Rosszul építették meg a csatornát Balatonszőlősön?

2013. április 05. 10:48

Balatonszőlős polgármestere szerint annak idején rosszul építették meg a tóhoz közeli szennyvízcsatorna-rendszert. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a zöldhatóság segítségét kérte a csatornából a Balatonba került szennyvíz miatt.

2013. április 05. 10:48

Mórocz László, Balatonszőlős független polgármestere az MTI-nek csütörtökön elmondta: a szennyvízcsatorna-rendszert 2003-ban adták át a környező településeken, és nemcsak Balatonszőlősön, hanem Pécselyen is problémák vannak vele. A település vezetői szerint a talajvíz a csatorna kivitelezési hibái miatt kerül be a rendszerbe. A polgármester hozzátette, ha több csapadék esik, a rendszerbe háromszoros annyi víz kerül, mint amennyi a lakosságtól jön, és a szennyvíz túlfolyik.

Most éppen Balatonszőlősön, egy csatornafedélnél van túlfolyás, onnan a szennyvíz a patakba kerül, amely alig három kilométerrel odébb a Balatonba folyik. Pécselyen pedig az átemelőnél jön fel, közvetlenül egy patakba folyik, onnan szintén a tóba. Kiemelte: a Balatonba folyó szennyvíz jelentősen felhígult, de „azért mégis csak szennyvíz”. Mórocz László hozzátette, hogy az önkormányzat 2006 óta pereskedik a kivitelezővel: szeretnék a hibákat kijavíttatni vagy a kártérítésből maguk rendbe hozni a rendszert, hiszen „nonszensz, hogy a szennyvíz szanaszét folyik Balatonszőlősön”, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén.

Fischer József, a nemzeti park természetvédelmi őrszolgálatának vezetője az MTI-t arról tájékoztatta: Balatonszőlős polgármestere kedd reggel jelentette be, hogy a faluban – feltehetően a nagy esőzések következtében – a csatornafedlapokon jön vissza a szennyvíz a túlterhelt elvezetőrendszerből, onnan a helyi patakba kerül, veszélyeztetve ezzel a Balatont is. A természetvédelmi őrök a helyszínen meggyőződtek arról, hogy a bejelentés helytálló, a szomszédos Pécselyen pedig a szennyvízátemelőnél tapasztaltak szennyvízkifolyást. Az igazgatóság munkatársai bejelentést tettek a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél, azt kérve, hogy indítsanak eljárást – közölte az őrszolgálat vezetője.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!