Balatoni Hajózási Zrt.

2017. április 26. 11:16
A Nyitott Balaton tavaszi programsorozatában 128 vendéglátóhely, 108 program, 156 szálláshely, új tókerülő kerékpáros akció, és több kutyás program is várja azokat, akik április 28. és május 14. között látogatnak el az üdülőrégióba – hangzott el a szervezők sajtótájékoztatóján kedden Siófokon.
Kivételek lennének
2015. november 3. 18:51
A Balatoni Szövetség szeretné elérni, hogy a balatoni üzletek ne az adventi időszakban, hanem nyáron nyithassanak ki vasárnap; illetve azt is, hogy más boltokkal ellentétben nem öt, hanem nyolc vasárnap tehessék ezt meg. Minderről már tárgyalnak is az illetékes minisztériummal.
2015. augusztus 28. 12:33
Balatoni Hajózási Zrt. közölte: felülmúlta a várakozásokat a Balaton idei főszezonja. A kompok forgalma 4 százalékkal nőtt, és 5 százalékkal több biciklit szállítottak, mint tavaly.
2015. július 3. 21:35
Tíz perces menetidővel, negyven percenként közlekednek a kompok Szántód és Tihany között a nyár végéig a Balatonon.
Október 6. helyett 27.
2013. szeptember 30. 18:23
A menetrend szerint október 6-ig tartó hajózási szezont meghosszabbítják október 27-ig, bízva abban, hogy az „indián nyár” még sokakat csábít a Balatonhoz – mondta Kecskésné Horváth Tünde, a Balatoni Hajózási Zrt. marketing menedzsere hétfőn.
2013. augusztus 28. 10:46
A balatoni hajójáratok szeptember 8-ig közlekednek utószezoni menetrend szerint. A Szántód-Tihany közötti komp szeptember 15-ig 40 percenként közlekedik.
2013. augusztus 28. 10:18
A nyári főszezon, az előszezonnal együtt 1,2-1,4 százalékos csökkenést hozott az idén a tavalyi forgalommal összevetve a balatoni személyhajózásban és a kompjáraton, amin még javíthat egy kedvező utószezon. A bétel viszont az áremelések miatt nem csökkent.
2013. július 12. 18:19
A Balaton menetrend szerinti hajójáratai szombattól főidényi menetrend szerint közlekednek, továbbá 19 kikötőből indulnak sétahajók, 11 kikötőből gyerekhajók, 12 kikötőből bulihajók.
2013. július 5. 16:36
A balatoni komp forgalma 2,4 százalékkal, a személyhajók forgalma 5,4 százalékkal nőtt az előszezonban a tavaly azonos időszakihoz képest, és a Balaton legnagyobb településén, Siófokon is emelkedett a vendégéjszakák száma.
2013. június 4. 8:32
Ez a verseny a hetedik évfolyamánál tart és sikere töretlen. A legpocsékabb időjárási körülményeknél is összejön minimum hatvan hajó, de előfordult már 100-nál is több résztvevő.
2013. május 23. 9:44
Kétszámjegyű bevételnövekedést ért el a Balatoni Hajózási Zrt. a pünkösdi hosszú hétvégén: a kompon 12 százalékkal, a személyhajó forgalomban pedig 10 százalékkal nőtt a bevétel a tavaly pünkösdihez viszonyítva.
2013. május 9. 10:05
A Magyar Turizmus Zrt. kampányának keretében fesztiválokra, rendezvényekre, múzeumlátogatásokra és különböző aktív programokra invitálják az érdeklődőket május 10. és 20. között.
2013. május 2. 10:41
A Balatoni Hajózási Zrt. és Balatonmáriafürdő, Balatongyörök és Szigliget önkormányzata egy új, szezonhosszabbító hajójáratot indít májusban, amelynek költségeit az önkormányzatok állják.
2013. február 18. 13:49
Kifejezetten a kerékpárosok számára átalakított hajók is közlekednek majd Révfülöp-Balatonboglár és Badacsony-Fonyód között az idei szezonban.
2013. február 13. 9:41
Újra saját kiadásában jelenteti meg a Vitorlázás magazint a Magyar Vitorlás Szövetség.
2012. november 7. 14:00
A balatoni gardahalászat hagyományát elevenítik fel a Tihanyban pénteken kezdődő XI. Gardafesztiválon, amelyen kulturális és szórakoztató programok, horgászverseny, valamint kulináris élmények várják az érdeklődőket az önkormányzat és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szervezésében.
2012. október 11. 9:50
A Veszprém megyei Napló úgy tudja: a Badacsony-Fonyód közötti távot mindössze húsz perc alatt tenné meg a tervezett gyorskomp.
2012. szeptember 28. 18:06
Magyarország nem mondhat le a folyami és tavi hajózásról, a hajóépítésről és a hajóépítő szakemberek képzéséről – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Balatoni Hajózási Zrt. új személyhajójának avatásakor, pénteken Szigligeten. Az ünnepség keretében a helyi kikötőt id. Szívós István olimpiai bajnok vízilabdázóról nevezték el.
2012. augusztus 22. 16:21
A Balatoni Hajózási Zrt. elégedett az idei szezonnal; a kompon szállított járművek száma 6,4 százalékkal, az utasok száma 4,5 százalékkal emelkedett, és 1 százalékkal nőtt a személyhajók utasforgalma is az előző évi adatokhoz képest.

összesen: 19 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó