Holdújév Fesztivál hagyományteremtő céllal

2013. január 28. 08:53

Hagyományteremtő céllal rendezik meg a Holdújév Fesztivált február 10-én a Millenárison a Magyarországon működő, Kínával és a Távol-Kelettel foglalkozó civil-, kulturális- és művészeti szervezetek, intézmények, amelyek a programmal a migráns közösségek értékeire és kultúrájára szeretnék ráirányítani a magyar közönség figyelmét.

2013. január 28. 08:53

Távol-keleti és magyar művészek, artisták, zenészek és sportolók az esemény keretében bemutatják az érdeklődőknek Kína színes kultúráját és emellett együtt köszöntik a kígyó évét a Holdújév Fesztiválon február 10-én a Millenáris B csarnokában. „A Holdújév Fesztivállal nem titkolt célunk hagyományt teremteni. A szórakoztatás mellett azonban szeretnénk felhívni a közönség figyelmét a kulturális sokszínűségre, és jobban megismertetni a magyar társadalmat a migráns közösségekkel” – fogalmazott Lőrincz Marcell, a Szubjektív Értékek Alapítvány elnöke. A szervezők minden korosztály számára színes programokkal készülnek: a zenei sokszínűség jegyében a nagyszínpadon fellépnek Ágoston Béla zenei formációi, az előadóteremben pedig sinológusok és Távol-Kelet-szakértők váltják egymást, akiktől magyar és kínai kultuszokról, hagyományos gyógyászatról, ázsiai kajakos kalandokról is hallhatnak az érdeklődők.

A tematikus programhelyszínek egész nap játékokkal, nyereményekkel, kulturális és sport programokkal várják a résztvevőket: a vállalkozó kedvűek összemérhetik tudásukat Pocsai Rita kétszeres és Mérő Csaba tízszeres magyar gó bajnokokkal, a ping-pong asztaloknál pedig Vej Csin-csiu (Wei JinQiu) mester, valamint Varga Zoltán Európa bajnok asztaliteniszező várja a kihívókat. A harcművészet szerelmesei a különböző stílusok és iskolák bemutatói mellett közös gyakorláson is részt vehetnek. A kínai kultúrával és nyelvoktatással foglalkozó szervezetek és oktatási intézmények is bemutatkoznak, valamint könyvbemutatókra is sor kerül a nap folyamán. Az esti gálára 35 művész érkezik Kína Kuanghszi tartományából, hogy akrobatikus mutatványaikat bemutassák a közönségnek – részletezte a programokat Cserkész Gábor, a Kínai Művészeti Központ elnöke.

Az Európai Integrációs Alap támogatásával, a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Kínai Művészeti Központ szervezésében megvalósuló programokról részletes információk az esemény Facebook-oldalán olvashatók.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!