Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Semjén: Üzenetértékű, hogy Fonyódon tanulhatnak kárpátaljai magyarok

2012. június 12. 13:43

A miniszterelnök-helyettes szerint az egyetemes magyarság összetartozását szimbolizálja és nemzetpolitikailag is fontos, hogy Fonyódon tanulhatott és sportolhatott 51 kárpátaljai magyar diák.

2012. június 12. 13:43

Semjén Zsolt szerint az egyetemes magyarság összetartozását szimbolizálja, üzenetértékű, s nemzetpolitikailag is fontos, hogy Fonyódon tanulhatott és sportolhatott 51 kárpátaljai magyar diák. A miniszterelnök-helyettes erről pénteken beszélt a Somogy megyei településen, a Niké Sportegyesület kezdeményezésére 2011 óta ott tanuló Kárpát-medencei magyar diákok évzáró sportgáláján. Hangsúlyozta: az, hogy kárpátaljai gyerekek tanulhatnak és sportolhatnak Fonyódon, megegyezik a kormány céljaival. Tartalommal tölti meg azt a törekvést, amelynek eredményeként a nemzet egyesítése érdekében állampolgársághoz juttatják a határon túli magyarokat, és erősíteni kívánják a kulturális identitásukat.

Semjén Zsolt kiemelte, hogy az idei tanévben Fonyódon végzett, illetve a következő tanévben ott tanuló kárpátaljai diákok már azon 280 ezer közé tartoznak, akik kérték a magyar állampolgárságot. A rendezvényen Hidvégi József (Fidesz-KDNP), Fonyód polgármestere elmondta: a Niké SE 2010 végén keresett új helyet a kárpátaljai növendékeinek, akiket először egy közeli somogyi település (Marcali) fogadott be, de a diákok ott több ok miatt nem érezték jól magukat. Fonyód képviselő-testülete később úgy döntött, hogy 2011 elejétől befogadja a határon túlról érkezett, 15-18 év éves magyar sportolókat, akik kollégiumi elhelyezést kaptak és azóta a helyi gimnáziumban, illetve a szakközépiskolában tanulhatnak.

A polgármester – nem titkolva a finanszírozási nehézségeket – hozzátette, hogy a Balaton-parti település, amely pár éve még a csőd szélén állt, igyekszik mindenben támogatni a vendégdiákokat. Hozzátette, hogy a következő tanévben valószínűleg már csak 20-30, a sportprogramban részt vevő vendégdiák elhelyezését és képzését tudják vállalni, ami azt jelenti, hogy a most végzett fiatalok helyét nem töltik fel újabbakkal. Orbán Győző, szenior Európa-bajnok birkózó, a Kárpát-medencei „Birokra, magyar!” program főtámogatója arról beszélt, mennyire fontos, hogy a határon túli magyarok számára megteremtsék a lehetőséget a magyarországi sportolásra. Utalt arra, hogy a fonyódi utánpótlás-nevelés - amelybe a környék tíz iskolája is bekapcsolódott - két küzdősporttal kezdődött, majd kiegészült a kézilabdával. Beszámolt arról is, amióta a gyakorlat bizonyítja, hogy a program jó ügyet szolgál, egyre több támogatójuk akad, de még mindig több az igény, mint a férőhely.

A fonyódi sportcsarnokban tartott gálán, amelyen a beregszászi főkonzulátus és Fonyód testvértelepülései is képviseltették magukat, a diákok sportbemutatója után díjakat adtak át a legnagyobb sportsikereket elérő diákoknak.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hajdú Sógor
2012. június 23. 03:06
Nincs olyan szó, hogy üzenetértékű.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!