sport

2015. szeptember 14. 12:55
A nyári Everness fesztiválok után idén szeptemberben első ízben térnek vissza a szervezők egy kisebb, családias rendezvénnyel, az Indián nyárral. Azt ígérik, hogy a rendezvény egy igazi erőmerítő együttlét lesz a feltöltődés és a tudatosság jegyében Akarattyán.
2015. szeptember 10. 11:15
Ősszel is rengeteg programmal vár a Balaton: beindul a szüret, várhatóan 150-200 vitorlás versenyez a Laser Európa Kupán, de a kéthelyi szőlődűlők között is lehet futni, vagy kutyákkal szörfözni Fűzfőn.
2015. augusztus 12. 13:14
Azt gondolom, hogy minél több lehetőségen kell dolgozni ahhoz, hogy a külföldi turistákat szezonon kívül is ide vonzzuk. Interjú.
2015. július 10. 10:43
Celebekkel és szépségkirálynőkkel rajtol el szombat reggel az első női vitorlásverseny a balatonföldvári kikötőből.
2015. július 3. 11:12
A svájci Safram csapat katamaránja nyerte Európa leghosszabb tókerülő regattáját. A győztes péntek hajnalban 2 óra 6 perckor futott be a célba, míg a második helyen 13 perc hátránnyal a tavaly hatalmas időrekorddal diadalmaskodott Fifty-Fifty végzett. A tizenegyszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas lett a harmadik.
2015. július 2. 13:19
A szél egyelőre nagyon gyenge, az élen a 11-szeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas és a svájci Safram csapata halad. Az őket üldöző boly lemaradása körülbelül 10-15 perc, de a mezőny nagy része, mintegy kétszáz hajó még Balatonkenese irányába tart.
2015. július 2. 12:51
Szombaton nyárias idő és 23-24 fokos vízhőmérséklet várható, így az előrejelzés és a balatoni vízirendészet zöld jelzése alapján az eredetileg tervezett időpontban megtartják a 33. Pek-Snack Balaton-átúszást.
2015. július 1. 14:13
Szombaton immár 33. alkalommal rendezik meg a Pek-Snack Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. A szervezők szerdai, siófoki sajtótájékoztatójukon közölték: ezúttal is ezreket várnak a népszerű szabadidős eseményre.
Balaton-átúszás
2014. július 19. 15:35
Az idei Balaton-átúszásra 7258-an neveztek. Az 5,2 kilométeres távot 26 fokos vízben ússzák le.
2014. július 10. 12:44
A várhatóan kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a szervezők újra elhalasztják a szombatra tervezett 32. Balaton-átúszást a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távon.
2014. május 6. 15:56
Péntekig tart Balatonfüreden a vitorlázó Melges 24 osztály Európa-bajnoksága. A 18 országból érkezett hajók között 12 magyar csapat van.
2014. február 19. 11:33
A vitorlásturizmust fejlesztenék azzal a 400 milliós uniós támogatású projekttel Balatonfenyvesen, melynek keretein belül egy összesen 300 férőhelyes, személyhajózásra is alkalmas kikötő, egy csónakház és egy Yacht Club is épülni fog.
Élen
2013. szeptember 23. 11:48
A 11-szeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas csapata áll az élen öt futam után a Balatonalmádiban zajló vitorlázó Soling-világbajnokságon.
2013. július 26. 7:59
Izgalmas, szoros versenyben Litkey Farkas és csapata nyerte a 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíjat, Litkey ezzel tizenegyedszer diadalmaskodott a Balaton-kerülő vitorlásversenyen. Litkeyék 14 óra feletti idővel teljesítették a távot. Az idei Kékszalagon összesen 525 hajó rajtolt el.
2013. július 25. 10:27
Csütörtökön reggel kilenc órakor elrajtolt Balatonfüredről a 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnye.
2013. július 18. 13:12
Augusztus 10-én Zánkán rendezik meg az Új Nemzedék Fighters Run elnevezésű akadályfutó-terepversenyt, melynek távja 7 és 14 kilométer, előbbin 14, utóbbin 28 komoly akadállyal. Kétszer a Balatonba is beviszik a vállalkozó kedvű sportolókat.
2013. július 18. 12:11
Az előrejelzéseket figyelembe véve valószínűleg megtarthatják július 20-án, szombaton az idei Balaton-átúszást. A szervezők azonban még fenntartják a változás lehetőségét, a végső döntést pénteken délben hozzák meg.
2013. július 11. 12:53
Ismét elhalasztották a szombatra tervezett Balaton-átúszást, amit eredetileg július 6-án rendeztek volna. A sportesemény legújabb tervezett dátuma július 20., szombat.
2013. július 4. 12:52
Az idei nyáron tizedszer rendezik meg a „Mozdulj Balaton!” elnevezésű szabadidősport-rendezvénysorozatot a balatoni strandokon.
2013. július 4. 12:17
A várható időjárás miatt elhalasztották a szombati Balaton-átúszást. A tervezett új időpont július 13-a.
2013. július 3. 12:03
Amennyiben az időjárás engedi, szombaton kerül sor a 31. Balaton-átúszásra Révfülöp és Balatonboglár között.
2013. május 30. 10:20
Minden eddiginél többen, 3500-an indulnak a hétvégi Ultrabalatonon. Az útvonal idén Balatonaligáról indul az északi part felé, majd a Balaton-felvidék legszebb részeit érintve, Keszthelynél fordul vissza a déli partra.
2013. május 29. 19:27
Az Eurowind Kupát korábban már 5 alkalommal rendezte meg közösen a Katamarán SE és a Nacra Magyarország. Idén a világbajnokságra való felkészülés jegyében szervezett edzőverseny formájában bonyolították le május 25-26. között.
2013. május 28. 9:57
Jó szélben két futamot sikerült lebonyolítani a balatonföldvári Repülőhollandi-világbajnokság első versenynapján, amelyen magyar siker is született.
2013. május 15. 15:29
A Vitorlázó címmel dokumentumfilm készült Litkey Farkasról. A tízszeres Kékszalag győztes vitorlázóról Kollmann András készített portréfilmet. Az 55 perces mozi nem csak Farkasról szól, hanem bemutatja a sportág fejlődését és az élvonalbeli csapatokat.
2013. május 15. 10:21
A Samsung Olimpiai Úszófesztivált június 22-én, a Magyar Úszás Napján rendezik Balatonfüreden. A táv 2,5 kilométer lesz.
2013. május 13. 9:55
A pénteki, balatonfüredi tisztújító közgyűlésen a megválasztott elnök 109, míg az eddigi elnök, Gál András Levente 69 szavazatot kapott.
2013. május 13. 9:41
Kezdetét vette a vitorlázási szezon és az Audi évadnyitó verseny Balatonfüreden. Felvonták a nemzeti lobogót a 117 éves Kishamis vitorlásra és megkoszorúzták a Balatont.
2013. március 25. 10:12
Steib Péter és Gyebnár Éva nyerte meg a csütörtökön Siófokról elrajtolt 6. BSI Balaton Szupermaratont. A mezőny a Balatont megkerülve, vasárnap érkezett vissza Siófokra.
2013. március 20. 9:45
Az idénynyitó 6. BSI Balaton Szupermaraton Siófokról indul csütörtökön. A mezőny a Balatont megkerülve, vasárnap délelőtt érkezik vissza Siófokra.
2013. február 22. 16:58
A tervek szerint májusban Badacsonyban kezdődik a hajóépítés, a Balatonon pedig idén nyáron már külön, strandtól strandig tartó látványos versenyeket is rendeznének a polinéz proáknak.
2013. február 15. 10:40
Bemutatták a Vitorlázó című dokumentumfilmet, amely a tízszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkasról és a magyar vitorlássportról szól. A film rendezője Kollmann András, aki korábban Erőss Zsoltról forgatott dokumentumfilmet „A hópárduc talpra áll” címmel.
2013. február 13. 9:41
Újra saját kiadásában jelenteti meg a Vitorlázás magazint a Magyar Vitorlás Szövetség.
2013. január 23. 14:59
A Magyar Vitorlás Szövetség és a balatonfüredi önkormányzat megállapodása értelmében már az idén színvonalasabb szolgáltatásokat nyújthat a Zákonyi utcai vitorlás sporttelep, amelyet egy több milliárdos projekt keretében, magánpartnerek bevonásával fejlesztenének.
2013. január 23. 14:28
A Magyar Vitorlázó Szövetséggyel kötött megállapodás értelmében befogadja a Zánka – Új Nemzedék Központ és a Velencei-tavi Sportiskola a Magyar Vitorlás Akadémia rendszerét. A felek emellett együtt dolgoznak majd azon, hogy további akadémiai központok jöjjenek létre a Balatonnál és a Fertő-tavon.
2012. december 27. 14:37
2013-ban is megrendezik az újévi csobbanást Szigligeten: a vállalkozó kedvűek január 1-jén délután kettőtől mártózhatnak meg a hideg Balatonban, de más programok is várják az érdeklődőket.
2012. november 30. 9:02
Képzeljük csak el a hangulatát egy egészen másfajta versenynek, melyen a hajók partról indulnának, miközben a nagyközönség testközelből láthat mindent.
2012. október 10. 12:29
Jövőre Keszthely lesz a házigazdája a dartsosok jövő évi ifjúsági Európa-bajnokságának, így döntött a sportági világszövetség.
2012. október 2. 13:24
Balatonfüreden rendezik a nyíltvízi úszók Európa Kupa-sorozatának egyik állomását 2013-ban.
2012. október 1. 11:51
Negyedszerre nyerte Litkey Farkas a szóló vitorlázók Balaton-kerülő versenyét. Litkey a rajt után nem sokkal már vezetett, és előnyét folyamatosan növelve ért elsőként célba 17 és fél órához közeli idővel.
2012. szeptember 19. 9:10
Szerdán startol el a katamaránosok idei országos bajnoksága a Magyar Vitorlás Szövetség szervezésében. A rendezők a Balatonfüred előtti vízterületen naponta 4 futamot terveznek, amennyiben az időjárás is engedi.
2012. augusztus 17. 8:52
Az idei Kékszalag-győztes kétárbocos katamaránon, a Fifty-Fiftyn vitorlázhattak csütörtökön londoni olimpikonok. A hajó legénysége így akart tisztelegni a sportolók teljesítménye előtt.
2012. augusztus 16. 16:50
Nyolc olimpikont látott vendégül az idei Kékszalag-győztes Fifty-Fifty nevű katamaránon a hajó legénysége, akik így akartak tisztelegni a sportolók előtt.
2012. augusztus 16. 12:35
Ha már megúsztad a Balatont, voltál már Balatonátúszáson akkor azért, ha nem, akkor azért.
2012. augusztus 15. 11:31
A hagyományos Öbölátúszás Balatonfüred és Tihany között lesz, 3 és fél kilométeres távon. A résztvevők tisztelegni szeretnének a két úszó olimpiai bajnokunk, Risztov Éva és Gyurta Dániel teljesítménye előtt.
2012. július 16. 9:55
Az olcsó moly-vitorlást ausztrál ötlet alapján fejlesztették ki. Az egyik ilyen hajó sebességét a vízirendészet járőrhajójából mérték be: több mint harminc kilométerrel száguldott a Balatonon.
2012. július 12. 11:10
Csak a londoni olimpia után rendezik meg a szombatra tervezett hagyományos balatoni öbölátúszó viadalt. A rendezvény házigazdája Németh Lajos meteorológus és Zubor Attila, az egykori kiváló gyorsúszó, fővédnöke pedig Czene Attila államtitkár lesz.
2012. július 11. 9:41
Balatonföldváron lesz másodszor Balatour, amelynek fő eseménye a Nemzeti Település Kupa és vitorlás családi nap lesz.
2012. július 10. 10:20
Az Index a Vakapád fedélzetén kékszalagozott: Kovács Kálmán és Wittmann Imre hajója 26 és fél óra alatt tette meg a távot.
2012. július 9. 12:02
50-70 km/órás széllökések, jégeső és felhőszakadás: 44. Kékszalag vitorlásverseny második napján kisebb záporok érkeztek a Balaton fölé.
2012. július 6. 12:40
A szervezők bejelentése szerint az eredeti terveknek megfelelően rendezik meg szombaton a 30. Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. A résztvevők 8 és 14 óra között vághatnak neki az 5,2 kilométeres távnak.
2012. július 6. 2:15
Július 4.-én, azaz a Kékszalag előtt mindössze egyetlen nappal tették vízre a kétárbocos katamaránt, melyet Paulovits Dénes tervezett.
2012. július 6. 1:58
Paulovits Dénes, a kétárbocos katamarán építője szerint még rengeteg tartalék van a Kékszalag 57 éves időrekordját megdöntő hajóban.
2012. július 5. 12:34
Az ifjúsági versenyzők túraversenyén 87 hajó szállt vízre szerdán. Főként a hőség és a gyenge szél tette próbára a mezőnyt, amely sokszor elfogyott, vagy csak csíkokban fújt.
2012. július 4. 12:23
Szerdán még tart a nevezés, csütörtök reggel pedig elrajtolnak a hajók: részvételi rekordra számítanak a Balatonfüredről elrajtoló 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny szervezői.
2012. július 3. 13:09
Szombaton tartják a világ egyik legnépszerűbb és legnagyobb szabású szabadidősport úszórendezvényét, a 30. Balaton-átúszást a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es távon – amennyiben az időjárás is kegyes lesz.
2012. június 29. 9:26
Mint minden páros évben, idén is indulhatnak a Kékszalagon többtestű hajók. Legénységük nagy része a szezon többi részében kis katamaránon versenyzik, közülük sokan indulnak a 2szalag Nagydíjon is: a látványos, partközeli versenyt idén rendezik meg először a 21 láb alatti katamaránoknak.
2012. június 28. 14:21
A tavalyi vihar után ezúttal az alacsony vízállás jelenthet kihívást a 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj vitorlásversenyen. A nagyobb testű, nagyobb merülésű hajók reális kockázatként számolhatnak a megfenekléssel.
2012. június 26. 11:26
Idén rendezik meg harmincadik alkalommal a Balaton-átúszást, kedvező idő esetén július 7-én szombaton. Az 5.2 kilométeres távot a révfülöpi kikötőből indulva, a balatonboglári Platán strandra érkezve kell teljesíteni.
2012. június 26. 10:56
A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás fővédnökségével rendezik meg az idei, 13. országos strandvízilabda-bajnokságot. A sorozat szombaton indult a balatonfüredi jachtkikötőben.
2012. június 20. 11:50
A Kékszalag fesztivál részeként július 7-én elrajtoló kiskatamarános vitorlásverseny, az I. Melanomamobil 2szalag Katamarán Nagydíj szervezői hosszú évekre előre fontos döntést hoztak az elmúlt hétvégén. A szervezők a versenyt minden évben szeretnénk megrendezni a Kékszalag befutóját követően.
2012. június 19. 10:52
A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás fővédnökségével rendezik meg az idei, 13. országos strandvízilabda-bajnokságot. A sorozat szombaton a balatonfüredi jachtkikötőben indul.
2012. június 19. 10:42
A 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíjon rekordrészvételre számítanak a szervezők. A vitorlásverseny július 5-én 9 órakor rajtol el Balatonfüredről, idén pedig már a viadal közben is nagy felbontású fotókat és videókat lehet majd letölteni a Magyar Vitorlás Szövetség honlapjáról.
2012. június 18. 11:48
A verseny Kenese-Siófok szakaszán adódott egy kis malőr, melyet a Sirocco legénységének végül sikerült megoldania. A hajó végül ötödikként végzett az abszolút befutási sorrend szerint az idei Fehér Szalag – Mitsubishi Nagydíjon szombaton.
2012. június 18. 10:18
Zánkavics – Új Nemzedék Nap néven rendeznek fesztivált június 23-án a Balaton-felvidéki településen: Zánkán másnap a lovasok veszik át a főszerepet a Balaton-parti központban
2012. június 12. 13:43
A miniszterelnök-helyettes szerint az egyetemes magyarság összetartozását szimbolizálja és nemzetpolitikailag is fontos, hogy Fonyódon tanulhatott és sportolhatott 51 kárpátaljai magyar diák.
2012. június 12. 13:09
Negyedszer rendezik meg a Balaton Bike Festet a balatonfüredi Bringaparkban, ahol a sportolók öt versenyszámra és két túrára nevezhetnek be a helyszínen.
2012. április 16. 8:24
Megjelent a Szavak a hullámok hátán!
2012. április 16. 8:09
Egyetlen dolog van, ami leköti a teljes energiámat, figyelmemet és azt úgy hívják: Orfűi Tókerülő.
2012. április 10. 12:00
A vízisportok fejlődése érdekében – egyéb feltételek mellett - a jogszabályi háttér rendezése is elengedhetetlenül szükséges.
2012. április 6. 17:24
A spanyolországi Alteában rendezett Repülő Hollandi Európa-bajnokságon a Majthényi Szabolcs-Domokos András páros győzött – írja a Sailing.hu.
2012. április 6. 17:19
A Dragon nagyhajós osztály érdeklődőket keres, akik számára biztosítják a tanulási és versenyzési lehetőséget a 2012. évadban írja a Porthole.hu.
2012. április 4. 17:42
A harmadik versenynap után is a Majthényi Szabolcs, Domokos András páros áll az élen a spanyolországi Alteában zajló vitorlázó repülő hollandi Európa-bajnokságon.
2012. április 2. 19:43
A Laser Európa Kupa harmadik állomásán, a svájci Luganóban Takács Levente és Vadnai Jonatán egy bronzéremmel és egy ötödik helyezéssel zárták a versenyt – írja a Porthole.hu.
2012. március 26. 12:13
Áprilisban új elnökséget választ a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ), mivel az elnök és a vezetés többsége lemondott a Festetics György-program mielőbbi beindítása érdekében. Kiemelt cél a szabadidős vitorlázók integrálása a szövetségbe, az egész program sikere pedig az élsportban, az olimpiai szereplésben lenne legkézenfekvőbben lemérhető.
2012. március 6. 12:06
Rakonczay hajójával próbálkozott 16 évvel ezelőtt az Atlanti-óceánon, de hamar fel kellett adnia Török Istvánnak az utazást.

összesen: 76 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó