Kávéfőzőben temették el az olasz kávéfőzők királyát

2016. február 17. 12:16

Az általa feltalált Bialetti Moka kotyogós kávéfőző egy nagy méretű verziójában helyezték örök nyugalomra Renato Bialetti olasz gyáriparost. Renato Bialetti a kávéfőzők királyaként volt ismert Olaszországban. Apja, Alfonso Bialetti 1933-ban szabadalmaztatta a nevével fémjelzett első kávéfőzőt, amelyet fia, Renato továbbfejlesztett a jelenleg ismert formájáig.

2016. február 17. 12:16

Nagy méretű kávéfőzőben helyezték örök nyugalomra Renato Bialetti olasz gyáriparos, az egész Olaszországban ismert és használt Bialetti-kávéfőző feltalálójának hamvait. A 93 éves korában, február 11-én elhunyt Bialetti gyerekei szerint apjuk akarata volt, hogy a nevéhez fűződő kotyogós Moka kávéfőzőben helyezzék el hamvait. Urna helyett így Bialetti-kávéfőzőt állítottak az oltárhoz a temetési szertartáson, majd később is ez a kávéfőző került a családi kriptába a piemonti Casale Corte Cerro temetőjében. A hamvakat tartalmazó kávéfőző pontos, csak nagyobb méretű mása volt az eredeti Bialetti-kávéfőzőnek, rajta a márkát képviselő bajuszos emberkével.

Renato Bialetti a kávéfőzők királyaként volt ismert Olaszországban. Apja, Alfonso Bialetti 1933-ban szabadalmaztatta a nevével fémjelzett első kávéfőzőt, amelyet fia, Renato továbbfejlesztett a jelenleg ismert formájáig. A Bialetti-kávéfőzőt 1948-ban mutatták be a milánói vásáron, és azóta fogalommá vált az olasz ipar, dizájn és gasztronómia számára is. A felmérések szerint az olasz családok kilencven százaléka Bialetti-kávéfőzőt használ.

A kávéfőzőn látható kalapos, bajuszos férfifigura (omino coi baffi) 1952-ben került rá. Paul Campani neves olasz rajzoló találta ki az abban az időben indult olasz tévéreklámokhoz. Renato Bialetti a nyolcvanas évekig vezette az Omegnában működő kávéfőzőgyárát, amelyet később eladott. Jelenleg a Bialetti-kávéfőzőket Romániában gyártják.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
muszlimokat zsidókat együtt elzavavrni
2016. február 20. 17:00
ezért írtam
békalepcse
2016. február 20. 16:59
Nem, neki a kezdet volt. Hajdanában is használtak óvszert, állati belekből, ami valószínűleg kiszakadt szüleinél és bosszúból csinálta....:-)))
kukagyerek
2016. február 20. 16:59
Az olasz humor, párját ritkítja!
békalepcse
2016. február 20. 16:57
Az alumínium felelős az öregkori elbutulásért, mert az ionjai gátolják az agyi idegpályák működését, ráadásul felhalmozódni is képesek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!