Gulyás: A cigányság a magyar nemzet államalkotó tényezője

2022. június 23. 20:13

A miniszter beszédében hangsúlyozta, „olyan nemzet tagja vagyunk, ahol több száz éve magyarok és cigányok együtt élnek”.

2022. június 23. 20:13
null

A cigány közösség közülünk való és velünk él évszázadok óta, a magyar Alaptörvény is világosan fogalmaz: a cigányság a magyar nemzet államalkotó tényezője – hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten az Együtt, szabadon - Magyar cigány hősök című vándorkiállítás megnyitóján.

Amikor a magyar nemzetről beszülünk, a cigányokról is beszélünk

– tette hozzá Gulyás Gergely, kiemelve: a magyar zene világának nincs olyan része, ahol a cigányság ne lenne komoly súllyal jelen, de a küzdelmekben is kivették részüket: sokszor, amikor a dolgok komolya fordultak a dolgok, akkor vállaltak hősies szerepet, sokat tettek a magyar szabadságért.

„Emlékezhetünk 1956-ra, emlékezhetünk akár 1990 tavaszára, a marosvásárhelyi pogrom napjaira is. Ennek ellenére keveset, de biztos hogy nem eleget tudunk a cigány közösség életéről, művészetéről” – hívta fel a figyelmet.

„Azért kell dolgozni, hogy minden szegénységben élő cigány és nem cigány beilleszkedjen a társadalomba”

Gulyás Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy

2012 óta több mint egymillió ember tudott kitörni a szegénységből.

A mélyszegénységben élők száma az elmúlt tíz évben 370 ezer fővel lett kevesebb. „Ezek az eredmények a rendszerváltozás óta először adták meg a magyarországi cigányságnak is a felemelkedés, a tanulás és a munka lehetőségét” – hangsúlyozta.

Mint mondta, tovább kell dolgozni azon, hogy minden szegénységben élő cigány és nem cigány ember saját erejéből tudjon beilleszkedni a társadalomba és ehhez a magyar cigányság és a többségi társadalom együttes hozzájárulása nélkülözhetetlen. „A felelősség közös, a cselekvés közös, az eredmények is közösek” – hangoztatta.

Olyan nemzet tagja vagyunk, ahol több száz éve magyarok és cigányok együtt élnek: van közös történelmünk, közös múltunk, ebből tudunk erőt meríteni a jövőre nézve – zárta beszédét a miniszter.

A vándorkiállítás már 25 helyszínen megfordult

A roma hősöket bemutató vándorkiállítás az elmúlt fél évben 25 helyszínen volt látható az ország minden részén: falvakban, kisvárosokban, de megfordult megyeszékhelyeken és eddig sok tízezren látták – hívta fel a figyelmet Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

 A kiállítás olyan példaképeket mutat be, akiknek a teljesítményére, az alkotó munkásságára közösségünk minden tagja, cigány és nem cigány is egyaránt büszke lehet.

„Mindegyikőjük egy-egy olyan életpélda, amelyre támaszkodhatunk, megkapaszkodhatunk, és utat mutatnak nekünk arra, hogy a jelenben és a jövőben, hogyan tudunk mi is olyan alkotásokat, olyan tevékenységeket felmutatni, amelyek a közösség hasznára válnak” – hangsúlyozta.

„A legfontosabb feladatunk, hogy a hazugsághalmazt eltávolítsuk és lemossuk magunkról az előítéletet”

Kifejtette, hogy 45 éven keresztül olyan diktatórikus rendszerben éltünk, aminek a legfontosabb jellemzője a hazugság volt. Ez a hazugság megmérgezte az életünket: hazudtak a cigányokról a magyaroknak és fordítva.

 – hangsúlyozta, kiemelve: a legfontosabb feladatunk, hogy ezt a hazugsághalmazt eltávolítsuk az útból és lemossuk magunkról az előítéletet. A kiállításon bemutatott cigány hősök példája ebben segít mindnyájunkat – mondta, hozzátéve: terveik szerint a vándorkiállítás később a határon túl is bemutatkozhat.

A tablókon megjelenő hősök munkáságukkal, bátorságukkal lámpásai voltak sokaknak, képesek voltak arra, hogy az egyéni érdekek fölé helyezzék a közösség érdekeit – mondta Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos.
„Csak azok tudnak hősökké válni, akik mindenük fölé közösségük javát helyezik és azt szolgáljak. A mi hőseink, akik cigányként a magyarságukat őrizték és ápolták: példaképeink” – hangsúlyozta.
A tárlat tablókon keresztül mutatja be az 1956-os forradalom és a rendszerváltozás idején példaértékű szerepet vállalt magyar cigányság hőseit.

(MTI)

Nyitóképen az Együtt, Szabadon - Magyar Cigány Hősök című vándorkiállítás megnyitóján a Bálna Budapest előtt. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 166 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
scion
2022. június 27. 13:51
meg a lónak a f...t
Osztap Bender
2022. június 24. 17:22
No akkor feltenném a döntő kérdést: az alábbi vezérek közül melyik leszármazottja volt az államalapító cigány? Árpád, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm. Mint látható se lakatos, se rézműves, de még kohn sem szerepel a névsorban. Mindebből logikusan következik, hogy Gulyás Gergely vagy hülye, vagy hazudik.
gonterl
2022. június 24. 17:18
A több száz év nem volt elegendő ahhoz, hogy a magyaroktól független elemi iskoláik, közép-, és szakiskoláik, egyetemeik legyenek. A szomszédban élő magyar kisebbség élvezi ezeket a jogokat akkor is, ha létszám aránya meg sem közelíti a velünk élő cigányokét.
Zolotarjov
2022. június 24. 09:36
Integrálni nem lehet őket, vagyis szegregálni kell. Borsod már úgyis elveszett, oda kell koncentrálni őket minél nagyobb számban. Itt lehetne elsőként bevezetni a csendőrséget kísérleti jelleggel.,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!