Megnyitott az újjáépült füzéri vár

2016. március 27. 12:05

Húsvét vasárnap megnyitotta kapuit a rekonstruált füzéri vár. A zempléni történelmi nevezetesség újjáépítése másfél milliárd forintba került. Eddig felépült az úgynevezett Alsóvár, megújult a Felsővár várkápolnája, palotaszárnya és alsó bástyája. A falu központjában megépült a Váruradalmi Kézművesház és az 1940-es és 1950-es éveket idéző Tájház, ezt követően pedig várhatóan a Felsővár teljes rekonstrukciója következik.

2016. március 27. 12:05

Megújult Füzér vára, a történelmi Zemplén vármegye nevezetessége húsvét vasárnap nyitotta meg  újra megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Történelmi játszótéren, hadi bemutatókon, középkori életképeken keresztül mutatják be az egykori várbeli élet mindennapjait, a település központjában pedig váruradalmi húsvéti vásárral, interaktív kézműves foglalkozásokkal, tojáskiállítással és élő muzsikával várják a Füzérbe látogatókat húsvét vasárnap és hétfőn.

A felújításnak köszönhetően felépült az úgynevezett Alsóvár, megújult a Felsővár várkápolnája, palotaszárnya és alsó bástyája. A falu központjában megépült a Váruradalmi Kézművesház és az 1940-es és 1950-es éveket idéző Tájház, ezt követően pedig várhatóan a Felsővár teljes rekonstrukciója következik.

A füzéri várgondnokság Élő vár Zemplénben című projektjét több mint 1,5 milliárd vissza nem térítendő támogatásban részesítették, a beruházás az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programja keretében valósult meg. A fejlesztés célja az volt, hogy a zempléni térség egyik legnagyobb idegenforgalmi látványossága még inkább a turisztika középpontjába kerüljön. 

A források Füzér várát a 13. században említik először, történészek szerint biztos, hogy 1235-ben, II. András halálakor már állt az erődítmény. A Füzér község fölött 170 méter magasan, nehezen megközelíthető, meredek hegy tetején épített várban 1526-ban Perényi Péter koronaőr Szapolyai János koronázása után - ahelyett, hogy szokott helyére, a visegrádi várba vitte volna - Füzérre szállíttatta a Szent Koronát és legalább egy évig ott rejtegette. A várat 1676-ban égették fel.

A vár feltárását 1977-ben Feld István és Juan Cabello kezdte meg, majd 1992-től a kispesti Deák Ferenc Gimnázium diákcsapata Simon Zoltán vezetésével végzett jelentős feltárási és helyreállítási munkákat a várhegyen.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2016. augusztus 25. 23:11
azt majd a saját lábunkon álló Orbán Ráchel megveszi, ha jelképes egy forintért megkapta hotelkénti üzemeltetésre a vagyonokért felújított magyar várakat.
2016. június 25. 03:00
A rendszerváltás óta meg NYUGAT épül-szépül KELETBŐL.
Arma Gedeon
2016. május 21. 11:08
Szép és jó, csak mellesleg: eredetileg Abaújban található...
ellenforradalmár
2016. április 16. 18:53
Meg szökőkút minden polgármesteri hivatal elé...!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!