Zelenszkij újabb ellentámadásra készül

2024. február 23. 22:03

Putyin magától nem fogja befejezni a háborút az ukrán elnök szerint.

2024. február 23. 22:03
Scholz Meets With Ukrainian President Zelensky Prior To Munich Security Conference

Volodimir Zelenszkij azt nyilatkozta a FoxNews-nak, hogy Ukrajna 2024-ben nemcsak védekezni fog az országot támadó orosz hadsereg ellen, hanem új ellentámadást is készít elő – írta meg a Magyar Nemzet.

Az ukrán elnök kiemelte, hogy az Oroszországgal való szembeszállás még a védekezés terén is komoly kihívást jelent. Válaszolva a Nyugat tavalyi hatékonyabb ellentámadásra vonatkozó várakozásaira, az elnök hangsúlyozta, hogy az ellentámadás során a katonák élete is kiemelt fontosságú. Elmondása szerint a Fekete-tengeren sikeres műveleteket folytatnak. 

Bár nem részletezte, de ígérte, hogy lesznek meglepetések az oroszok számára.

 Zelenszkij azt is hozzátette, hogy a déli és a keleti országrész egyaránt fontos védelmet igényel, utóbbiban állítása szerint több mint kétszázezer orosz katona tartózkodik. 

Emellett elmondta, hogy előkészületeket tesznek egy új ellentámadásra, egy új hadműveletre, amely egyelőre még sok tényezőtől függ.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy az előző ellentámadás sikeresebb lett volna-e, ha Ukrajna időben megkapott volna minden szükséges fegyvert, Zelenszkij csak azt felelete, hogy „a múltról beszélni nem érdemes”

Kiemelte, hogy Ukrajnának nagy szüksége lenne a Patriot rendszerek beszerzésére a légtér védelmében, és további 300 kilométeres hatótávolságú fegyverekre, amelyekről Kijev jelenleg is tárgyal a partnereivel, köztük az Egyesült Államokkal. 

Az elnök szerint jelenleg a legkevésbé sem kiegyenlítettek az erőviszonyok a harctéren. Zelenszkij megerősítette, hogy 

Ukrajna számára kiemelten fontos, hogy az amerikai kongresszus támogassa az országának nyújtandó további katonai segítséget. 

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Magyarország kormánya

MTI-OS

Idézőjel

Ukrajna szuverenitásának megőrzése Magyarország elemi érdeke.

Nyitókép: Michele Tantussi/Getty Images

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lajajakab11
2024. február 25. 15:24
MINDEN moszkovitának INGYEN OROSZ RULETT TRIPLA ezüstgolyóval! Körönként prémium VODKA " KREMLIN Special Metanol " grátisz! ínyenceknek polóniumos KAVIÁR extra! Haladóknak noviCSOKI ! csak a FÉLkegyelműek válaszoljanak!!
auditorium
2024. február 24. 11:54
Mindenáron bele akarja vinni a többi EU-tagállamot is a háborúba. (az a bizonyos szomszéd tehene...) Sch. hezitál, nem akar Taurusokat küldeni, mert ezzel 5OO km-es távolságra is tudnának az ukr.ok védekezve támadni és ez az orosz területek támadását jelentené a Nato fegyverek és szakemberek résztvételével. Atomhatalomról van szó, a németeknek nincs atomfegyvere .
jooeee
2024. február 24. 11:01
Ha jól emlékszem Ukrajna akarta ezt a háborút az amerikai barátaival karöltve.
Chekke-Faint
2024. február 24. 07:32
Ez a Zselé valami faroknyújtó kezelést kapott nyugaton, hogy ilyeneket mond?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!