Ukrajna eladja a nála befagyasztott orosz vagyont

2023. május 16. 14:00

Kijev először államosítja, aztán privatizációs árverésre bocsátja a területén lévő orosz vállalkozások vagyontárgyait.

2023. május 16. 14:00
null

Ami nehezen megy a Nyugatnak, könnyebben sikerül Ukrajnának. A háború kezdete óta folyik az ötletelés, miképpen lehetne a szankciók által befagyasztott orosz állami és magánvagyonokat elkobozni, és a befolyó összegeket Ukrajnának utalni. Az jegybanki vagyon esetében reménytelennek tűnik a helyzet: a nemzetközi jog precízen és szigorúan védi a szankciók által befagyasztott összegeket, és éppen azon alapul, hogy a pénzt vissza kell szolgáltatni, amennyiben a szankciók mögött álló követelések teljesülnek. A Nyugat ebben – Zelenszkij sürgetése ellenére – nem ismer tréfát, még az amerikai pénzügyminiszter is a jogi háttér megbonthatatlanságáról beszélt, amikor Ukrajna és Brüsszel egyre türelmetlenebbül és már-már ad hoc jelleggel kezdett el ötletelni az orosz pénzek sorsáról.

Az oligarchák zárolt vagyonának esetében léteznek kiskapuk, ám a folyamat rendkívül bonyolult és időigényes. Az orosz üzletemberek befagyasztott pénzéről ugyanis esetenként külön bírósági eljárásban, egyesével és minden kétséget kizáróan bizonyítani kell, hogy az elkobozandó eszköz, ingatlan vagy bármilyen vagyontárgy tulajdonosa és az orosz–ukrán háború között egyértelmű kapcsolat áll fenn. Ez még gyorsított eljárásokban is éveket venne igénybe, ráadásul a siker egyáltalán nem garantált. (A Wagner-vezér Prigozsin anyja könnyedén nyerte meg azt az ennél némileg kisebb horderejű pert, amelyet azért indított az EU legfelsőbb bíróságán, mert ő is rákerült a szankcionálandó személyek listájára.)

Nem fog könnyen menni, hogy Oroszország zárolt pénzéből építsék újjá Ukrajnát

Az orosz befagyasztott számlák összegének elköltése elsőre jó ötletnek hangzik. Nem biztos, hogy az.

Ukrajna a háborús jogrendben tágabban tudja értelmezni a nemzetközi jogot. Kijev figyel ugyan arra, hogy betartson bizonyos játékszabályokat az országban lévő orosz vagyontárgyak esetében, de érezhetőn előrébb tart ötletelésben, mint a Nyugat. A háború kitörése utáni szankciók keretében természetesen azonnal befagyasztotta a területén lévő orosz vállalati és Kreml-közeli magánvagyonokat, majd azonnal hozzá is látott az elkobzás feltételeinek kialakításához. 

Ukrajnában egyes iparágakban az orosz vállalatok jelentős piaci részesedéssel bírtak. Kijev célja most az, hogy először bírósági procedúrák segítségével államosítsák az ilyen cégek vagyontárgyait, majd egy privatizációs eljárás során értékesítsék is azokat – mondta Rusztem Umerov, az ukrán állami vagyonkezelő alap vezetője.

A bonyolult folyamatot még az idén megkezdik. A legnehezebb azonosítani magát az orosz vagyont, a jogi kiskapukat kihasználva ugyanis a szankcionált vállalatok és üzletemberek időnként átláthatatlannak tűnő tulajdonosi viszonyrendszert alakítottak ki a tulajdonukban álló eszközök felett. Umerov szerint megbirkóznak a problémával, és végül egyetlen orosz tulajdonos és vállalat sem kerülheti el, hogy vagyonát elkobozzák, és Ukrajna építésére használják fel. 

A procedúra nem csak bonyolult, de lassú is. A lefoglalt vagyontárgyakat először bírósági döntéssel az ukrán állam tulajdonába utalják, amely aztán privatizációs árverésre bocsátja azokat, majd átadja a tulajdonjogot a vevőnek. A lassúságot jelzi, hogy idén mindössze legfeljebb 102 eszközt, elsősorban ingatlanokat és járműveket fognak értékesíteni, jellemzően valamikor az év vége felé. A késlekedés alapvetően a kormányzati szervek bürokratikus eljárásrendjének és természetesen annak köszönhető, hogy az einstandra kiszemelt orosz tulajdonosok minden jogi lehetőséget kihasználnak vagyonuk megtartása és a folyamat lassítása érdekében.

Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wolfram004
2023. május 19. 00:17
És illenék valamit varrni az orosz származásúak ruhájára is. Valami megkülönböztető jelet, hogy rögtön lehessen látni, kiben van orosz eredet. Amúgy az inkvizició és a máglyahalál se lenne hülyeség, az elég európai, ott évszázadokon át bevált.
need-info
2023. május 18. 00:22
Valamivel terelni kell a nagy "támadásuk" kudarcát...
Kybon
2023. május 18. 00:18
FÚú de jogállamiság! Az EU-ba vele!
kohe
2023. május 17. 21:43
Ezt lopásnak hívják. Semmilyen jogi érveléssel nem lehet alátámasztani, bár az EU is "dolgozik" hasonló 'megoldáson'. Ez a valódi rasszizmus, nem amiről a fingós bájden delirál a pulpitus mögött.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!