A magyar futball feltámadása (és Marco Rossi)

2023. november 21. 18:28

Ilyen alapon egy ellenzéki szavazó ne egyen kolbászt, ne olvasson könyveket, ne akarjon unokázni, mert Orbán Viktor ezeket is szereti.

2023. november 21. 18:28
Hojdák Gergely
Hojdák Gergely
mkdsz.hu

„Ahogy én is szurkoltam a nemzeti tizenegynek Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Medgyessy Péter, sőt kezdetleges módon már Horn Gyula alatt is – pedig akkor tényleg nem volt túl jó a csapat. Arról nem is beszélve, hogy ilyen alapon egy ellenzéki szavazó ne egyen kolbászt, ne olvasson könyveket, ne akarjon unokázni, mert Orbán Viktor ezeket is szereti…

De hogy jön ide a cikk címében is említett Marco Rossi, akinek vezetékneve – baloldali polgártársaim megnyugtatására – »vörös hajút« jelent. Hát úgy, hogy ő az az ember, aki vezető szerepet játszott a magyar foci elmúlt években – ma már talán a Holdról is – látható feltámadásában. Tehát, ha nem is egyszemélyi felelőse, de mindenképp szimbóluma annak, ami ma a magyar fociban – vagy általában a profi futballban – igenis szerethető.

Ő talán az egyetlen olyan szakvezető a rendszerváltás óta, akit még nem ért komoly szakmai kritika az ilyesmivel éppen nem fukarkodó kollégák részéről.

Rossiról köztudott, hogy jó viszonyt ápol munkaadójával, Csányi Sándor MLSZ-elnökkel, és a magyar foci támogatásában nagy szerepet játszó miniszterelnökkel is – de nem engedi, hogy szakmai-elvi kérdésekben bárki »megmondja neki a tutit« (lásd az időről időre visszatérő »kinek kellene szerepelni a válogatottban« kérdéskörét). 

Ez a fajta következetesség, egyenesség, no meg persze a kemény munka és szakmai hozzáértés pedig igenis meghozza az eredményét, még akkor is, ha az ő irányítása alatt is voltak (és valószínűleg lesznek is) hullámvölgyeink. Az olasz–magyar tréner (aki nemcsak az állampolgárságot kapta meg, hanem komoly erőfeszítéseket tett a kulturális beilleszkedésért, bár legendásan nehéz nyelvünket még nem sikerült elsajátítania) mindig őszinte tisztelettel beszél az ellenfélről, ugyanakkor a sajátjaival szemben nagy és igen részletesen lefektetett (Telkiben bemutatott és betanított) elvárásai vannak. És valljuk be őszintén: a mostani selejtezősorozat végére a „futball istene” is – ahogy ő maga szereti mondogatni – nyíltan a kegyeibe fogadta őt…

Zárásként még egy idézet Marco Rossitól: »Hálás vagyok a Jóistennek és Magyarországnak!«

Hajrá, magyar válogatott, hajrá, Marco Rossi, hajrá, Szoboszlai Dominik!”

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states-2
2023. november 21. 20:14
A tavalyi méretes választási vereség után vasárnap délután érte a legnagyobb csapás a komcsi csürhét. 13 évnyi stadionozás után azt kellett megérniük, hogy egy ország ég focilázban.
pollip
2023. november 21. 19:48
Így van! Valamint ne is olvasson soha semmit:-) Ugyan lehet, hogy nem ezért nem olvasnak:-))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!