Balatonfüred

Ilyen most egy ideig nem lesz
2017. február 1. 12:46
A csapadék és a megindult enyhülés miatt Siófokon, Keszthelyen, Balatonkenesén is a kijelölt jégpályák bezárásáról döntöttek, Balatonfüreden még kivárnak. Egyelőre nem a jég vastagsága a probléma, hanem az időjárás miatt rajta kialakult vízréteg. Az még kérdéses, hogy később újra korcsolyázható minőségűre fagy-e a jég vagy sem.
Kivételek lennének
2015. november 3. 18:51
A Balatoni Szövetség szeretné elérni, hogy a balatoni üzletek ne az adventi időszakban, hanem nyáron nyithassanak ki vasárnap; illetve azt is, hogy más boltokkal ellentétben nem öt, hanem nyolc vasárnap tehessék ezt meg. Minderről már tárgyalnak is az illetékes minisztériummal.
2015. szeptember 18. 9:58
A magyar fürdőélet reformkori fénykorát idézi meg a szeptember 18. és 20. közt megrendezendő 10. Romantikus Reformkor fesztivál Balatonfüreden. Lesz vásár, hintós felvonulás korhű ruhákban és huszárokkal, színpadi programok és bál is.
2015. szeptember 1. 17:48
Salvatore Quasimodo emlékére rendezik meg péntektől Balatonfüreden a kétnapos nemzetközi költőversenyt, a rendezvénysorozatot irodalmi matiné, képzőművészeti tárlat és kötetbemutatók színesítenek majd.
2015. augusztus 27. 11:20
Tíz ország modelljei láthatók augusztus utolsó hétvégéjén a balatonfüredi nemzetközi vasútmodell-kiállításon. Bepillanthatunk az apró vasútmodell-kiegészítők, váltók, figurák, fák elkészítésének folyamatába is.
2015. augusztus 18. 13:56
Ötven modern magyar festő műveiből nyílik kiállítás Balatonfüreden a Vaszary Galériában pénteken. Rippl-Rónai József, Gulácsy Lajos, Kassák Lajos, Moholy-Nagy László, Ferenczy Károly, Czóbel Béla és a Nyolcak alkotásait is megcsodálhatjuk.
2015. július 27. 11:30
Boór Bettina személyében a tavalyi év után idén is egy helyi lány lett a füredi Anna-bál szépe.
2015. július 20. 11:16
Húsz százalékkal emelkedett a Balaton melletti használt üdülők ára az elmúlt egy évben. Az átlagos négyzetméterár még mindig csak 150 ezer forint körüli, ám az új lakásoknál ez a szám Siófokon 550 ezer, Füreden pedig 400 ezer.
2015. július 15. 11:14
A stand-up műfaj legjobbjaival találkozhatunk a pénteken kezdődő Dumafüred Fesztiválon: a tíznapos fesztiválon színpadra lép mások mellett Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Kovács András Péter, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán és a Szomszédnéni Produkciós Iroda.
2015. július 6. 13:16
Hatnapos fesztivált szervez Európa egyik legrégebbi bálja, az idén 190 éves Anna-bál köré július 21. és 26. között Balatonfüred.
2015. július 3. 12:32
Jó idővel dübörög a szezon a hétvégén: miután átúsztuk a Balatont, Füreden borfesztivál és Kékszalag-záró utcabál, Keszthelyen folk, Gyenesdiáson keszeg és jazz, Siófok mellett révülés, Földváron színház a szabad ég alatt, Szárszón pedig slam poetry vár.
2015. július 2. 10:59
Több mint félezer hajó vágott neki Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyének csütörtökön reggel.
2015. június 22. 15:57
Csopakon horgász- és halászléfőző versenyekkel, Paloznakon kézműves foglalkozásokkal és halétel-főző versennyel, Tihanyban színes vásárral, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba szóló ingyenes belépéssel valamint folklór műsorokkal várják a vendégeket, Füreden pedig fellép a Muzsikás együttes.
2015. június 16. 12:36
Egyre többen vennének lakást, házat és telket a magyar tengernél – írja a VS.hu. A főváros és Győr után a harmadik legpezsgőbb piaccá alakult a balatoni, az árak pedig fél év alatt helyenként teljesen elszálltak.
Akadálymentes katamarán
2015. április 4. 12:01
A Siófokról Balatonfüredre érkező első hajó fogadásával megkezdődött a 169. balatoni hajózási idény szombaton. A főszezon július 11-én indul, akkora újítják fel a Siófok katamaránt, így az lesz Magyarország első teljesen akadálymentesített hajója.
Gőzösből elektromos
2015. március 23. 16:11
Már az utolsó munkálatokat végzik az újjászülető Kisfaludy gőzhajón, amely várhatóan május elsején áll szolgálatba Balatonfüreden. A gróf Széchenyi István által 1846-ban vízre bocsátott első lapátkerekes gőzös séta-, rendezvény- és múzeumhajóként működik majd.
2014. szeptember 22. 12:43
Ma éjszaka olyasmiről álmodtam, ami valahonnan oly ismerős volt: a Balatonról és a reformkorról álmodoztam. Volt benne mente, ló, hajó és vitorlás, a tó Balatonfüreddel és Keszthellyel, meg sok kúria, szőlő, bor és bál.
2014. július 10. 12:50
Több tucatnyi pincészet boraival, minőségi gasztrokiállítókkal és ingyenes koncertekkel várja a közönséget csütörtöktől vasárnapig a VinCE Balaton borfesztivál, melyet a 46. Kékszalag Nagydíj kísérőrendezvényeként rendeznek meg Balatonfüreden.
2014. július 10. 11:11
A 46. Kékszalag fő esélyese a rekorder Fifty-Fifty, aminek a többi katamarán lehet a kihívója.
2014. július 10. 9:58
Idén 522 hajó vágott neki a Balaton-kerülő vitorlásversenynek. Ha a mostani szél kitart a verseny folyamán, már a délutáni órákban várható, hogy visszaérkezik Balatonfüredre a leggyorsabb hajó.
2014. május 14. 11:59
El lehet e vinni a balatoni borra és gasztronómiára építkezni kívánó őszi szezont egy világhírre törő filmfesztivál kapujába?
2014. május 6. 15:56
Péntekig tart Balatonfüreden a vitorlázó Melges 24 osztály Európa-bajnoksága. A 18 országból érkezett hajók között 12 magyar csapat van.
2013. szeptember 19. 15:07
A romantikus reformkor elevenedik meg ismét Balatonfüreden kulturális és szórakoztató programokkal péntektől három napon át.
2013. augusztus 12. 13:21
Nyilvánosan, a közönség bevonásával gyűrűzi a hattyúkat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Balatonnál tizenegy helyszínen augusztus 15-én és 16-án.
2013. július 29. 14:36
Közel kétezer uniós projekt nyert összesen kétszázmilliárd forint támogatást a Balaton körül az elmúlt három évben – mondta a Fidesz szóvivője pénteken Tihanyban.
2013. július 25. 10:27
Csütörtökön reggel kilenc órakor elrajtolt Balatonfüredről a 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnye.
2013. július 25. 9:49
Csütörtökön 9 órakor elrajtolt a 45. Kékszalag mezőnye Balatonfüredről, a Sportklub élőben közvetíti a Balaton-kerülő vitorlásversenyt.
2013. július 22. 10:41
A budapesti Darvalics Virágot választotta a szakmai zsűri a 188. Anna-bál szépévé Balatonfüreden. Első udvarhölgye a balatonfüredi Balla Lilly, második udvarhölgye a budapesti Szóráth Sarah lett.
2013. július 19. 9:24
A hagyományos szívhalászattal, koncertekkel és operagálával nyit pénteken a 188. Anna-bál Balatonfüreden.
2013. július 8. 14:57
Idén is Balatonfüredre költözik tíz napra a Dumaszínház, hogy humoristái és vendégművészei július 26-s és augusztus 4-e között együtt és önálló est keretében, improvizálva, zenélve és énekelve szórakoztassák az immár akár ezerfős közönséget.
2013. június 17. 10:16
A kultúra, a bor- és a gasztronómia minél szélesebb körű megismertetése a célja a Balatoni Hal és Borünnepnek, amelyet négy Balaton-parti településen, Balatonfüreden, Tihanyban, Csopakon és Paloznakon rendeznek június 20. és 23. között.
2013. május 31. 16:09
Egyetlen vételi ajánlat sem érkezett a felszámoló által eladásra kínált 17 balatoni kempingre a pénteki határidő lejáratáig – közölte a Vectigalis Zrt. kijelölt felszámolóbiztosa az MTI érdeklődésére pénteken.
2013. május 29. 10:37
Országos tehetségkutató versenyt is rendeznek az idén a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon.
2013. május 16. 14:58
Balatonfüred félmilliárd forintot fordít a közösségi közlekedés feltételeinek javítására: átalakítják és fejlesztik a volán és a vasút fogadóhelyiségeit, szolgáltatásait
2013. május 15. 10:21
A Samsung Olimpiai Úszófesztivált június 22-én, a Magyar Úszás Napján rendezik Balatonfüreden. A táv 2,5 kilométer lesz.
2013. május 13. 9:55
A pénteki, balatonfüredi tisztújító közgyűlésen a megválasztott elnök 109, míg az eddigi elnök, Gál András Levente 69 szavazatot kapott.
2013. május 13. 9:41
Kezdetét vette a vitorlázási szezon és az Audi évadnyitó verseny Balatonfüreden. Felvonták a nemzeti lobogót a 117 éves Kishamis vitorlásra és megkoszorúzták a Balatont.
2013. május 10. 10:53
Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint a balatonalmádi, a keszthelyi és a siófoki kistérségben több mint 15 százalékkal nőtt az ingatlaneladások száma a 2012-re vonatkozó adatok szerint.
2013. május 10. 10:27
Vitorlás sportközpont megvalósítására szolgáló, állami tulajdonú, balatonfüredi ingatlan biztosításáról döntött a kormány. A Magyar Vitorlás Szövetség közlése szerint a balatonfüredi vitorlásközpont a jövőben bázisául szolgálhat a hazai vitorlás sportnak.
2013. május 6. 11:08
Bóka István, Balatonfüred polgármestere avató beszédében elmondta: azért állítottak szobrot Bujtor Istvánnak, mert filmjeivel „hihetetlen” módon népszerűsítette a Balatont.
2013. április 27. 12:10
A Balaton északi partján működő strandok többsége már felkészült a nyárias időjárásban érkező vendégekre, a déli parton viszont sok helyen még zárt kapukat találnak a látogatók. A fizetős strandokon belépőket csak pünkösdtől, illetve június elejétől kérnek, és lesznek helyek, ahol emelkedni fognak az árak. Erről Győrffy Árpád, a balatoni strandokat bemutató és minősítő Balatontipp.hu szerkesztője számolt be az MTI-nek szombaton.
2013. április 24. 10:40
Szobrot állítanak Bujtor Istvánnak, Ferenczy Károly műveiből pedig kiállítást rendeznek az idei Jókai-napokon, amelyet május 3. és 5. között rendeznek Balatonfüreden.
2013. április 24. 10:06
Nyolcmillió forintból újulhatott meg a balatonfüredi Lóczy-barlang.
2013. április 22. 10:19
Kinyitottak ez első strandok a Balatonnál a hétvégén, akadtak napozók, akik már meg is mártóztak a 12 Celsius-fokos vízben. Sok strandon ugyanakkor még tart a felkészülés az idei szezonra, és a belépőjegy-árakról sem döntöttek az üzemeltetők.
2013. április 2. 11:52
A Magyar Hajózási Zrt. idén a siófoki és tihanyi kikötőt újítja fel, és két gyorshajót állít szolgálatba a Balatonon.
2013. március 20. 9:45
Az idénynyitó 6. BSI Balaton Szupermaraton Siófokról indul csütörtökön. A mezőny a Balatont megkerülve, vasárnap délelőtt érkezik vissza Siófokra.
2013. március 18. 12:41
A hétvégén Hamvas Béla íróra emlékeznek Balatonfüreden emléküléssel, piknikkel és irodalmi beszélgetésekkel.
2013. március 14. 12:00
Koncert, irodalom, Rodin-kiállítás, reformkori séta szerepel a csütörtöktől vasárnapig tartó I. Füredi Tavaszi Fesztivál programjai között.
2013. február 15. 11:04
Két pályázatnak köszönhetően négyszázötvenmillió forintból korszerűsítették a balatonfüredi szívkórház energetikai rendszerét. A beruházást csütörtökön adták át.
2013. február 11. 8:30
Balatonfüred szobrot emel a Balatont nagyban népszerűsítő színésznek, melyet Farkas Ádám Munkácsy-díjas szobrász tervei alapján készül majd el. Az alkotás egy vitorlás kormányosaként fogja ábrázolni a Bujtor Istvánt.
2013. január 24. 9:37
Balatonfüred önkormányzata sem a kikötőt, sem pedig a hozzá tartozó ingatlant nem idegenítette el, még bújtatott formában sem, hiszen a kikötőt és a területet használatba kívánja adni – közölte a város fideszes polgármestere szerdán.
2013. január 23. 14:59
A Magyar Vitorlás Szövetség és a balatonfüredi önkormányzat megállapodása értelmében már az idén színvonalasabb szolgáltatásokat nyújthat a Zákonyi utcai vitorlás sporttelep, amelyet egy több milliárdos projekt keretében, magánpartnerek bevonásával fejlesztenének.
2013. január 23. 14:40
A párt szerint a balatonfüredi önkormányzat egyfajta „bújtatott privatizáció” keretében, mindössze évi 15 millió forintért átjátszotta az egyébként évente több mint 100 millió forint nyereséget termelő vitorláskikötőt egy, többek között a Közgépet is magába foglaló konzorciumnak.
2013. január 21. 11:55
Több száz millió forintot nyert Balatonfüred egy ökoturisztikai látogatóközpont létrehozására. A Tagore sétány északi oldalára tervezett, tájba illő, teraszos, kétszintes épületben egyebek mellett látványos – a Balaton élővilágát bemutató – akváriumok és foglalkoztató terem várja majd az érdeklődőket. A látogatóközpontot a tervek szerint a 2014-ben nyitják meg.
2013. január 11. 10:21
A balatonfüredi parton napozóteraszok, golfpálya, vizes játszótér és más fejlesztések is lesznek az idén. A turisztikai attrakciók fejlesztésére kiírt uniós pályázaton 81 millió forintot nyertek, ehhez pedig 51 millió forint önerőt biztosítanak.
2013. január 6. 20:10
Új termelőcsarnokot épít a Termelés-Logistic-Centrum Kft. Az 1,1 milliárd forintos beruházással hatvan új munkahelyet hoznak létre.
2012. november 19. 13:12
Veszélybe került a Magyar Fordítóház Alapítvány által üzemeltetett balatonfüredi Fordítóház működése, mert a kulturális tárca az ígéretekkel ellentétben csökkentette az intézmény támogatását.
2012. október 26. 15:32
Hamarosan véglegessé válnak az áldozatvédelem uniós irányelvei, amelyek a tervek szerint 2015-től lépnek majd életbe – hangzott el a svájci-magyar együttműködési program keretében megrendezett Együtt az áldozatokért című kétnapos szakmai konferencia nyitónapján csütörtökön Balatonfüreden.
2012. október 17. 12:01
Ismét közlekednek menetrend szerinti hajójáratok a Balatonon a szombaton kezdődő hosszú hétvégén, bár a hivatalos hajózási szezon már véget ért – tájékoztatta Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI-t.
2012. október 2. 13:24
Balatonfüreden rendezik a nyíltvízi úszók Európa Kupa-sorozatának egyik állomását 2013-ban.
2012. szeptember 20. 8:43
Irodalmi, táncművészeti, népművészeti és szórakoztató programok szerepelnek három napon át a Romantikus Reformkor című rendezvényen Balatonfüreden.
2012. szeptember 19. 11:36
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közlése szerint a héten terjeszti be a kormány az Országgyűlésnek a Balatonvilágos megyeváltásával kapcsolatos dokumentumokat, a parlament december végéig dönthet az ügyben.
2012. szeptember 18. 13:58
A sétahajó-vállalkozások többnyire a nyugtaadást mulasztották el, de két hajón feketén alkalmazott dolgozót is találtak.
2012. szeptember 5. 13:37
Hétvégén viharosra fordult az időjárás a Balatonnál: egy hajóból például 31 embert kellett kimenteni, Siófokon pedig forgószelet is láttak.
2012. szeptember 4. 9:43
A balatonfüredi önkormányzat a Balaton élővilágát, a balatoni halakat bemutató ökoturisztikai látogatóközpontot tervez a Tagore sétányon. A tervek szerint a teraszos épületben egyebek mellett több látványos akvárium és foglalkoztató terem is lesz majd.
2012. augusztus 21. 8:51
A Pintér Aukciósház Balaton, nyár, szerelem című nyári árverésén 330 műtárgy, köztük festmények, szobrok, ezüsttárgyak, ékszerek, Zsolnay-porcelánok szerepeltek. A kikiáltási tárgyak között volt például festmény Mednyánszky Lászlótól, Csók Istvántól, Tóth Menyhérttől, és Bernáth Aurél egyik jelentős képe is szerepelt az aukción.
2012. augusztus 18. 8:55
A fürdőzők idén is átlagosan jó minősítést adtak a balatoni strandok szolgáltatásaira, értékelve a zöldterületek fejlesztését, a bővülő sportolási és játéklehetőségeket, a tisztább illemhelyeket, ugyanakkor rontva a vizek állapotára és úszási lehetőségekre adott osztályzatokat, és továbbra is leginkább a parkolási lehetőségeket kifogásolva.
2012. augusztus 16. 9:45
Alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a MÁV a Boglári Szüreti Fesztiválhoz, valamint az öbölátúszáshoz kapcsolódóan az ezekre a programokra utazók számára.
2012. augusztus 15. 11:31
A hagyományos Öbölátúszás Balatonfüred és Tihany között lesz, 3 és fél kilométeres távon. A résztvevők tisztelegni szeretnének a két úszó olimpiai bajnokunk, Risztov Éva és Gyurta Dániel teljesítménye előtt.
2012. augusztus 10. 16:40
Összesen 59 bütykös hattyút gyűrűztek meg a szakemberek a kétnapos Hattyú Road Show rendezvényen a Balaton körül. Egy matuzsálemi korú madarat is azonosítottak, amelyet még 1996-ban jelöltek meg.
2012. augusztus 10. 12:28
Látogatóközpontot tervez a balatonfüredi önkormányzat. A Tagore sétányra tájba illő, teraszos épületre írtak ki pályázatot.
2012. augusztus 4. 11:58
Nyilvános hattyúgyűrűzést szervez a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Balaton partján augusztus 8-án és 9-én.
2012. augusztus 3. 12:14
Megrendezik az első Zöldszalag Balatoni Regattát, a környezetbarát hajóversenyt. A szervezők a vízi környezetszennyezésre szeretnék felhívni a figyelmet.
2012. augusztus 2. 8:58
Milyen a jó keszeg? Legyen jól átsütve, legyen friss és ne legyen agyonsózva. Megválasztották a tíz legjobb halbüfét, a legfinomabbat a balatonszemesi András büfében lehet kapni.
2012. július 30. 12:14
A szombaton tartott 187. Anna-bál szépe Bőr Viktória balatonfüredi első bálozó lett szombaton. A Kiss Ernő-díjat posztumusz Bujtor István színművész kapta.
2012. július 26. 11:18
Idén is nagy az érdeklődés: a díszvendégekkel együtt ötszáz vendég lesz az idei Anna-bálon, amelynek élő közvetítését ezúttal is műsorára tűzte a Duna Televízió.
2012. július 26. 9:38
A balatonfüredi humorfesztivál programjában a hagyományos és speciális stand-up comedy előadások mellett több tehetségkutató est, vendégprodukció és koncert is szerepel.
2012. július 12. 9:02
Július 28-án rendezik meg a 187. Anna-bált, amelynek idei díszvendége Abbázia lesz, Balatonfüred kulturális partnere. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa vidám, elegáns, de könnyen fogyasztható estét ígért az operakedvelőknek.
2012. július 10. 9:01
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: tizenkét embert állítottak elő a rendőrök a hétvégi balatoni razzián. Elfogtak egy körözött embert, egy másik ellen pedig lopás gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
2012. július 10. 8:48
Nagyvázsonyból Balatonfüredre költözik a Dumaszínház, amely a fesztiválon DumaFüred néven tíz napon át megújult programokkal várja a nevetni vágyókat.
2012. július 7. 9:52
Szombaton 24 indulóval rajtolt el az I. Melanomamobil 2szalag Katamarán Nagydíj. A Balatonfüred-Balatonfűzfő-Balatonaliga-Zamárdi-Balatonfüred útvonalú versenyen a 21 lábnál (6,4 méternél) rövidebb, többtestű hajók indulhattak. A szélviszonyok miatt senki sem tudta 17 óráig teljesíteni a távot.
2012. július 5. 6:31
A Fifty-Fifty nevű, Józsa Márton kormányozta kétárbocos katamaráné az új Kékszalag-rekord: 10 óra 34 perc. Litkey Farkas hajója nem tudta befejezni a versenyt. A Mandiner és az Infinety Online közös legénysége a Triton fedélzetén 26 óra 51 perces időt futott.
2012. július 4. 12:23
Szerdán még tart a nevezés, csütörtök reggel pedig elrajtolnak a hajók: részvételi rekordra számítanak a Balatonfüredről elrajtoló 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny szervezői.
2012. július 3. 8:59
A Dél-balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központban összesen 110 középiskolás diák segíti turnusokban a rendőrség munkáját Siófokon és Balatonlellén augusztus 20-ig.
2012. június 30. 16:26
Meccsek, a rangadók, az északi-partra predesztináltak, lévén ott mélyebb a víz, de az amúgy a fürdés elől elzárt területeken (mint most is történt a füredi mólónál) bárhol beüzemelhető egy ilyen pálya ideiglenesen.
2012. június 29. 9:26
Mint minden páros évben, idén is indulhatnak a Kékszalagon többtestű hajók. Legénységük nagy része a szezon többi részében kis katamaránon versenyzik, közülük sokan indulnak a 2szalag Nagydíjon is: a látványos, partközeli versenyt idén rendezik meg először a 21 láb alatti katamaránoknak.
2012. június 28. 15:04
Hat előadással harmadik nyári évadját kezdi meg a Pannon Várszínház. A nyitóelőadás, a Két úr szolgája délelőttjén olasz zászlóforgatókat láthatunk, este pedig a miskolci gólyalábasokkal kiegészülve tartanak bemutatót.
2012. június 26. 10:56
A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás fővédnökségével rendezik meg az idei, 13. országos strandvízilabda-bajnokságot. A sorozat szombaton indult a balatonfüredi jachtkikötőben.
2012. június 23. 15:43
Tizedszer rendezi meg négy balatoni település a kultúra, a bor és a gasztronómia népszerűsítésére a négynapos hal- és borünnepet koncertekkel, gasztronómiai különlegességekkel és sportprogramokkal.
2012. június 19. 10:52
A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás fővédnökségével rendezik meg az idei, 13. országos strandvízilabda-bajnokságot. A sorozat szombaton a balatonfüredi jachtkikötőben indul.
2012. június 19. 10:42
A 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíjon rekordrészvételre számítanak a szervezők. A vitorlásverseny július 5-én 9 órakor rajtol el Balatonfüredről, idén pedig már a viadal közben is nagy felbontású fotókat és videókat lehet majd letölteni a Magyar Vitorlás Szövetség honlapjáról.
2012. június 12. 13:09
Negyedszer rendezik meg a Balaton Bike Festet a balatonfüredi Bringaparkban, ahol a sportolók öt versenyszámra és két túrára nevezhetnek be a helyszínen.
2012. május 12. 12:30
Megnyitotta az idei vitorlásszezont szombaton a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A balatonfüredi eseményen Borkai Zsolt mellett felszólalt még Bóka István, a város polgármestere és Gál András Levente, a vitorlásszövetség új elnöke is. A beszédeket követően a vitorlások megkoszorúzták a Balatont, majd kezdetét vette a szezonnyitó verseny.
2012. március 9. 13:58
Idén a nagy katamaránok a Kékszalagon, a 21 láb alattiak a Kétszalagon versenyezhetnek a Balatonon. A tervek szerint nemzetközi mezőnyben a hazai élvonal mellett ott lesz Roland Gaebler és felesége, Nahid is.
2012. március 4. 12:48
A dinamikusan bővülő hazai katamarán-mezőny idén új tókerülő versennyel gazdagodik: a Kékszalag Fesztivállal egybekötött Kétszalag kifejezetten a kéttestű hajóknak szól majd 2012. július 7-én. Az esemény a Budapest Boat Show-n mutatkozott be, ahol jó néhány katamaránt is megcsodálhatnak a látogatók.
2012. február 20. 12:48
A hirtelen jött felmelegedésben már olvad a Balaton jege, de Balatonfürednél néhány napja még tökéletes volt a jégvitorlázáshoz.

összesen: 96 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó