Félszáznál több veterán autó az Oldtimer Szuperkupán

2012. szeptember 27. 09:12

Az Oldtimer Szuperkupa, Magyarország legnagyobb veteránautós túraverseny sorozatának záró futamán a balatonlellei cél felé tartó túrán félszáznál több veterán autó vesz részt. Az 1956 és 1989 között gyártott kocsik a Balaton déli partján és a somogyi lankák között mennek majd végig.

2012. szeptember 27. 09:12

Székesfehérvár belvárosából startol el szombaton az Oldtimer Szuperkupának, Magyarország legnagyobb veteránautós túraverseny sorozatának záró futama; a balatonlellei cél felé tartó túrán félszáznál több veterán autó vesz részt. Magyar Andrea, a Chrono Classic elnevezésű rendezvény szervezője elmondta, hogy a futam az idén új útvonalakat jár be, a Balaton déli partján és a somogyi lankák között vezetik majd a gyönyörűen karbantartott „szép korú”, 1956 és 1989 között gyártott kocsikat a 230 kilométeres túra résztvevői, a hazai versenyzők mellett egy osztrák és két cseh páros.

A legidősebb autó – egy Citroen Traction Avant B11 – 1956-ban gördült le a gyártósorról. Első magyar tulajdonosa – Csákvári Nagy Lajos festőművész – révén 1963-ban került az országba. Korban nem sokkal marad el tőle az, a Csehországból érkező Jaguar E-Type Roadster, amely 1962 óta járja az utakat, és rendszeres résztvevője volt az idei magyar futamoknak. A veterán kocsik között számos ismert márka képviselteti magát: egyebek között Alfa Romeo, BMW, Chevrolet, Citroen, Ferrari, Fiat, Jaguar, Mazda, Mercedes-Benz, NSU, Opel, Porsche, Skoda, Volkswagen és Volvo is lesz az indulók között. Az oldtimerek menetét öt modern Ferrari sportkocsi zárja majd, hogy a modern autócsodák, a teljesítmény és a csúcstechnika kedvelői se maradjanak élmény nélkül.

A túra keretein belül zajló verseny nem a gyorsaságról szól, a résztvevőknek az előírt időpontokat, átlagidőket és sebességeket kell mindenütt betartaniuk a KRESZ szabályai szerint. Az ügyességi szakaszokon századmásodpercnyi pontossággal kell teljesíteniük az előírt szintidőt, mivel minden századnyi eltérés – akár korábban, akár később érkeznek az előírt időpontnál a feladat végéhez – egy-egy hibapontot jelent. A győztes az lesz, aki a legkevesebb hibaponttal fejezi be a futamot. A veterán kocsik túráját a székesfehérvári start után Sárszentmihályon, Nádasdladányban, Balatonakarattyán, Balatonvilágoson, Siófokon, Bálványoson, Balatonlellén, Fonyódon, Lengyeltótiban, Hácson, Somogyváron és Niklán az ellenőrző pontokon, illetve a pontossági feladatok teljesítésének helyszínén kísérhetik figyelemmel az érdeklődők.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!