Hello Wood a Művészetek Völgyében

2015. július 28. 14:28

Idén Vigántpetend ad otthont a Hello Wood Village-nek: lesz templom, iskola, városháza, kocsma, műhelyek, fogadó, közösségi tér és még sok minden más. A tervezett épületeket használat közben is kipróbálhatják az érdeklődők, hiszen a Hello Wood falu a Művészetek Völgye egyik helyszíneként minden látogató számára elérhető lesz minden funkciójával együtt. A „falu a faluban” a finom borokon és ételeken túl nappal szakmai beszélgetésekkel és építő, kísérletező workshopokkal, sötétedés után filmklubbal, koncertekkel és hajnalig tartó arconpörgéssel vár.

2015. július 28. 14:28

A Hello Wood Village helyszíne nem csak az installációk bemutatásának és szórakoztató zenei programoknak ad helyet idén a Művészetek Völgyében. A Project Village olyan építészeti programoknak is helyszíne, mint a KÉK Építészeti Filmnapjainak legjobb alkotásai. Több, a falu és az épített környezet kapcsolatát bemutató mozi mellett Nagy Dénes Másik Magyarország című díjnyertes filmje is vetítésre kerül, valamint a falu egy igazi ősbemutatónak is helyet ad, Yael Bartana nemzetközi hírű képzőművész Trilógia című, a Velencei Biennálén bemutatott díjnyertes alkotásának.

 
Eleőd Ákos az évek óta szervezett Építészet a Művészetek Völgyében tematikával, Krizsán András pedig helyi építészként több falu főépítészeként jelenik meg a beszélgetéseken. Mindemellett a Hello Wood élményt a nagyközönség számára is igyekeznek elérhetővé tenni a szervezők. A látogatók több workshopon vehetnek részt és fejleszthetik, bővíthetik tovább a falu egy-egy választott elemeit. Részletes program itt érhető el.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!