Idén is lesz Művészetek Völgye

2013. május 28. 10:32

Idén július 26. és augusztus 5. között számos programot rendeznek: Márta István fesztiváligazgató elmondása szerint Kapolcs lesz a fesztiválfalu, emellett Monostorapáti, Taliándörögd és Vigántpetend is kapcsolódik rendezvényekkel a Művészetek Völgyéhez.

2013. május 28. 10:32

Idén is megnyílik a Művészetek Völgye: július 26. és augusztus 5. között számos programot rendeznek Kapolcson és három másik településen – közölte az MTI érdeklődésére hétfőn Márta István fesztiváligazgató. Elmondta: Kapolcs lesz a fesztiválfalu, emellett Monostorapáti, Taliándörögd és Vigántpetend is kapcsolódik rendezvényekkel a Művészetek Völgyéhez. Hozzátette: a falusi porták udvaraiban idén is elsősorban családi programokat tartanak, jelen lesz Palya Bea, Földes László Hobó, emellett lesz dzsessz és irodalmi udvar is.

A Művészetek Völgye udvarainak az a különlegessége, hogy a közönség nem csupán néhány órára találkozik, hanem 10 napig együtt él, lélegzik a művészekkel – fogalmazott a fesztiváligazgató. Hozzáfűzte: esténként a fiatalabbaknak, egyetemistáknak kínálnak programokat a Művészetek Völgyében. Márta István információi szerint a fesztivál pályázatát valószínűleg támogatja a Nemzeti Kulturális Alap és az is valószínű, hogy a fesztivál felkerül a garantáltan támogatott fesztiválok listájára, vagyis több éven át támogatásban részesül.

„Ez azért fontos, mert biztos alapról kezdhetnénk a fesztivál szervezését, a szponzorok és támogatók bevonását” – mondta a fesztiváligazgató. Hozzátette: a hagyományokhoz híven a kulturális programok mellett Kapolcs fejlesztésével és a térség kulturális turizmusával is foglalkoznak a fesztivál alatt. „Olyan 10 napos életélményt szeretnénk nyújtani a gyerekeknek, egyetemistáknak, fiataloknak, fiatal nyugdíjasoknak, amelyek alapját az elmúlt 22 esztendő tradíciói adják, s amelyen generációk nőttek föl” – mondta. A XXIII. Művészetek Völgye idén megújult honlappal jelentkezik, amely várhatóan június közepén indul el.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!