Német elemzők: Nagyobb lesz a német visszaesés annál, mint amit az első adatok mutatnak

2020. május 18. 11:35

A német bruttó hazai termék első negyedévi csökkenése nem tükrözi a járványvédelmi korlátozások által okozott termeléskiesés tényleges mértékét a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének az MTI-hez eljuttatott jelentése alapján.

2020. május 18. 11:35
null

A kormány járványvédelmi intézkedései csak márciusban lassították le a termelést, és ennek gazdasági következményei jórészt már csak áprilisban jelentkeztek Timo Wollmershäuser, az ifo intézet prognózis igazgatója szerint. „Intézetünk becslése szerint a zárlat idején 16 százalékkal esett vissza az ország gazdasági teljesítménye” – közölte.

Az ifo elemzése szerint a korlátozások óvatos feloldásával április második felében a termelés és az értékesítés május és június folyamán már fokozatosan emelkedésnek indul minden gazdasági szektorban, de a második negyedévben a bruttó hazai termék az első negyedévinél jóval nagyobb, 12,2 százalékos visszaesésére lehet számítani.

A hozzáadottérték-termelés elsősorban a vendéglátásban, a kulturális szolgáltatásokban, a szórakoztatóiparban és a szabadidős szolgáltatásokban esett vissza, mivel a kormányzati intézkedések e területeken közvetlenül korlátozták az üzleti aktivitást. A feldolgozóiparban is csökkent a termelési érték, elsősorban az autógyártás leállítása miatt. Kizárólag az építőipar tudta növelni termelési értékét – írja az ifo elemzése.

A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis péneken tett jelentése szerint a német GDP 2,2 százalékkal csökkent az első negyedévben, vagyis az ifo és a vezető német gazdaságkutató intézetek áprilisban publikált közös előrejelzése az 1,9 százalékos első negyedévi GDP-csökkenésről közel járt a hivatalos adatokhoz.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2020. május 27. 01:30
KÖSZ KÍNA!
figyelő4322
2020. május 18. 20:18
Most már világos, hogy a németek miért akarják a más EU tagállamokat megadóztatni a n.o-i migránsaik eltartásáért. Meg ez (is) oka, hogy el akarják osztani még a túristákat is, hogy ők is legalább arányosan megkapják a részüket. Nesze neked gazdasági verseny...
jolly77
2020. május 18. 20:13
nyugi, ha 50 éven át, háromszor akkora mértékben esnétek vissza évente, mint vártátok, akkor sem élne egy átlag német olyan méltatlan életet, mint egy átlag magyar.. (ezt nem értik itt sokan, akik megint elhiszik - mint 2015-ben -, hogy "néddmá' összedől a nyugat)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!