Felmérés: Javult a háztartások fizetőképessége

2020. november 19. 11:58

Javult a háztartások fizetőképessége a harmadik negyedévben, de jelentős az országrészek közötti eltérés, és mindenütt elmarad a tavalyi szinttől – közölte az Intrum az MTI-vel csütörtökön.

2020. november 19. 11:58
null

A követeléskezelő társaság szerint a Nyugat-Dunántúl helyzete a legkedvezőtlenebb. Ezt a térséget érintette a leginkább a válság, és a nyári fellendüléssel sem nyert sokat – írták. A gazdaságilag legfejlettebb térségekben mindenütt sokat romlott a fizetőképesség, de a nyugati megyéktől eltérően az ország középső része, és főképp a Közép-Dunántúl az év közepén vissza tudott erősödni.

A nyári fellendülés főképp a belföldi idegenforgalomnak köszönhető – véli az Intrum kereskedelmi és fejlesztési igazgatója. Deszpot Károly a közlemény szerint a külföldi vendégek hiányával magyarázza, hogy Közép-Magyarország a Balaton térségénél kisebb javulást ért el. Nyugat-Dunántúl elsősorban az autóipar válsága miatt került nehéz helyzetbe, de az Ausztriába átjáró munkavállalók is megszenvedték a korlátozásokat – tette hozzá.

A gazdasági visszaesést eddig az alföldi és az északi megyék érezték meg a legkevésbé. Az Intrum összesítése szerint az itt élők pénzügyi helyzete nem sokat romlott tavalyhoz képest, bár egyes térségek itt is nagymértékben függenek a kivitelre termelő beruházásoktól.

A közlemény kiemelte, hogy a vizsgált időszak végére a járvány második hulláma ismét visszavetette a fizetőképességet, de messze nem annyira, mint tavasszal. Becslésük szerint az év végéig kisebb visszaesés várható, a tavalyi szint 2022-re érhető el újra.

Az Intrum a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen készítette el a magyar háztartások fizetőképességét bemutató felmérést. Az összegzés fizetőképességi indexekkel számszerűsíti a háztartások pénzügyi helyzetét. Az indexet az Intrum adatbázisából kinyert arányszám, a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérései, valamint az MNB kamatokra vonatkozó adatai alapján számolják.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!