„Isten megbocsát, de az ukránok nem” – halálosan megfenyegették Szijjártó Pétert
„Magyarok, gyűlöljük a kormányotokat, amely továbbra is mindent megtesz azért, hogy elveszítsük a háborút” – írták a külügy ukrajnai képviseleteinek címzett e-mailben.
„Három nyugati gyártmányú rakéta találta el a katonai repülőgépet” – jelentette ki Andrej Kartapolov.
Lezuhant egy orosz Il-76-os katonai szállítórepülőgép, a fedélzetén 65 ukrán hadifogollyal, valamint hatfőnyi személyzettel és 3 fogolykísérővel az oroszországi Belgorod régióban – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
A tárca szerint a hadifoglyokat fogolycserére szállították.
A TASZSZ hírügynökség szerint a repülőgép lezuhanásának helyszínére mentőegységek érkeztek.
Három nyugati gyártmányú rakéta találta el az ukrán hadifoglyokat szállító orosz Il-76-os katonai repülőgépet
– jelentette ki Andrej Kartapolov, az orosz parlament alsóháza védelmi bizottságának elnöke szerdán Moszkvában.
Kartapolov a Vesztyi FM orosz hírrádió beszámolója szerint azt hangoztatta, hogy a vizsgálatnak még meg kell állapítania, hogy a gépet amerikai Patriot vagy német IRIS-Ts rakéták semmisítették-e meg.
Vjacseszlav Vologyin házelnök elrendelte az amerikai Kongresszushoz és a német Bundestaghoz intézendő felhívás megszövegezését, annak érdekében, hogy a képviselők ráébredjenek, kiket finanszíroznak.
A lezuhanó repülőgépről készült felvételt itt tudja megtekinteni:
Cikkünk frissül!
***
Ezt is ajánljuk a témában
„Magyarok, gyűlöljük a kormányotokat, amely továbbra is mindent megtesz azért, hogy elveszítsük a háborút” – írták a külügy ukrajnai képviseleteinek címzett e-mailben.
Ezt is ajánljuk a témában
„A helyszínt jelenleg is vizsgálják” – számolt be róla a Kárpátaljai Rendőrség.
(MTI)
A nyitókép illusztráció. Fotó: NICOLAS ECONOMOU / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Nem, Pavel Fedosenko nem Putyin ügynöke, hanem Zelenszkij főtisztje.
Az orosz vezetők valószínűleg már hónapok óta gondolkodnak egy hatalmas nyári offenzíva elindításában.
Philipp Petersen hadtörténész szerint „nem az a kérdés, hogy Oroszország megtámad-e minket, hanem az, hogy mikor és hol”.