Kedves fiatal író, ne hagyd magad!

2016. január 17. 09:14

Lényegében itt területfoglalásról van szó, semmi másról. Két szebb (legalábbis irodalmi szempontból szebb) napokat látott erdélyi költő igyekszik a politikai széljárást legjobban kihasználva helyet szerezni magának/egymásnak.

2016. január 17. 09:14
Krusovszky Dénes

Vári Gyuri higgadt és (talán túlságosan is) finom cikke csak a felszínt kapargatja. Párhuzamként pedig az NKA-t és a Móricz Ösztöndíjat említi. De hát nem ezekről van szó! Ha én lennék a József Attila Kör meg a Fiatal Írók Szövetsége, nagyon gyorsan elkezdenék tiltakozni, összefogni, lobbizni ez ellen, ugyanis itt az ő pozícióikra tör ez az új brancs. Csak gondoljunk bele, hogy 150 millából mi mindenre lenne képes a két fiatal szervezet, akik ennek a pénznek a töredékéből dolgozzák ki a belüket. Bevált módszer lett az utóbbi években a fizetésekről való lemondás, az ingyenmunka, az állandósult önkénteskedés, mert a fogyó állami támogatások és eleve gyér magánmecenatúra mellett nem volt már fenntartható az a programstruktúra, amit a fiatal szervezetek a fiatal szerzők számára előremutatónak és minimálisan elégségesnek láttak. (…)

Ráadásul itt egy érdekkör, egy ízlésvilág kerül kizárólagos helyzetbe. A JAK és a FISZ ereje, hogy egyszerre képvisel többféle fiatal irodalmat, többféle ízlés- és véleménykört. Amikor Orbán János Dénes azt mondja, hogy az Előretolt Helyőrség ebben mennyire járatos, épp az irodalom sokszínűségéből űz gúnyt, és a JAK és a FISZ munkáját alázza le.

Ennyi erővel miért nem kap 150 milliót (plusz még a többit, ugye) a Sárkányfű köre, a Telep, az Előszezon, a Műút Szöveggyár, a Gömbhalmaz, meg még a többi, szintén bizonyított irodalmi csoport?!

Látható, hogy valami hasonló történik itt kicsiben, mint az MMA betörésével nagyobban pár éve. A két »klasszikus« szervezet helyett egy harmadikba folynak be a pénzek, és hamarosan majd jön az a retorika is, hogy de hát ők mindenkit szívesen látnak, arról nem is beszélve, hogy ilyen méretű bürokráciához, amit egy ilyen szervezetnek vinnie kell, iroda, irodák – ha nem egyenesen székház is – dukálna.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2016. január 17. 13:34
Érdekes, hogy Saul fiai a határon túli magyarságot tűzik zászlójukra, mint a konkurenciájukat. Ami persze vér ostobaság, de a gyűlölet üvölt belőlük. Ezt láttuk 2004-ben is. Persze az itteniekkel is van bajuk, de valahogy ez az erélyi magyarság iránti gyűlölet furcsa kis ügy.
ZsoBuda
2016. január 17. 12:05
"Aki tehetséges, az mind liberális." írja egy nagyképű hülye. Lehetne sorolni aki nem az és mégis tehetsége. Az viszont igaz, hogy - mivel nem volt liberális - sohasem kapott tőletek elismerést, mert létrehoztatok - mivel pénzetek volt - 2-3 olyan díjat amit csak ti adhattok. Ezek a díjak mamár az olvasó közönségnek semmit sem jelentenek. Elkoptak mint a kocsma küszöb.
berzsian56
2016. január 17. 11:41
Szakicccs, ha bírsz! Ha nem kapom meg a beigért pénz nagy balhét csapok. Hát, mi van itt ,hogy sehol egy ösztöndij, egy tanulmányút? Mi ahhoz voltunk szokva, hogy kétévenként jár legaláb egy év alkotó szabadság a tengerentúlon. Hát mi ez ha nem nyílt fasizmus, amikor megvonják a szánktól az ösztöndijakat?
states
2016. január 17. 10:24
Ez a komcsi-libero banda uralja az egész magyar kulturális életet 1945 óta. És még van pofájuk megnyikkani, ha más is helyet kap a nap alatt, nem csak ők. És persze nem csak az irodalomról van itt szó, hanem a színházról, csakis Alföldi, zenéről, csakis Fischer Iván stb. Felmarkolják az állami támogatást, majd telefasisztázzák velünk a világot. Minél többet kapnak, annál hagosabban. Nem kellene már ennek véget vetni, kedves Balog Zoltán?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!