nyirkos időben egy kis balatoni napfelkeltét ajánlunk a Boards of Canada zenéjére! A felvétel még augusztus végén készült.
2012. október 29. 10:30
A korábbi évet meghaladó számú látogató kereste fel már eddig a Balaton-környéki látogatóhelyeket, és az egyik legkedveltebb kirándulóhely a zalai bivalyrezervátum. Idén nyáron a Balatonnál több turista fordult meg: a tapolcai tavasbarlang például ebben az évben több mint százezer látogatót vonzott, a tihanyi Levendula Házban és a monoszlói Hegyestű bazaltvulkánjánál mintegy harmincezren voltak eddig, de hasonló látogatottsági adatokat mutat a májusban nyílt bakonybéli Pannon Csillagda is.
2012. október 17. 12:01
Ismét közlekednek menetrend szerinti hajójáratok a Balatonon a szombaton kezdődő hosszú hétvégén, bár a hivatalos hajózási szezon már véget ért – tájékoztatta Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI-t.
2012. szeptember 20. 8:49
Régi idők ízeit idézik meg Tihanyban levendulás ételekkel szombaton és vasárnap a Régi Idők Udvarában. Lesznek betyárok is, este pedig a szegedi Emerenciások adnak tekerőlantos műsort, amelyet táncház követ.
2012. szeptember 17. 10:17
Látogatóközpontot hoz létre a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Tapolcán. A tavasbarlanghoz kapcsolódó beruházás összértéke több mint 300 millió forint, a 700 négyzetméteres látogatóközpont pedig a földtani ismeretek népszerűsítése mellett lehetővé tenné a több mint három kilométer hosszú tapolcai barlangba látogató turisták kulturált fogadását is.
2012. szeptember 10. 12:58
Folytatódik a Tihanyi legenda-projekt: szeptemberben több helyszínen ismét munkához látnak, hogy jövő tavaszra a település történelmi része megújult külsővel fogadhassa a turistákat.
2012. augusztus 15. 11:31
A hagyományos Öbölátúszás Balatonfüred és Tihany között lesz, 3 és fél kilométeres távon. A résztvevők tisztelegni szeretnének a két úszó olimpiai bajnokunk, Risztov Éva és Gyurta Dániel teljesítménye előtt.
2012. július 30. 11:53
A budapesti férfi családjával nyaralt Tihanyban. Egy vitorlázó vette észre, hogy elmerül a vízben.
2012. július 27. 12:17
Elindult a menetrend szerint közlekedő BalatonBest-buszjárat, amely Tihanytól Balatonalmádiig, illetve Balatonfűzfőig köti össze a településeket.
2012. július 4. 9:23
Tihany új főterét szombaton Áder János köztársasági elnök avatja fel, aki Mádl Dalmával, Mádl Ferenc özvegyével közösen leplezi majd le a tavaly elhunyt államfőnek a téren elhelyezett emléktábláját is.
2012. július 3. 9:11
Szakemberek előrejelzése szerint a mostani nyári idényben jelentős vízszint-csökkenés várható: augusztus-szeptemberre 50-55 centiméterre csökken a Balaton vízszintje. A tihanyi limnológiai intézetben hétfőn tartott tudományos konferencián az is elhangzott, hogy a tó jelenlegi szintű üdülőjellege nem tartható fenn a század második harmadától.
2012. július 2. 10:43
Több száz év után ismét függetlenné vált a tihanyi bencés apátság, mely a jövőben nem Pannonhalmához tartozik. Korzenszky Richárd perjel szerint az önállóság nagyobb felelősséget jelent.
2012. június 23. 15:43
Tizedszer rendezi meg négy balatoni település a kultúra, a bor és a gasztronómia népszerűsítésére a négynapos hal- és borünnepet koncertekkel, gasztronómiai különlegességekkel és sportprogramokkal.