A jelenlegi amerikai vezetéstől a támogatóik ezzel szemben azonban azt várnák el, hogy az Egyesült Államok ismerje el Kína nagyhatalmi státuszát, ebből fakadóan pedig törekedniük kellene a békés egymás mellett élésre, az egészséges versenyzésre és az együttműködésre. Abban egyetértés van, hogy nem prioritás a háborús konfliktus Kínával már csak azért is, mert Kína esetében egy olyan nukleáris hatalomról beszélhetünk, amelynek 2030-ra nagyságrendileg 1000 robbanófeje lesz. Ez is egy döntő érv lehet a konfliktus elkerülése mellett.
Az amerikai-kínai kapcsolatok az éghajlatváltozásra is kihatnak, hiszen ez a két nagyhatalom bocsátja ki a legtöbb káros anyagot. Ennek kezelése pedig az Egyesült Államok és Kína kooperációja nélkül aligha képzelhető el hatékony módon. Emellett pedig másik döntő érv lehetne a Biden-adminisztráció számára a Kínával való kooperáció mellett, hogy a kooperatív amerikai-kínai viszony hiányában
az Egyesült Államok nem képes megakadályozni az észak-koreai és az iráni nukleáris programokat, amelyek elemi amerikai érdeket sértenek.
Az előző adminisztráció alatt Tajvan kérdése tovább élezte az ellentéteket az Egyesült Államok és Kína között. Az Egyesült Államok elismerte a Kínai Népköztársaságot még 1979-ben, mint Kína egyetlen törvényes kormányát, viszont Tajvan kérdése a mai napig nincs tisztázva. Az USA informális úton létesített kapcsolatot Tajvannal. Kína elfogadja az önálló Tajvant, viszont a problémát az jelenti, hogy az Egyesült Államok nem zárta ki a jövőben Tajvan és Kína békés egyesülésének lehetőségét. Ennek megfelelően az Egyesült Államok szem előtt tartja Tajvan elemi érdekeit, amelyet Kína nem néz jó szemmel, ez pedig ezen a területen is elvezet egy konfrontatív viszonyhoz.
A 2020. november 3-i győzelem után Bidennel szemben elvárásként fogalmazódott meg a nemzetközi feszültségek csökkentése. Ennek viszont épp az ellenkezője történt meg: Folytatta elődjéhez hasonlóan Kínával szemben az agresszív hangnemet, – itt érdekes megjegyezni, hogy korábban Trumpot vádolták azzal, hogy gyűlöletet szítana –, amely szította a gyűlöletet Kínán belül az amerikaiak ellen, ráadásul ez a konfrontatív politika akadályt jelent a globális problémák hatékony kezelésében (világjárvány, éghajlatváltozás), hiszen a problémák megoldásában a két nagyhatalom együttműködése lenne célravezető.
Összességében a Biden-adminisztráció Kína politikája gyökeresen nem tér el Trump politikájától,
hiszen a konfrontatív viszony továbbra is fennáll a két nagyhatalom között, sőt az előző vezetés alatt hozott Kínát szankcionáló intézkedéseket Biden, egy éves regnálása óta sem vonta vissza. Bidenről akkor derült ki, hogy ugyanúgy protekcionista, mint elődje, mikor meghirdette „Buy America” programját. Annak ellenére, hogy Biden a kampányban úgy fogalmazott, hogy a Trump által kiszabott vámok súlyos terhet rónak az amerikai állampolgárokra, elnöksége eddigi szakaszában a legtöbb vámkorlátozást fenntartotta, de volt, amelyeket ki is terjesztett elődjéhez képest.
Latin-Amerika: folytatódik az ellenséges viszony
A latin-amerikai országokkal a Trump-adminisztráció finoman szólva sem ápolt jószomszédi viszonyt, amelyet többnyire a bevándorlás kérdése fűtött. Ez a Biden-adminisztráció alatt sem változott mind a mai napig. Kubával kapcsolatban az Obama-féle nyitást követően Trump szigorúbb szankciókat vezetett be, ezzel véget vetve a sziget felé való nyitásnak, éppen mikor a kubai társadalmat dinamikusan érintették a koronavírus-járvány hatásai. Biden Kubával szemben tartja továbbra is Trump szankcióit.
Haitiben tavaly júliusban meggyilkolták az elnököt és azóta zavargások vannak az országban, amely egy menekülthullámmal párosult az Egyesült Államok felé.
Biden a kampányban humanitáriusabb módot ígért a bevándorlás kezelésével kapcsolatban. Ennek ellenére viszont az előző adminisztráció alatt hozott rendeletek alapján folytatja a menekültek kitoloncolását.
Ha pedig jobban szemügyre vesszük a határvédelmi adatokat azt láthatjuk, hogy Biden gyorsabb ütemben toloncolja ki a menekülteket, mint elődje. Biden ezen felül folytatta Trump gazdasági jellegű szankcióit a latin-amerikai országokkal szemben.
Oroszország és az EU: fokozódó konfliktus Putyinnal, nézeteltérések az Unióval
Biden a választási kampányban ígéretet tett arra, hogy az ukrán helyzetet megválasztása esetén kielégítően fogják kezelni. Ennek ellenére Biden tavaly év vége környékére egy eszkalálódó konfliktusban találta magát Oroszországgal szemben Ukrajna miatt. Még a mai napig is fenyeget annak a veszélye, hogy katonai konfliktus kerekedik a dologból, habár több európai vezető politikus is tárgyal vagy már éppen tárgyalt Putyinnal – mint a magyar miniszterelnök Orbán Viktor. Az oroszokkal való konfliktus azért is problémás, mert az USA és Oroszország a két legjobban felfegyverzett nukleáris hatalom.
A Biden-adminisztrációt felelősség terheli a konfliktussal kapcsolatban, hiszen támogatta a NATO bővítést egészen az orosz határig, ami miatt az oroszok fenyegetve érezték magukat, ezen felül pedig az amerikaiak képzik és fegyverzik fel az ukrán katonákat.
Biden ráadásul nem ismerte el Putyin biztonsági aggályait. Biden kritikát kapott azzal a döntésével kapcsolatban is, hogy lehetőséget biztosított az oroszoknak az Ukrajnát kikerülő gázvezeték megépítésére Németországba. Ez több milliárd dolláros bevételkiesést fog jelenteni az Egyesült Államoknak, de az Északi Áramlat 2-vel kapcsolatban Lengyelország is nemtetszését fejezte ki. Elődjéhez képest tehát Ukrajna esetében Biden egy újabb frontot nyitott a nemzetközi térben Kína és a közel-keleti térség mellett.
A franciákkal való viszonyt illetően pedig Biden folytatta elődje politikáját: A Trump-adminisztráció alatt tett lépések Macront stratégiai autonómiára késztették, ami magában foglalta a nagyobb védelmi képességeket és az amerikai gazdasági és pénzügyi hegemónia megszüntetését. Ez a tendencia pedig Biden alatt nagyobb fokozatra kapcsolt, mit fűtött az amerikai-ausztrál tengeralattjáró-megállapodás ügyetlen kezelése. Ez a megállapodás azért lett volna fontos Franciaországnak, mert azon túl, hogy egy 66 milliárd dolláros szerződésről volt szó, ezzel akartak lendületet adni Macronnak a francia elnökválasztási kampányban.
Az Európai Unió a közelmúltban fogalmazott meg egy stratégiát, amely alapvetően arra irányul, hogy a csendes-és az indiai óceán térségében növelje a katonai jelenlétet Kínával szemben Indiával, Tajvannal, Japánnal és Ausztráliával karöltve. Ezzel a négy országgal nyitottak a kapcsolatok elmélyítése tekintetében is.
Koronavírus-járvány: botrányos vakcinadiplomácia
Biden éppen akkor lépett hivatalba, mikor az első koronavírus elleni vakcinákat engedélyezték. A „vakcinadiplomáciát” illetően sem könyvelhetőek el sikeresnek Biden lépései. A köztudatba beépült egy bizonyos „vakcina apartheid” kifejezés, amely a gazdag és szegény országok közti vakcinaelosztás katasztrofális egyenlőtlenségeire utal. Az USA és még számos nyugati ország fenntartották a vakcinák gyártására, forgalmazására való vállalati és szabadalmi monopóliumok neoliberális rendszerét. Ehelyett viszont sokkal hatékonyabb lenne, ha nonprofit alapon gyártanák és forgalmaznák a vakcinákat, hiszen egy globális közegészségügyi válságról van szó.
De mivel ez a váltás nem történt meg, így a szegényebb országokba nem érkezett vakcina, vagy nem megfelelő mennyiségben, így ezekben az országokban a járvány tovább pusztított, ami termékeny táptalaját képezte az új mutációk kialakulásának. Biden csupán jelentős késéssel döntött a vakcinák szabadalmi mentességéről, amely késés így milliós áldozatokat követelt globális szinten. A WHO emellett bírálta Bident, amiért buzdított a harmadik emlékeztető oltás felvételére, hiszen rengetegen még a legelső oltást sem kapták meg. Ha ezt a számok szintjén nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy
a mintegy 5,7 milliárd vakcina háromnegyede csupán 10 országba ment beleértve az Egyesült Államokat,
habár időközben bejelentették, hogy mintegy 500 millió vakcinát ajándékoznak az alacsony és közepes jövedelmű országok számára.
Klímaváltozás: a kampányígéret ellenére sincs előrelépés
Biden úgy kezdte az elnökségét, hogy ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy a klímaváltozás és annak kezelése markánsabban fog megjelenni, mint elődjénél. Bident már több, mint egy éve beiktatták, de eredmények még nincsenek. Az elnököt bíztatták, hogy lépjen vissza a Párizsi Klímaegyezménybe.
Biden klímaterve (CEPP) a glasgow-i klímakonferenciára érve módosult, hiszen kikerült az amerikai kibocsátás csökkentésére vonatkozó ígéret és üres ígéretté vált.
Eredetileg vállalták volna 2030-ig az 50%-os kibocsátáscsökkentést. Glasgow-ban Biden beszédet is mondott, amelyben reflektált a kínai és orosz kudarcokra, viszont azt nem említette meg, hogy az egyfőre jutó kibocsátás az Egyesült Államokban a legmagasabb. A klímakonferencia alatt a Biden-adminisztráció magára haragította a klímaaktivistákat is azzal, hogy olaj-és gázbérleteket bocsátott árverésre: 730 ezer hektárt nyugatra és 80 ezer hektárt pedig a Mexikói-öbölbe.
Összegzés: csalódottság, a trumpi vonal folytatása
Összességében a Biden-adminisztráció nem váltotta be az előzetesen hozzáfűzött reményeket, az egy éves hivatali ideje alatt. Több területen folytatták a Trump-adminisztráció politikáját, habár a kommunikáció szintjén élesen szembehelyezték magukat az előző kurzussal.
Biden Kínával, Latin-Amerikával és a közel-keleti térséggel kapcsolatos politikájában nem találunk a trump-i politikától eltérő elemeket, inkább annak folytatásáról beszélhetünk néhol eltérő intenzitással. Ugyanakkor Biden próbált fókuszálni és megoldást találni a klímaváltozás kérdésére és a koronavírus járvány hatásaira, viszont az a megtett lépésekből is jól látszik, hogy
az adminisztrációból hiányzik a kellő szakértelem – amely párhuzamba hozható a hazai ellenzékkel is.
Ez nagyon kitűnik a botrányos afganisztáni kivonulás esetében is.
Biden azon felül, hogy folytatta Trump politikáit, bővítette a konfliktusok körét az Ukrán helyzettel, így egyidejűleg az Egyesült Államok több nagyhatalommal is konfrontatív viszonyban áll: Oroszország, Kína, Irán, latin-amerikai országok.
Biden a retorika szintjén elhatárolódott elődje lépéseitől, de a gyakorlatban követi Trumpot több területen (bevándorláspolitika, külpolitika, kereskedelempolitika). Az amerikai mainstream lapok nem hiába kritizálják élesen Bident, hiszen azt várták volna el tőle, hogy visszatér az Obama-féle progresszióhoz, gyökeresen szakítva Trump politikájával, ehhez képest pedig éppen az ellenkezőjét látják.
Biden elnökségének eddigi megítélését pedig tovább rontják az amerikai gazdaság belső krízisei: a koronavírus-járvány elszabadult az országban, az infláció négy évtizedes csúcson áll, ez pedig a béremeléseket felemészti, a határon pedig tovább nő az erőszakos bűncselekmények száma.
Mindezek tudatában nincs mit csodálkozni azon, hogy több amerikai közvéleménykutató cég szerint is Joe Biden népszerűsége az egy éves elnökségét követően történelmi mélyponton van. Azzal, hogy Biden Trump politikáját számos területen követi, ismét kirajzolódik a Demokrata Párt és az amerikai baloldal válsága: Az amerikai baloldalon nincsenek önálló, innovatív ötletek, amelyekre sikert tudnának alapozni és ezek mögé megfelelő társadalmi bázist állítani.
Az ötletek továbbra is a republikánusoktól érkeznek, a demokraták oldalán nincsnek működőképes, innovatív ötletek, amely előre tudná vinni az Egyesült Államokat, ötletek híján pedig a cselekvőképesség is beszűkül, amit jól láthatunk a jelenlegi adminisztráció esetében is.
Ezek a tendenciák pedig a Demokrata Párt számára baljós képet festenek az amerikai félidős választások közeledtével, másik oldalról tekintve viszont ez egyben lehetőséget jelent az amerikai jobboldal számára, hogy újraszervezzék magukat.
Borítókép: MTI/AP/Susan Walsh