Májusban teszik újra vízre az 1846-ban épült Kisfaludy gőzöst Balatonfüreden

2015. március 23. 16:11

Már az utolsó munkálatokat végzik az újjászülető Kisfaludy gőzhajón, amely várhatóan május elsején áll szolgálatba Balatonfüreden. A gróf Széchenyi István által 1846-ban vízre bocsátott első lapátkerekes gőzös séta-, rendezvény- és múzeumhajóként működik majd.

2015. március 23. 16:11

A tervek szerint hamarosan elkészül, május elsején pedig már szolgálatba is áll az eredeti formájában újjáépített Kisfaludy gőzös Balatonfüreden. A hajót uniós források segítségével, két éve készíti a Balatoni Sétahajózási Kft. A gróf Széchenyi István által 1846-ban vízre bocsátott első lapátkerekes gőzös séta-, rendezvény- és múzeumhajóként működik majd, ugyanis a szalonteremben egy kis kiállítását is berendeztek, ami bemutatja majd, milyen volt a 19. századi hajózási kultúra – olvasható a balatonfured.hu-n.

Az új hajót a Balatonfüredi Városi Múzeumban található makett alapján építették újra, mivel az eredeti tervek megsemmisültek a második világháború alatt. Ugyanakkor a vendégek igényeihez igazodva készítettek egy fedett felépítmény a hajó hátsó részére, ami az eredeti tervekben viszont nem szerepelt. Magát a hajót egy elektromos és egy dízel motor hajtja majd.

(via Balatonikum)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!