Jubileumi szezonnyitó Siófokon

2013. május 15. 10:46

Felvonulással, kulturális és gyermekprogramokkal, szórakoztató műsorokkal, koncertekkel tartják a hagyományos balatoni szezonnyitó ünnepséget a pünkösdi hétvégén, május 17. és 20. között Siófokon. Az önkormányzat közlése szerint a jubileumi, 120. szezon négynapos rendezvénysorozata minden korábbinál színesebbnek ígérkezik.

2013. május 15. 10:46

Május 18-án, szombaton délelőtt a Millennium parkban, 10 órától Kálmán Imre szobránál ezúttal Leblanc Győző veheti át a Kálmán Imre emlékplakettet. A ceremónián a Kálmán Imre Műhely növendékei megidézik a 19. századi fürdőkultúrát a korabeli fürdőruhadivat bemutatásával, mókás jelenetekkel. A hagyományos színes felvonulás 10.30-kor indul a Millennium parktól a Rózsakerthez. A menetben egy 5 fríz lóval vontatott hintó is halad majd. A kilométeres menetben veteránautók és -motorok, huszárok, kardforgatók, táncosok és sportolók lesznek, sőt a Hot Jazz Band zenészei is lovas kocsira pattannak, hogy zenéjükkel fokozzák a díszmenet hangulatát.

A kikötőben Tarlós István, Budapest főpolgármestere átadja Balázs Árpád siófoki városvezetőnek a „nyári fővárosnak” járó kulcsot. A 11 órás hivatalos megnyitó után 200 léggömb emelkedik a magasba. A sötétkék lufik mindegyike értékes ajándékokat rejt, a szerencsés megtalálók akár siófoki szállodai hétvégét vagy wellnessbelépőket is nyerhetnek. Egy palackpostát is vízre bocsátanak, amely az üzenet mellett meglepetés ajándékot is tartogat: az elkövetkező időszakban érdemes lesz figyelni akár a nyílt vízen, akár a déli parti kövezés mentén, hogy a Balaton hol veti partra az üveget.

A szezonnyitó programjai a századelő hangulatát idézik Siófokon, vurstlival, fotókulisszával, huszárokkal. A programok központi helyszínén, a siófoki kikötőben a vendégek egy alkalmi postahivatallal is találkozhatnak, ahol a 150 éves fürdővárosi múltat megidéző bélyeggel és alkalmi bélyegzővel ellátott küldeményt adhatnak fel. A négynapos rendezvényen szombaton este a Bëlga koncertezik, míg vasárnap a The Carbonfools lép fel. Az idősebb korosztály zenei ízlésének eleget téve pünkösdhétfőn Kovács Kati és a No Commerce szórakoztatja a közönséget.

A Siófoki Nagystrand a nyaralókat homokos sportpályákkal várja, a szeszélyes időjárású napokra pedig a hét éve megnyitott vízi komplexum, a Galerius Fürdő áll a vendégek rendelkezésre. Az új fürdőtelep kiépülése 1893-ban fordulatot hozott Siófok fejlődésében: ennek az évnek a nyarán tartották az első szezonnyitó ünnepséget, amelynek részeként nyilvánosságra hozták a Belügyminisztérium Siófokot gyógyfürdővé nyilvánító rendeletét.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!