Újabb három éven át Márta István irányítja a Magyar Fesztivál Szövetséget

2012. november 23. 17:49

Téma szerint tagozatokba sorolja rendezvényeit az idén tízesztendős Magyar Fesztivál Szövetség, melynek tagjai a pénteken zárult, kétnapos szakmai konferencián és tisztújító közgyűlésen újabb három évre Márta Istvánt bízták meg a szervezet irányításával Kecskeméten.

2012. november 23. 17:49

A 106 tagszervezetet tömörítő szövetség élén immár negyedik ciklusát kezdő vezető a két nap eseményeit összefoglalva elmondta: a tisztújítás során az MFSZ korábbi tisztségviselőit, Bukovinszky Bélát és Elekes Zoltánt alelnökké választották. Márta István a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban tartott seregszemle újdonságaként beszélt arról, hogy a jelenlévők döntése nyomán lehetővé teszik a szövetség égisze alá tartozó, 267 fesztivál tagozatokba szerveződését. Úgy határoztak: egy-egy tagozatot legalább tíz, azonos témára „felfűzhető” rendezvény alkothat a jövőben a profiltisztítás, a jobb érdekérvényesítés, illetve hatékonyabb lobbitevékenység jegyében – fogalmazott.

Jelezte: az előkészítés alatt álló Népművészeti mellett létrejött a Művészeti, a Gasztrokulturális és a közösségi, közművelődési programokat csokorba gyűjtő Köztivál tagozat. A konferencián szó esett továbbá a Nemzeti Kulturális Alap működéséről, illetve támogatási stratégiájáról, a turizmus és a fesztiválok viszonyáról, továbbá a Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program jelenéről és jövőjéről is. Pénteken délelőtt kerekasztal-beszélgetésre is sor került, ahol azonban rendhagyó módon a szerepeket felcserélve a résztvevők kérték ki a sajtó munkatársainak véleményét a magyarországi fesztiválokról – tájékoztatott a szövetség régi-új elnöke.

Márta István közölte: a kétnapos találkozó az idén művészet, gasztronómia, folk és egyéb kategóriában 3 évre szóló minősítést szerzett 16 fesztivál tanúsítványátadójával zárult. A Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program oklevelével elismert rendezvények között a legrangosabbnak számító kiváló minősítést kapta egyebek mellett a Debreceni Virágkarnevál, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Csabai Kolbászfesztivál és a nyíregyházi Vidor Fesztivál – tette hozzá.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!