Legalább 120 ezren voltak Művészetek Völgyében

2013. augusztus 04. 15:42

Legalább 120 ezer ember fordult meg a Művészetek Völgyében az összművészeti fesztivál tíz napja alatt, a falu és a környék összes szálláshelye foglalt volt, ebből Kapolcson háromezer vendégéjszakát töltöttek el sátorral – mondta el Márta István fesztiváligazgató az MTI-nek vasárnap.

2013. augusztus 04. 15:42

Kitért arra, hogy a magas részvételi szám miatt egy szólás terjedt el a völgy szervezői között: „Völgyhűség a hőségben”. Tájékoztatása szerint a tíz nap alatt 1700 fellépője volt a völgynek, a tervezett 500 előadásból mindössze kettő maradt el betegség miatt.

A legrégebbi udvar a völgyben a negyedszer megnyitott Palya-udvar lett, az énekesnő idén 18-szor lépett fel; Hobo 180 dalt énekelt el a 10 nap alatt, a Kaláka-udvarban 450 új vers született, a legtöbb szereplője a Muharay-udvarnak volt 840 fellépővel – sorolta a fesztiváligazgató a legnépszerűbb udvarok statisztikáit. A hagyományőrzés jegyében több mint 60 Balaton-felvidéki és bakonyalji település mutatkozott be kézműveseivel, helyi termékeivel.

A 10 nap alatt Krizsán Edith sakk nagymester 101 partit játszott, ebből kettőt veszített el, a környéken pedig összesen 150 kilométert gyalogoltak azok, akik a különböző túrákon vettek részt – fűzte hozzá. Sikere volt a Blue Spot Cafénak, a Zeneakadémia és a Snétberger Tehetségközpont ifjú növendékeinek, a dzsessz és irodalmi udvarnak, Berecz Andrásnak, a Dresch Quartetnek, Dés Lászlónak és Andrásnak, Varró Dánielnek, Harcsa Veronikának - emelte ki Márta István.

Elmondása szerint tíz nap alatt 80 ezren látogattak el a hivatalos honlapjára, a völgy véradói három hektoliternyi vért adtak. A völgy higiéniájáról 72 mobil vécével gondoskodtak, 340 köbméter hulladékot gyűjtöttek össze. A völgy biztonságát jelzi, hogy a 10 nap alatt két lopás és egy gépkocsi-feltörés, kisebb parkolási szabálytalanságok fordultak elő; a mentők 155 esetben vonultak a völgybe, de az esetek döntő többségében apróbb balesetekhez – tájékoztatott a fesztiváligazgató.

A völgy zavartalan működéséről 103 völgymunkás és 60 önkéntes segítő gondoskodott, 138 kézműves árulta a portékáját és 50 ideiglenes vendéglátóhely nyílt. Tájékoztatása szerint a tervezett 85 millió forintos költségvetést tartani tudják, az összeg 42 százaléka állami forrás és várható még résztámogatás a Vidékfejlesztési Minisztériumtól is.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2013. augusztus 05. 00:15
Hú micsoda számok! Budapesti fejjel nyilván nehéz lehet megérteniük, hogy az emberek nem azért laknak pár száz lelkes falvakban, mert pergésre vágynak. Amelyek amúgy teljesen alkalmatlanok egy nagyvárosnyi ember ellátására. Ráadásul ez a rendezvény is csak egy alkalom a közpénzek elszórására.
duzur
2013. augusztus 04. 23:01
Nagyon szerettünk volna idén mi is elmenni a völgybe. Már vizsgálgattuk, hogy mivel tudunk oda eljutni (busszal vagy vonattal), de a hôség minket is levett a lábunkról. Nagyon sajnáljuk és örülünk, hogy sokan mások szívósabbak voltak. Gratulálunk a sikerhez! Bízunk benne, hogy jövöre nekünk is összejön.
HSL
2013. augusztus 04. 21:46
egy nyavalyás szalmakalap árus se volt... ebben a hőségben BŰŰŰŰŰN
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!