Nemzetegyesítés a filmvásznon: a szórványban élő magyar filmeseket díjazták

2023. szeptember 04. 15:06

Idén kilencedik alkalommal rendezték meg a világban szórványban élő magyar filmesek kuriózumnak számító fesztiválját.

2023. szeptember 04. 15:06

Idén augusztus végén, a Balatonnál rendezték meg a Kulturális Filmek Fesztiválját – immáron kilencedik alkalommal –, amelynek fővédnöke ezúttal is Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt. A 2023 esemény védnökei Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Koltay András, az NMHH elnöke voltak. 

A világban szórványban élő magyar filmesek fesztiváljának főszervezője, Bolyáki Attila kiemelte:

a cél a világ különböző pontjain élő magyarok összefogása egy olyan esemény keretében, amelyre azelőtt még nem volt példa.

Ezzel a céllal indult és ezt tartja szem előtt mind a mai napig ez a rendezvény, amelynek jelentősége, híre és pályázói köre évről évre növekszik. A balatonakarattyai helyszínt a Honvédelmi Minisztérium biztosította, a háromnapos fesztiválon a filmek mellett más kulturális területekről is szó volt, a program pedig gasztronómiai, illetve tudományos és közéleti eseményekkel is kiegészült. 

A rendezvény jelentőségét jól mutatja, hogy a filmfesztivál zsűrijében nem kisebb neveket találunk, mint Buglya Sándor Csokonai és Balázs Béla díjas filmrendező, az MMA tagja, Kollarik Tamás Bánffy Miklós díjas producer, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense, Kozári Réka az MTVA kiemelt szerkesztője. A zsűri elnöke pedig Koltay Gábor Balázs Béla díjas filmrendező volt. 

Az idei évben Ausztrália, Brazília és a Kárpát-medence öt országának magyar filmesei készítettek versenyfilmeket a Fesztiválra. 50 jelentkező közül 42 felelt meg a szigorú versenyszabályzatnak, amelyekből a közösségi oldalokon elért aktivitások után 24 film került be a döntőbe. A zsűri pontszámai alapján 15 film alkotói személyesen hallgathatták meg a zsűri értékelését, majd utána átadták a 15 díjat.

Az idei fődíj Ausztráliába ment, hiszen Vladucz Zoltán Táncterápia című filmje lett a győztes a zsűri döntése nyomán.

A második helyezett Babik Barbara, Molnár István alkotta csapata lett, Zacisok című munkájával. A harmadik helyre K. Debreceni Mihály, Bereczky Tamás, TV 21 Ungvár csapata került Akácfa a sziklában című alkotásukkal. 

Emellett közönségdíj is gazdára talált, s egyenesen Brazíliába ment, hiszen Costa Henryco Baxtale című alkotása nyerte el a közönség tetszését, a legjobb operatőri díjat pedig Garamvölgyi Kornél kapta. Emellett számos különdíj is kiosztásra került, a teljes listát a szervezők nyilvánosságra hozzák felületeiken. 

A díjazott filmek a Fesztivál honlapján, illetve a a médiapartnerek adásaiban utólag is megtekinthetők, október 5-én pedig egy immáron hagyománynak számító gálaest keretében bemutatásra kerülnek a rendezvény egyik kiemelt támogatójának számító Batthyány Lajos Alapítvány székházában, a budai várban található Lónyay-Hatvany-villában, amelyre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. 

A fesztivált támogatta a Miniszterelnökség, a Honvédelmi Misztérium, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, a Nemzeti Filmintézet, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt a Magyar Művészeti Akadémia, a Batthyány Lajos Alapítvány, a Civil Összefogás Fórum – áll a fesztivált szervezők közleményében. 

A győztes film itt tekinthető meg, s a többi alkotással közösen megtalálható a filmfesztivál Youtube csatornáján:

 

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!