Bokrost őrületbe kergeti a gazdaságpolitika, pedig épp a csomagja idején sikerült 30 százalékos inflációt összehozni

2022. január 22. 14:37

Elhibázott, és őrületbe kergető a magyar gazdaságpolitika – nyilatkozta a volt pénzügyminiszter a Klubrádiónak január első hetében. Beszélt a gazdaság hűtésének fontosságáról is, mint az infláció elleni küzdelem eszközéről, megfeledkezve arról, hogy a kormányzat 350 milliárd forint értékben halasztott el beruházásokat és idő előtt csökkenti a költségvetési deficitet. Azt is elfelejtette a szakemberhiányt ostorozó politikus, hogy épp a mostani kormány építette fel a magyar szakképzést, amit az ellenzék minden eszközzel támadni igyekezett.

2022. január 22. 14:37
null

A gazdaság nem sör, Bokros mégis lehűtené

Bokros szerint, amikor 6 százalékkal növekedik a gazdaság, akkor teljesen felesleges olajat önteni a gazdaság tüzére: nem fűteni, hanem hűteni kellene – jelentette ki a Horn-kormány pénzügyminisztere. 

A jelenlegi körülményeket elemezve Bokros szerint nem csak a hihetetlen áremelkedésekről van szó, hanem áruhiányról, arról, hogy Magyarországon nem lehet normális vízvezeték, villany-, gázszerelőt, kőművest találni, mert vagy elmentek külföldre, vagy itthon dolgoznak „olyan mérhetetlen építőipari kereslet következtében, ami nem tud lépést tartani a kínálattal. Olyan gazdaságban, ahol a kapacitások teljesen ki vannak használva, ahol nincs szerszám, nincs gép, nincs munkaerő, ott felesleges további növekedést ösztönző gazdaságpolitikát folytatni, inkább hűteni kellene a gazdaságot, és helyreállítani a pénzügyi egyensúlyt” – fogalmazott a korábbi tárcavezető. (További cikkben foglalkozunk majd azzal, hogy a balliberális szakértők voltak azok, akik a szakképzés megerősítését minden eszközzel támadni igyekeztek.)

A tervezettnél is gyorsabban normalizálódnak a közpénzügyek

Az elméleti szakértő eszmefuttatása épp csak arra nem tért ki, hogy a kormányzat már korábban jelezte:

350 milliárd forint értékben halaszt el beruházásokat, hogy ne tüzelje indokolatlanul a gazdaságot.

Sőt: a magyar kormány azt is bejelentette, hogy

a 2022-es költségvetési deficitet a tervezettnél is gyorsabban, az eredetileg vállalt 5,9 helyett 4,9 százalékra csökkenti.

Fényévek választanak el a Bokros-katasztrófától

Az inflációt és az államháztartási hiányt emlegető politikus arról nem tett említést, hogy a történelmi megszorításokat hozó Bokros-csomag idején nem 7 százalék körüli infláció társult 7 százalék körüli növekedéssel és 4 százalék alatti munkanélküliséggel, hanem 30 százalékos infláció, 2 százalék alatti növekedéssel és 10 százalék feletti munkanélküliséggel.

A Bokros-csomag évei a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak legpusztítóbb időszakát jelentették a magyar gazdaságban,

Bokros mégis arról beszél, hogy az elmúlt években a régióját utolérő Magyarország elhibázott és őrületbe kergető gazdaságpolitikát folytat.

A statisztikai mutatók alapján azonban a jelenlegi gazdaságpolitika legfeljebb Bokrost kergeti őrületbe, mert megszorítások nélkül is összehasonlíthatatlanul jobb eredményeket ér el a kilencvenes években látottnál.

(Címlap: MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2022. szeptember 23. 11:56
Bulgáriával a végén kullogunk... Leszakadtunk.. (( EUROSTAT https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272278415_2991647211088184_3307917550269324608_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Iy3wHKty0_sAX-luk_I&_nc_ht=scontent.fbud4-1.fna&oh=00_AT9H18QV5f6CH2jgKwxQRy3HCrsLcC2NnXiXuGxRVDMyuQ&oe=61F044A3
GyurkaPista
2022. március 09. 14:40
Nem az a baj, hogy ezek a levitézlett komcsi - közgazdász - megmondóüemberek ezt szajkózzák, hisz mi mást tehetnének??? Király Júlia, Simor, Surányi, Bokros nem Fletó, ők nem fognak coming outolni, hogy elkúrták, nem kicsit, nagyon!!! Ezek a hetvenes éveikben járó, marxista, politikai gazdaságtanon szocializálódott káderek már csak ilyenek maradnak... Az viszont óriási baj, hogy az ellenzéki pártok IS itt tartanak, ezeket tudják elővarázsolni a cilinderükből, gyakorlatilag semmit nem fejlődtek az elmúlt 30 évben...
Esvány
2022. február 27. 18:06
Bokrost egy év után a saját kormánya is elkergette. Milyen alapon akarja itt osztani az észt, amikor maga is hiányt szenved belőle?
Laszits
2022. február 27. 18:06
Bokros egy lúzer. Igazából az ő nevét viselőcsomagot elődje Békesi "ájtatos manó" alkotta meg,. De volt olyan raffinált és gerinctelen, hogy nem merte elvinni a balhét. Ez a lúzer pedig a panamai (közelebb nem volt?) közgazdász diplomájával fel sem fogta,mit vállal a nyakába. Aranyköpése volt, amikor kinyögte egy tv műsorban, hogy egy "nonprofit szervezet nem termel nyereséget, következésképpen vesztességes". És ez volt p.ü.miniszter!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!