Varga Barnabás megúszta: Litvánia ellen is lőheti a gólokat!

2023. október 17. 16:52

A magyar válogatott centere a Szerbia elleni budapesti mérkőzésen megkapta sorozatbéli második sárga lapját, mégsem tiltották el!

2023. október 17. 16:52
VARGA Barnabás

A magyarázat roppant egyszerű: az UEFA Fegyelmi Szabályzata különbözik a Magyar Labdarúgó Szövetségétől.

Míg az NB I-ben minden második sárga lap begyűjtése automatikusan egy mérkőzésre szóló eltiltást jelent, addig az Európai Labdarúgó Szövetség szabályozása úgy szól, hogy ha egy labdarúgót 3 különböző selejtezőn figyelmeztetik, ezután kap automatikusan egymeccses pihenőt. Ám a visszatérést követően már a második sárga kártya után ki kell hagynia egy találkozót, és az ötödik lap után minden egyes figyelmeztetés egy mérkőzésre szóló eltiltást jelent.

Ha tehát Marco Rossi úgy dönt, hogy pályára küldené 2023 egyik legeredményesebb támadóját, ennek semmi akadálya nincs,

legfeljebb Varga Barnabásnak arra kell vigyáznia, nehogy Kaunasban is „besárgázzák”, hiszen akkor már valóban nem szerepelhet a következő, Bulgária elleni idegenbeli Eb-selejtezőn.

Fontos tudni, hogy a selejtezősorozat alatt összegyűjtött figyelmeztetéseket a futballisták nem viszik magukkal már a rájátszásra sem, és természetesen az Európa-bajnokságra kijutott összes válogatott összes játékosa is tiszta lappal indul majd!

Nyitókép A jelenet megszokott, Varga Barnabás lő, góóól! Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2023. október 17. 18:28
BARNA ne csak lőhesse, hanem LŐJJE is azokat a gólokat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!