György László: Nyolc éve késhegyre menő vitákat folytattunk, most felminősített bennünket a Moody's

2021. szeptember 26. 12:51

György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár vasárnap Facebook-bejegyzésben részletezte, hogy milyen indokok alapján minősítette fel Magyarországot a nemzetközi hitelminősítő.

2021. szeptember 26. 12:51
null

„Felminősítette a Moody's Magyarországot!

A nemzetközi hitelminősítő, amelynek képviselőivel nyolc éve még késhegyre menő szakmai vitát folytattunk a magyar gazdaságpolitikai intézkedésekről, most felminősített bennünket az alábbi indokok alapján:

1. Jól sikerült a gazdaság újraindítása (azon kevés EU-s ország között vagyunk, akik már a második negyedévben meghaladták a válság előtti gazdasági teljesítményüket);
2. A növekedést megalapozó beruházási rátánkat a válság alatt is magasan tartottuk (27,5 százalék szemben az uniós 22-vel);
3. Pénzügyeink rendben vannak (a válság után gyorsan csökken az államadósságunk és a magyar gazdaság külső helyzete is stabil).

Összességében gazdaságpolitikánkat kiszámíthatónak tartják!

Pedig ugyanazt tesszük, mint 8-10 éve, amikor még kiszámíthatatlansággal vádoltak bennünket. Arra törekszünk, hogy Magyarország biztonságos hely legyen, ahol jó élni és dolgozni. Munka, tudás és beruházás-alapú gazdaságot építünk, stabilizáljuk pénzügyi helyzetünket, csökkenő pályára állítjuk az államadósságot.

Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy megértsenek bennünket a nemzetközi hitelminősítők és kiszámíthatónak tartsák intézkedéseinket, hiszen ez az ország érdeke, forint-milliárdokban mérhető hozadékkal. De nem mindenki ezen dolgozik. Emlékszem, mennyire indulatos támadásokat kaptunk az akkori gazdaságpolitikánkért és milyen alaptalan vádakra kellett felelnem a hitelminősítők képviselőivel egyeztetve. A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor az önmagukat függetlennek tartó magyar, baloldali gazdaságkutató intézetek képviselői ugyanazt mantrázták, amilyen vádakat a hitelminősítők vágtak a fejemhez: kiszámíthatatlanok vagyunk, gazdaságpolitikánk értelmetlen.

Szerencsére ma már ez nem kérdés, a Moody’s felminősítette hazánkat és kiszámíthatónak tartja gazdaságpolitikánkat. A szerencse viszont nem a véletlen műve, hanem a lehetőség és a felkészültség találkozása” – írja a Facebook-posztban György László.

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2021. október 12. 14:34
A szomorú valóság az, hogy ezek (a hitelrontók) befolyásolják a hitelfelvételt és a hitel kamatait - ezért jó a felminősítés.
Nagy Pál
2021. október 03. 00:44
A NERtársaknak persze fogalmuk sincs arról(sem), hogy hol állnak hozzánk képest a környező országok. Álldott együgyűség - ráadásul még büszkék is rá.
villogókékfog
2021. szeptember 28. 04:46
Pontosan! És ez ezért csapás a moslék közgazdászoknak, mert olcson finanszírozható a magyar gazdaság.
Akitlosz
2021. szeptember 28. 04:46
Az országok színvonalát és erejét valamint jelzi, hogy egy ilyen hitelminősítő magáncég kegyeit keresik. Jobb lenne nem államadósságot felhalmozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!