Horgászat: változnak a pecázás szabályai

2013. december 27. 08:20

Számos, horgászokra vonatkozó változás lép életbe 2014. január elsejétől: az új halgazdálkodási törvény módosításai érintik többek között az állami horgászjegyeket, a fogási naplókat, de egyes halfajok kifogható méretét és napi kifogható mennyiségét is – írja az MTI.

2013. december 27. 08:20

Január elsejétől a november 1. és március 15. közötti időszakokban a vermelő halállományok védelme érdekében tilos a szonár (halradar) használata a halfogáshoz. Az új rendelet megtiltja majd a horogra kívülről akadt hal megtartását; a szabályosan kifogott, 30 centiméternél nagyobb hal pedig csak leölve lesz elszállítható a vízpartról.

Változik az őshonos, fogható halfajok fajlagos tilalmi ideje, kifogható mérettartománya, valamint a horgászatra és a rekreációs célú halászatra vonatkozó napi kifogható darabszáma is.

A legalább negyven centiméteres csukából naponta hármat lehet kifogni, tilalmi ideje február elsejétől március utolsó napjáig tart. Fogassüllőből - ami legalább 30 centiméteres - ugyancsak napi három engedélyezett, a fogási tilalom márciustól április végéig tart. Tilos lesz pontyot fogni május másodikától egészen a hónap végéig, a 30 centiméteres példányokból naponta hármat lehet kifogni. Menyhalat az év bármely időszakában lehet fogni, az engedélyezett mennyiség 3, legalább 25 centiméteres példány.

A napi darabszám-korlátozással nem érintett őshonos halfajokból naponta összesen 10 kilogramm fogható ki.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján megjelent tájékoztató szerint az új szabályozásra való problémamentes átállás miatt az idei évre érvényesített állami horgászjegyek és a fogási naplók érvényességét 2014. január 31-ig meghosszabbítják. A 2014. évi állami horgászjegy az új rendelet értelmében már 2015. január 31-ig lesz érvényes, díja változatlanul 2000 forint lesz. 

A 2013. évi fogási naplók érvényességét szintén meghosszabbították január 31-ig. Fontos, hogy az új halgazdálkodási és halvédelmi törvény hatályba lépése óta a fogási napló az állami horgászjegyhez kapcsolt, halfogásra jogosító okmánnyá vált. A fogási napló díja 200 forint, díjmentesség fogási napló esetében nincs.

 
 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szörftábor
2014. január 08. 19:47
Dobjuk vissza a halakat!
kite
2013. december 28. 22:08
drága az engedély.
=nessuno=
2013. december 27. 20:11
Áder úr hobbija...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!