Pörög a kompbiznisz a Balatonon

2015. augusztus 28. 12:33

Balatoni Hajózási Zrt. közölte: felülmúlta a várakozásokat a Balaton idei főszezonja. A kompok forgalma 4 százalékkal nőtt, és 5 százalékkal több biciklit szállítottak, mint tavaly.

2015. augusztus 28. 12:33

Felülmúlta a várakozásokat a Balaton idei főszezonja – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (BH), a kompok forgalma 4 százalékkal nőtt, és 5 százalékkal több biciklit szállítottak, mint tavaly. A személyhajózásból származó árbevétel a némileg csökkenő utaslétszám mellett is 3-4 százalékkal emelkedett, köszönhetően a fellendülőben lévő programhajózásnak. Veigl Gábor, a társaság értékesítési igazgatója az MTI-nek elmondta: a tavalyi kiemelkedő év volt a társaság életében, hiszen a csapadékos nyár miatt a korábbi évek átlagánál 10 százalékkal több utas váltott jegyet a hajóikra. Ennek megismétlése is jó eredmény lett volna, így elmondható, hogy az idei főszezon felülmúlta a várakozásokat – tette hozzá. A jó idő és a nagy programválaszték miatt többen utaztak a Balatonhoz, és bár a hosszan tartó kánikula napközben inkább standokra csalta az embereket, az esti és tematikus hajóprogramok népszerűsége jelentősen nőtt – fejtette ki. 

 
A személyhajók 579 ezer utast szállítottak augusztus 23-ig, ami ugyan 2 százalékos forgalomcsökkenés, ugyanakkor az árbevétel a változatlan jegyárak mellett is 3-4 százalékkal emelkedett. Ez annak tudható be, hogy nőtt a kereslet a program-, illetve a túrahajók iránt, így többen váltottak jegyet drágább szolgáltatásokra, hosszabb utakra. A Szántód-Tihany között közlekedő kompon 825 ezren utaztak, összesen 289 ezer járművet szállítottak, ebből 49 ezer kerékpárt. A tavalyi főszezonhoz képest 4-4 százalékkal emelkedett a szállított utasok és járművek száma, és folytatódott a kerékpárturizmus bővülése is. A társaság kikötőiben pár százalékkal tovább nőtt a bérlők száma. A cég 11 vitorláskikötőjében, ami a tó vitorláskikötői férőhelyeinek körülbelül a harmadát adja, több mint 90 százalékos a kapacitáskihasználtság. Idén nyáron augusztus 21-én megdőlt a cég 10 éves utasszállító rekordja, amikor egy napon közel 20 ezer utas váltott jegyet a hajókra. Ezen a napon köszöntötték a nyár 500 ezredik utasát is. Idei újdonságként augusztus elsejétől mobil telefonokra letölthető alkalmazásban is elérhető a hajójáratok, kompok és a programhajók indulási ideje.
 
„Nemzetközi összehasonlításban továbbra is alacsony a Balaton kihasználtsága hajózás szempontjából, ezért helye van a további kikötői fejlesztéseknek” – fogalmazott az igazgató. A BH az idén a fonyódi kikötőjében hajtott és hajt végre fejlesztést, a balatonszemesi egységében ősztől tervez nagyobb fejlesztéseket, illetve Alsóőrsön új vitorláskikötő építésbe kezd, ami a tervek szerint a jövő évi szezonban már fogadni tudja a hajókat. A jövő év lesz a 170. idény a hajózási társaság életében, és ekkor ünnepli 125. születésnapját a Balaton két legrégebbi hajója, a Helka és a Kelén. A 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt. a tavalyi évet 6,58 milliárd mérlegfőösszeggel és 110,5 millió forint adózott eredménnyel zárta, ami után 50 millió forint osztalékot fizetett. A több mint 5 milliárd forintos tőkével, és mintegy 6 milliárd forintos vagyonnal rendelkező cég tavalyi értékesítési nettó árbevétele 2,24 milliárd forint volt, amiben a társaság minimális, 0,9 százalékos többlettel számolt az idei üzleti tervében. Ezt már szinte bizonyosan felülmúlta, hiszen a főszezon 85 százalékban meghatározza a társaság eredményességét – mondta az igazgató.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!