Balatonbogláron lép fel az Ivancsics Ilona és Színtársai

2013. augusztus 05. 07:48

Ivancsics Ilona és Színtársai két előadását láthatja a közönség a Balatonboglári Színházi Esték keretében augusztus második hétvégéjén: a társulat Az idő vasfoga, valamint a János vitéz című előadását játssza a Balaton déli partján.

2013. augusztus 05. 07:48

A korábban Száguldó Orfeumként ismert együttes augusztus 9-én és 10-én este Csurka István Az idő vasfoga című komédiáját, 10-én és 11-én délelőtt pedig gyerekelőadásként a János vitézt játssza a Szent Erzsébet parkban felállított szabadtéri színpadon – közölte a társulat az MTI-vel.

Balatonboglár majdnem negyedszázados szünet után éleszti újjá régi hagyományát azzal, hogy megrendezi a Balatonboglári Színházi Estéket a vörös kápolna melletti szabadtéri színpadon. A felújított szabadtéri színpad nézőtere 300 fő befogadására alkalmas.

A hajdani balatonboglári nyári színház újjáélesztését az önkormányzat kezdeményezte, a kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint Ivancsics Ilona és Színtársai társulatával együttműködve a hagyományt a jövőben is ápolni szeretné – mondta el korábban az MTI-nek Mészáros Miklós polgármester.

Augusztus első hétvégéjén már láthatta a közönség a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában Egressy Zoltán Portugál című darabját, valamint a Holnemvoltfa című zenés mesejátékkal szórakoztatták a gyerekeket.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!