Jubileumi medvehagyma-fesztivált tartanak Orfűn

2013. március 28. 14:50

Gasztronómiai különlegességekkel és színes, érdekes programokkal várja vendégeit a X. Medvehagyma Fesztivál, amelyet április második hétvégéjén rendeznek meg a Pécshez közeli Orfűn.

2013. március 28. 14:50

Serényiné Veres Erika, az esemény egyik főszervezője csütörtökön, a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta: a programsorozat április 13-án 10 órakor ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a Medvehagyma-szobornál, majd felvonulással, a Kemencés Udvarban pedig a medvehagymával kapcsolatos előadásokkal folytatódik. A résztvevők élményvonatra szállva utazást tehetnek a Pécsi-tó körül, szedhetnek medvehagymát, alávethetik magukat egészségügyi szűrővizsgálatoknak, adhatnak vért, s a nap folyamán megkóstolhatják mesterszakácsok medvehagymás ételeit. A fesztivál keretében kézművesek és helyi termelők kínálják portékáikat, Nagy Bandó András író, humorista dedikál, a gyermekek élménydús szórakozását különböző játszóeszközök garantálják.

A látogatók április 14-én a gyógynövényekkel és a medvehagymamézzel kapcsolatos ismereteiket bővíthetik szakmai előadásokon, továbbá diákszakácspárbajoknak, a sásdi és a pécsi vendéglátóipari tanulók versenyének lehetnek szemtanúi. A zárónapon is lesz élményvonatozás, dedikálás, ételkóstoló, kézműves vásár. Zenéről a fesztivál mindkét napján a Stoni Blues Band és a PMD Blues Band gondoskodik, utóbbi a rendezvény keretében mutatja be Medvehagyma blues című számát a nagyközönségnek.

A medvehagyma – népies nevén sásihagyma – gyöngyviráglevél-kinézetű, fokhagymára emlékeztető illatú, vadon termő fűszernövény. Bár szinte az egész országban előfordul, a legtöbb a Mecsekben és a Bakonyban terem belőle. Sós íze miatt a sószegény diétát tartók számára is ajánlják, de fogyasztani a friss, üde zöld leveleit célszerű, mert ha már virágot nevel, az íze élvezhetetlen lesz. Szezonja csak néhány hétig tart, de áprilisban Orfű környékén olyan sok van belőle, hogy fokhagymaillat lengi be a Mecsek kirándulóútjait. A jogszabályok szerint engedély nélkül szedni személyenként naponta csak két kilogrammot szabad.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!