A pandémia ellenére is megdőlhet a nevezési rekord az idei Kékszalagon

2021. július 05. 10:43

A júliusi holdtöltekor, vagyis július 22-én kezdődik a Kékszalag, a nemzetközileg is rangosan jegyzett és hagyományokban gazdag, leghosszabb európai vitorlás túraverseny. A koronavírus-járvány okozta rendkívüli nehézségek ellenére is nagyszerű versenynek ígérkezik, sőt, a nevezési rekord is megdőlhet.

2021. július 05. 10:43
null

Bánfalvi Szabolcs írása a Mandiner Sporton.

Az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj július 22-én reggel kilenc órakor rajtol. A versenyzőknek a hagyományoknak megfelelően a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Tihany-Keszthely-Balatonfüred távot kell teljesíteniük, amely légvonalban 155 kilométer, ám a szélviszonyok alakulása következtében ez jóval több is lehet. A résztvevőknek negyvennyolc órán belül kell a célba érniük. A tradicionális esemény sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a verseny rendezője,

„A Kékszalag a vitorlázás ünnepe, ez a leghosszabb túraverseny Európában, amely 1934 óta fut. Egyrészt azokról szól, akik a győzelemért küzdenek. Azonban a közel 600 induló hajó közül mindenki a vitorlázás értékeit demonstrálja, azaz a csapatmunkát, az összetartást, a víz és a természet szeretetét, s így a tisztes helytállásért az utolsókat is díjazzuk.

„Óriási megtiszteltetés, hogy immár harmadszor támogathatjuk a Kékszalagot – mondta el Zolnai György, az esemény főszponzora, a Raiffeisen magyarországi vezérigazgatója.  „Az utóbbi két év komoly megpróbáltatások elé állított minket és a versenyrendezőket is a koronavírus-járvány miatt. Nagyon örülök, hogy múlt évben kiváló versenyt sikerült rendezni, talán kis szélben, de egyébként minden jól működött, időközben megkaptuk a második és harmadik Covid-hullámot is, viszont óriási érzés, hogy újra nyitunk, így megint remek verseny lesz, ahol ismét együtt ünnepelhetünk. A vitorlás sport elkötelezett támogatói vagyunk, szeretnénk, ha a nevünk összekötődne ezzel a sportággal, mint ahogy Ausztriában összekapcsolódott a síeléssel.” – fejtette ki Zolnai György, a Magyarország legnagyobb tömeget megmozgató vitorlás versenyével kapcsolatban. 

Fotó: Szántó Áron / MVSz
Fotó: Szántó Áron / MVSz

A címvédő RSM 2 tavaly az AC 45-ös katamaránnal hihetetlen nagyot versenyzett Vándor Róbert kormányossal, s a csapat vezetője, Kalocsai Zsolt idén is nagyon kiélezett versenyre számít. „Tudatosan készültünk, ez a harmadik hajónk,

Nem egy kész hajót vettünk meg, hanem csak annak az alját, s mindazt, ami fölötte van, azt mi fejlesztettük ki, így a kötélzetet, a vitorlázatot, s minden egyéb beállítást, amelynek köszönhetően győzni tudtunk tavaly. Éreztük a verseny előtt, hogy jó lesz a hajó, dobogóra vártuk magunkat, s idén is ezt hajtogatjuk magunknak. Kiélezett verseny volt, kis széllel, s domináltunk végig, de

Például a Balaton nyugati medencéjében már hat kilométeres előnyünk volt, majd Litkey Farkas két méterre megközelített minket Keszthelynél. Végül újraépítettük az előnyünket. Idén is rengeteget tettünk azért, hogy versenyképesek maradjunk. A hajó lényegi struktúrájához nem nyúltunk, inkább tökéletesítéseket hajtottunk végre. A Kékszalag történelem, és egy örökös fejlesztési verseny. Négy-öt hajónak van reális esélye a győzelemre. Ez a vitorlázás és a Balaton ünnepe.” – mondta Kalocsai Zsolt, akinek csapata minden egyes tagja egyenértékű, nem egy profi vitorlázó brigád, a természet és a közös sportolás szeretete köti össze és hajtja előre.

Fotó: Szántó Áron / MVSz
Fotó: Szántó Áron / MVSz

Az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjjal kapcsolatos legfontosabb információkat Holczhauser András, az MVSZ főtitkára foglalta össze. „A szervezésben a Covid-hullámok fejtörést okoznak, s bízom benne, egyre kisebbek lesznek ezek a hullámvölgyek. Fontos számunkra, hogy a versenyzők és a szervezők biztonságban legyenek, ezért a versenyen nagyon sok óvintézkedést vezetünk be. A rajtengedélyes sportolók kizárólag védettségi igazolvánnyal indulhatnak el a versenyen.

Most először bonyolítjuk le az E-Sailing magyar bajnokság fináléját, újdonság még, hogy a Magyar Nemzeti Levéltárral régi emlékek gyűjtését szervezzük. Fontos változás, hogy a Kékpántlika gyermekverseny a balatonfüredi móló előtti vízterületen rendezzük majd, így közelebb hozzuk ezt a megméretést, mert eddig hosszú és megterhelő túra volt.” – mondta Holczhauser András.

A sajtótájékoztatón részt vett még Liptay Gabriella, a KPMG Magyarország Marketing és Kommunikációs igazgatója, hiszen idén először a KPMG Fair Play Díjat alapít, amelynek fővédnöke Dr. Kamuti Jenő lesz, aki a Nemzet Sportolója és a MOB elnökségi tagja.

A versenyen új nyomkövetési rendszert vezetnek be, amelyet az Airmoniq cég fejlesztett, amelynek képviseletében Németh Gábor kifejtette az új időmérő és helyzetjelző rendszer működését. „Igyekszünk tanulni a korábbi rendszerek hibájából. Analitikai rendszert fejlesztünk, amely rengeteg adatot fogad egyidejűleg.

Sikeresen lefutottak a terheléses tesztek az elmúlt néhány hétben. A versenyzőknek alkalmazást kell letölteni, míg a nézőknek webes felületen kell regisztrálni, hogy  a lehető legtöbb információhoz hozzáférjenek. Bízunk benne, hogy az adatokat illetően az eddiginél színvonalasabb adást láthatunk a tévé képernyőjén is. Az elmúlt években késleltetve jöttek az adatok, ezek idén valós időben érkeznek, a technikai csapat másodpercenként kapja azokat, míg a nézőkhöz percenként jutnak el a hajók koordinátái.” – értékelt Németh Gábor.

 

Nyitókép: Szántó Áron / MVSz

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
monuskaroly
2021. szeptember 05. 22:51
Jelenleg nálunk nincs pandémia!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!