Vegyi vizsgálatot végeznek Navalnij testén, még legalább 14 napig nem adják ki a hozzátartozóknak

2024. február 19. 20:22

A halál okát még nem állapították meg.

2024. február 19. 20:22
null

„Még vizsgálják Alekszej Navalnij ellenzéki aktivista halálának körülményeit, de hogy az eljárás mikor zárul le, és mikor adják át a holttestet a hozzátartozóknak, nem tartozik a Kreml hatáskörébe” – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.

Ezt a kérdést nem nekünk kell feltenni. Mi nem foglalkozunk ezzel az üggyel. Ez nem az elnöki adminisztráció feladata” – válaszolta a szóvivő arra a kérdésre, hogy mikor adják ki Navalnij holttestét a hozzátartozóknak.

Kira Jarmis, a börtönében pénteken elhunyt ellenzéki politikus szóvivője hétfőn közölte, hogy a Nyomozó Bizottság (SZK) arról értesítette Navalnij anyját és ügyvédjeit, hogy a halálozással kapcsolatos nyomozást határozatlan időre meghosszabbították. 

A hatóság közölte, hogy a halál okát még nem állapították meg.

Jarmis este arról számolt be, hogy az SZK-nak az anyához és a jogi képviselőkhöz eljuttatott tájékoztatása szerint még legalább 14 napig nem adják ki a holttestet, mert legkevesebb ennyi ideig tart a vegyi vizsgálat, amelyet elvégeznek rajta. A Rigában szerkesztett Novaja Gazeta Jevropa úgy értesült, hogy 

Alekszej Navalnij földi maradványait a szalehardi körzeti klinikai kórház halottasházában tartják.

Olyan körülmények között, amikor nincsen semmilyen információ, úgy gondoljuk, hogy teljesen megengedhetetlen ilyen, mondhatni, őszintén szólva arcátlan kijelentéseket tenni” – kommentálta a Peszkov azokat a nyugati politikusi nyilatkozatokat, amelyek a Kremlt tették felelőssé Navalnij haláláért.

Julija Navalnaja, a politikus özvegye hétfőn bejelentette, hogy folytatni fogja férje ügyét, és felkérte Navanij támogatóit, álljanak mellé. Navalnaja azzal vádolta meg Vlagyimir Putyin elnököt, hogy ő ölte meg a férjét, 

és kilátásba helyezte, hogy a harcostársai hamarosan közölni fogják, hogy ezt miért tette.

Az orosz Büntetés-végrehajtási Szövetségi Szolgálat (FSZIN) pénteken közölte, hogy az elítélt meghalt a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet 3. számú „Sarki Farkas” börtönében. Az FSZIN szerint a politikus a séta után rosszul lett, eszméletét vesztette és meghalt.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Jevgenyij Feldman

 

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vasalo
2024. február 20. 09:59
Nincs kizárva, hiogy most is az ukránok ( CIA, MI6 ) tették el végleg láb alol , s most jön a mocsok másra terelni az ügyet. Soha nem fogjuk megtudni. Majd megint megjelenik egy Scholz és elmondja, hogy nem is nagyon érdekli ki volt a tettes ( lásd az NS2)
Obsitos Technikus
2024. február 20. 08:35
Igazságügyi orvostani eljárás. Így hívják.
palicsi-2
2024. február 20. 06:51
A világ tehetetlensdégéről sokat elmond, hogy most erről a Navalijról neveznek el valami mechanizmust, ami úgy, de úgy el fogja rettenteni az agresszióra készülő vezetőket a világban! Debil politikusok!
2024. február 20. 00:17 Szerkesztve
Ha megölték, akkor a leggyanúsabbak az angolok, mert ôk beszervezték, és a lebukása utân, mivel 19 évet kapott, már csak a halála volt használható. Egy kicsit esetleg rásegítettek.... Ha életben marad öt év múlva senki sem emlékezne rá, így az oroszoknak érdekelen, viszont ìgy egy jó kis médiakampányra futja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!