kávé

2019. június 11. 0:09
Milyen fura az, hogy egy harmadik világ ültetvényére az olasz, a német vagy az osztrák fog elmenni, ő megveszi az ültetvényt, pörköli a kávét és az összes első világbeli ár rárakódik, és utána átjön ide hozzánk, a második világba. Miért nem vágjuk ezt az utat rövidre?
Keserű csalódás
2019. május 17. 6:20
Alexisz Ciprász görög miniszterelnök áfacsökkentést jelentett be az élelmiszerekre a vendéglátásban és az energiaiparban a májusi önkormányzati választások előtt. Végül azonban úgy döntöttek, hogy csak az ehető termékek áfáját csökkentik, az ihatókét inkább nem.
2018. november 19. 8:51
A kávé hozzátartozik az emberek mindennapi életéhez csaknem az egész világon. Ugyan túlzott fogyasztásától óvnak az orvosok vérnyomást emelő hatása miatt, de az MTI híre szerint kanadai tudósok most az eddig ismert hatásánál sokkal fontosabb hasznát is felfedezték ennek az élénkítő italnak.
2017. május 19. 10:00
Ifj. Dúzsi Tamás szekszárdi borász az Erasmus+ program során több európai országban is megfordult, de az igazi kultúrsokkot számára a német kávé jelentette.
2017. március 18. 21:51
A Költészet Világnapján 2017 március 21-én kedden, egy teljes napig, a Julius Meinl szervezésében minden idézet – lehet ismert vagy saját – kávéházi fizetőeszközzé válik, így a vendégek kávéjukat egy verssel vagy akár egy idézettel „fizethetik ki" – hirdeti az esemény Facebook oldala.
2017. március 17. 9:01
Szomorúan kell közölnünk veletek, hogy a Mikszáth tér 3. alatti házban működő nagylument rövidesen be kell zárnunk, mivel az épületet eladták.
2017. február 15. 15:35
Most hétvégén megteheti: a KávéBárBazár két napon át avatja be a kávésvilág rejtelmeibe a laikusokat. A szakmabeliekre is számos program vár majd a Kazinczy utcai helyszínen.
2016. november 19. 13:04
Nemrég azon kaptam magam, hogy rituálét csinálok a délutáni kávézásból. Rendesen, brit vagy éppen német módra. Ez korábban a sör vagy a bor volt. Ezek most kiestek. A tea világa is megtetszett. Száraz November, 17-18. nap.
Chili
2016. november 2. 8:52
A Száraz November sima ügy, garantáltan előbb csinálok végig 30 napot alkohol nélkül, mint hogy 30 napon keresztül minden nap igyak.
2016. október 17. 10:03
Szeretnénk az aggódókat megnyugtatni, ha ugyanilyen lehetetlen helyzetbe kerülne a Magyar Hírlap vagy a Magyar Idők, akkor az ő alkotói közösségükkel is hasonló formában vállalnánk szolidaritást.
2016. augusztus 19. 11:06
Hajléktalanok szolgálnak fel prémium kávét Prágában a Tekergő Teve tricikli-kávéházban, amely hamarosan Budapesten is megjelenik. A cél az, hogy a munkanélküli hajléktalanok önerőből találjanak vissza a társadalomba.
2016. február 17. 17:39
Február 20-21-én rendezik a Nagykörúton található Corinthia Grand Hotelben a KávéBár Bazárt. Ötven kiállító, több száz kóstolható termék, versenyek és előadások, ráadásul számos boros és párlatos kiállító is ott lesz.
2016. február 12. 14:36
Kilencvenhárom éves korában hunyt el Renato Bialetti, aki számos országba kezdte el exportálni az apja, Alfonso Bialetti által 1933-ban kifejlesztett ikonikus formájú kotyogós Bialetti-kávéfőzőket.
2015. november 17. 16:24
Biokávézó, közösségi pont és nem mellesleg bankfiók: ez a MagNet Bank legújabb V. kerületi fiókja, ahol a megszokott rideg banki körülmények helyett barátságos környezetben várják az ügyfeleket. A cél az volt, hogy egy egyenrangú és fesztelen találkozás helyszínét teremtsék meg.
2015. augusztus 26. 1:37
Akit kezeltek már napjaink egyik legrettegettebb betegségével, érthetően tart a kór kiújulásától. Az orvosok átlagosan 5 év elteltével tekintik minimálisnak a kór újabb megjelenésének kockázatát. Egész iparág épült már arra, hogy különféle gyógyhatású szereket ajánljanak az újabb daganatok megjelenésének megakadályozására. Pedig ahogy az MTI beszámol róla, az amerikai Dana-Farber Rákintézet kutatása szerint akár már napi négy feketekávé is elég lehet a baj elkerülésre.
2015. augusztus 24. 10:37
A kotyogó a legelterjedtebb otthoni kávéfőző Kelet-Európában. Berke Sándor barista meséli el, hogyan készítsünk vele isteni kávét.
2015. június 28. 17:32
Első nap leolvadt a füle. Második nap nem főzte le a kávét. Szétszedés után sem. Harmadszorra összeköpte a tűzhelyet. Negyedszerre adott kávét, ami jó.
2014. december 9. 10:17
Észrevétlenül a kávézás is meghatározóvá vált az életemben. De mégis mi ez, egy új szerelem?
Borterasz
2014. december 1. 12:28
Rangos nemzetközi és magyar építészeti díjakat nyert az Almagyar Érseki Szőlőbirtok borterasza. A Piranesi-díj zsűrije kiemelte a telepítés eleganciáját, amelyet tovább erősít az épületek anyagszerűsége. A díjak mellett Csernus Imre újabb projekten dolgozik Egerben.
2014. november 26. 10:02
Vannak objektív módszerek a kávé aromáinak és egyéb tulajdonságainak a meghatározására, de az hogy mi a jó, teljesen szubjektív. Interjú.
2014. június 27. 9:18
Hihetetlen volt, hogy mennyire képes megváltozni egy kávé, ha más technológiával készítik el.
2014. május 31. 10:36
Nemhogy az éttermek fogásai nincsenek összepárosítva borral, de meg van határozva, hogy ahol ételt adnak, ott nem adhatnak bort.
2014. május 28. 14:06
Közösséget véltem felfedezni a kávé mögött, amit akkor egy valódi színfontnak éltem meg és izgalmas kitekintést láttam a borok mellett.
2014. február 21. 12:56
A 2014-es VinCE Budapest nem csak a borok, hanem a kávék szerelmeseinek is tartogat meglepetéseket, ahol a brazil kávészakértő André Hoinkis tart mesterkurzust a világ kávéiról, és a nagyvilági kávétrendekről. Úgy tűnik, a fogyasztók egyre inkább odafigyelnek a minőségre, és egyre lassabban főzik az egyre finomabb kávékat.
2012. július 21. 13:45
Hány pohár fekete és tejes kávé kell ahhoz, hogy kirakjuk Nelson Mandela fejét?

összesen: 25 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó