Megújul a százéves hévízi mozi

2012. augusztus 05. 16:28

Várhatóan a tavalyi nézőrekordját is megdönti idén a hévízi mozi, Magyarország leglátogatottabb egytermes vetítőhelye, ahol a klimatizálás után digitalizálják és 3D-s formátumúra alakítják a vetítéseket.

2012. augusztus 05. 16:28

Az éppen száz éve megnyitott hévízi Fontana Filmszínházba júniusban több mint 1300, júliusban viszont már csaknem 3200 néző váltott jegyet, noha a múlt hónapban a korszerűsítések miatt egy hétig zárva tartott a mozi – mondta el Halász Gábor, a vetítőhelyet is működtető Festetics művelődési központ igazgatója. Hozzátette, hogy a tavalyi egész éves, mintegy 21 ezres nézőszám után a mostani számítások alapján idén elérhetik akár a 25 ezret is. Már a múlt évi adat is az egytermes mozik között országosan az első volt, de idén az átalakítások miatt csökkentett előadásszám mellett is növelni tudták a látogatottságot, a modernizáció révén pedig további növekedést várnak.

 
Az igazgató szerint a folyamatos fejlesztéseknek köszönhető a nézők számának emelkedése, de a filmkínálaton is változtattak, miközben a hévízi városi rendezvényekhez tematikusan igazított vetítéseket is tartanak. Jelentős előrelépés volt idén a mozi klimatizálása, a korszerűsítés második lépcsőjeként már folyik a vetítő digitalizálása, a következő lépésben pedig őszre alkalmassá teszik a mozit a 3D-s filmek vetítésére is. A mozis fejlesztésekre idén összesen közel 35 millió forintot fordít a hévízi önkormányzat, amely fontosnak tartja, hogy a vendégek és a lakosság számára még több és minőségibb kikapcsolódási lehetőséget nyújtson – fűzte hozzá Halász Gábor.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gary_cooper
2012. augusztus 05. 23:22
Nagyon örülök. Máris nézem a hévizi mozimüsort...
pikandero
2012. augusztus 05. 23:22
Ez aaaaz ! HAJRÁ HÉVÍZ :) Írom ezt Harkányiként :( Tudjátok miért? Mert így kell működnie egy FÜRDŐVÁROSNAK (így NAGY betűvel)...és nem úgy ahogy Harkány működik. Sajnos. A többit hosszú lenne leírni. Szerencsére sokat időzök Hévízen, úgyhogy így tovább. Gratula a Város Vezetésének és ezen belül az Intézmény Vezetőnek is. Üdv: pikandero
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!