Elmarad a Balatonpark

2015. augusztus 03. 11:46

Állítólag az érdeklődés megfelelő volt és pénzügyi gondokkal sem küzdöttek, de szervezési nehézségek miatt nem tartják meg a programsorozatot, mert nem tudtak volna minden jogszabályt betartani.

2015. augusztus 03. 11:46

Elmarad a Balatonpark elnevezésű koncert- és előadássorozat, amelyet Balatonfenyvesre hirdettek meg – közölte Barán Attila, a rendezvény főszervezője. A Balatonpark a tavalyi kezdet után idén másodszor kívánta felsorakoztatni a magyar zenei élet élvonalának képviselőit, valamint színházi előadásokat a balatoni főszezonban, ám az utolsó pillanatban törölték a programsorozatot. Az elővételben megvett bérletek, jegyek árát visszafizetik – mondta a főszervező.     

 
Barán Attila tájékoztatása szerint az érdeklődés megfelelő volt, pénzügyi gondokkal sem küzdöttek, ő döntött úgy, hogy szervezési nehézségek miatt nem tartják meg a programsorozatot, mivel úgy látta, nem tudott volna minden jogszabályt betartani. Hozzátette, hogy jövőre szeretnék folytatni a Balatonpark tevékenységét, és a tavaly megtartott, illetve az idénre tervezetthez hasonló koncert- és előadássorozatot rendezni egy balatonfenyvesi helyszínen. Az eredetileg csütörtökön kezdődő és augusztus 22-ig tervezett programsorozat első koncertjét (Edda) a rossz időjárás miatt először csak elhalasztották vasárnapra, mielőtt végleg törölték az összes, 12 estére meghirdetett rendezvényt.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!