Balaton-felvidéki Nemzeti Park

2017. március 7. 13:56
Minden évben márciusban rendezik meg a Barlangok Hónapját, amikor az ország számos pontján kedvezményes belépéssel és vezetett túrákkal készülnek. A minimatine.hu ennek keretében ajánl néhány barlangos kirándulást, ahova kisebbekkel és nagyobbakkal is érdemes ellátogatni.
2015. szeptember 30. 16:27
Lezárult a természetvédelmi fejlesztés a Balaton-felvidéki Nemzeti Park hét helyszínén, a 390 millió forintos európai uniós támogatás eredményeként 130 hektárnyi terület újult meg.
2015. június 20. 14:50
A XI. Levendula Fesztivál szombati megnyitóján átadták több termelőnek a nemzeti parki termékvédjegyeket, míg a tihanyi bekötőútnál kialakított levendulaültetvényeken több százan vettek részt a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park szedd magad akciójában, a tihanyi Belső-tó partján pedig csaknem száz kézműves és helyi termelő bemutató sátra várta a vendégeket.
2015. június 15. 10:57
A Tihanyi Levendulafesztiválon színházi előadások, koncertek, népi játékok várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig. A település polgármestere jelezte: az 1930-as évekre visszanyúló levendulatermesztés a jövőben még nagyobb területet hódíthat meg.
20°C+
2015. május 6. 9:55
Az idei évtől kezdve a Balaton Napja lesz az első olyan pénteken, amikor a tó vízhőmérséklete eléri a 20 fokot. Ez lesz a strandszezon megnyitója is egyben. A Balaton jelenleg 17 fokos, így idén leghamarabb jövő héten tarthatják az eseményt.
Somló
2014. április 2. 21:24
Eddig 24 rompincét mentettek meg az enyészettől önkéntesek és borászok a Somló-hegyen. A rompincéket ezentúl az örökbefogadó borászatok tartják tisztán. Mindezt külső segítség és pályázati pénzek nélkül.
2013. április 11. 11:17
Három rétisast mérgeztek meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén: egy elpusztult, kettőt a fővárosban, állatkórházban ápolnak.
2013. április 11. 10:45
Turistabarátabbá teszik a szolgáltatásokat, az új okostelefon-alkalmazások pedig segítenek bemutatni a Balaton-felvidéki Nemzeti Park értékeit.
2013. április 9. 10:18
Megújult a Balaton-felvidéki Nemzeti Park emblémája és elkészült a park okostelefon-alkalmazásának új verziója.
2013. április 5. 10:48
Balatonszőlős polgármestere szerint annak idején rosszul építették meg a tóhoz közeli szennyvízcsatorna-rendszert. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a zöldhatóság segítségét kérte a csatornából a Balatonba került szennyvíz miatt.
2013. március 18. 9:51
Újra látogatható a salföldi major, a Kotsi-vízimalom és a Hegyestű bemutatóhely, a Pannon Csillagda pedig májustól új műsorral jelentkezik. A 3D-s planetáriumi show a Balaton-felvidék csillagfényes tájairól az univerzum legtávolabbi zugaiba vezeti el a látogatókat.
2013. január 22. 11:12
Rekord látogatottságot ért el tavaly a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, amelyet 332 ezren kerestek fel tavaly. Az elmúlt év legnagyobb turisztikai attrakciója a bakonybéli Pannon Csillagda volt.
2012. november 23. 9:39
Az irmapusztai halastavaknál szabálytalanul vadászó olasz állampolgárokat értek tetten. A külföldi vadászokkal többek között nem volt kísérő, nem volt engedélyük és tiltott félautomata sörétes fegyverekkel vadásztak.
2012. november 5. 15:08
Fél év alatt 33 ezer látogatót fogadott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park új bemutatóhelye, a Pannon Csillagda: a szórakoztató ismeretterjesztés mellett tudományos munka is folyik Bakonybélben.
2012. október 29. 10:30
A korábbi évet meghaladó számú látogató kereste fel már eddig a Balaton-környéki látogatóhelyeket, és az egyik legkedveltebb kirándulóhely a zalai bivalyrezervátum. Idén nyáron a Balatonnál több turista fordult meg: a tapolcai tavasbarlang például ebben az évben több mint százezer látogatót vonzott, a tihanyi Levendula Házban és a monoszlói Hegyestű bazaltvulkánjánál mintegy harmincezren voltak eddig, de hasonló látogatottsági adatokat mutat a májusban nyílt bakonybéli Pannon Csillagda is.
2012. október 25. 9:11
Közel kilencvenmillió forintot költöttek a Környezet és Energia Operatív Program támogatásával a zirci arborétum idős faállományának megőrzésére, a tó és a kiszolgáló infrastruktúra megújítására.
2012. szeptember 24. 8:22
Felvételt nyert a Európai Geoparkok Hálózatához a Balaton-Bakony Geopark. A geoparkok a geológiai és ökológiai értékeket védő, bemutató területek.
2012. szeptember 19. 9:25
A település nem fogadja el a Magyar Közút fakivágási tervét, ezért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium segítségét kéri. A kivágásra kijelölt csaknem 380 fa zöme egészséges egy független szakértő szerint.
2012. szeptember 17. 10:17
Látogatóközpontot hoz létre a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Tapolcán. A tavasbarlanghoz kapcsolódó beruházás összértéke több mint 300 millió forint, a 700 négyzetméteres látogatóközpont pedig a földtani ismeretek népszerűsítése mellett lehetővé tenné a több mint három kilométer hosszú tapolcai barlangba látogató turisták kulturált fogadását is.
2012. szeptember 15. 14:15
Terv készül a Nagybereki Fehér-víz terület természetvédelmi kezeléséről. A tervben kizárólag a természetvédelmi szempontokat szem előtt tartva írják majd elő az irányadó vízszintet.
2012. augusztus 1. 11:04
Élővadbefogással csökkentik a vaddisznóállományt Szigligeten. Csapdákkal 16 állatot fogtak be az elmúlt napokban a szigligeti Majális-tetőn és Antal-hegyen.
2012. június 23. 15:43
Tizedszer rendezi meg négy balatoni település a kultúra, a bor és a gasztronómia népszerűsítésére a négynapos hal- és borünnepet koncertekkel, gasztronómiai különlegességekkel és sportprogramokkal.
2012. június 13. 13:15
Balaton-felvidéki Nemzeti Park nemzeti parkok hete sorozatában barlangi és hegyvidéki túrák, a hagyományos tihanyi levendulafesztivál és a nemrégiben megnyílt Pannon Csillagda szerepel.

összesen: 23 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó