Szenteste Belgrádban – rendőrök sérültek meg, tüntetőket állítottak elő

2023. december 25. 11:54

A szerb baloldali ellenzék a múlt hétfő óta szervez tiltakozó akciókat.

2023. december 25. 11:54

Legkevesebb 35 tiltakozót előállított a rendőrség a vasárnapi belgrádi tüntetés után, amelyet a baloldali ellenzék szervezett, mert úgy véli, a december 17-i választáson szavazatlopás és számos csalás történt. 

A tömegoszlatás közben két rendőr megsérült.

A baloldali ellenzék a múlt hétfő óta szervez tiltakozó akciókat, több politikus éhségsztrájkot folytat, az országos választási bizottság épületénél tiltakozást, vasárnapra pedig tömegtüntetést szerveztek. A legnagyobb csalás szerintük a belgrádi önkormányzati választáson történt

Az országos választási bizottság előzetes eredményei szerint az országos voksolást a kormányzó Szerb Haladó Párt Szerbia nem állhat meg nevű listája nyerte meg a voksok 46,7 százalékának a megszerzésével, míg a második helyen a baloldali ellenzéki összefogás Szerbia az erőszak ellen listája végzett a szavazatok 23,69 százalékával.

A hivatalos előzetes eredmények szerint Belgrádban az önkormányzati választáson a Szerbia nem állhat meg nevű lista a voksok 39,35 százalékát, míg a Szerbia az erőszak ellen lista a 34,26 százalékát kapta. A mérleg nyelve egy pártfüggetlen civilekből alakult csoport lehetne, ám a Mi – A nép egy hangja listavezetője közölte, nem kívánja egyik oldalt sem támogatni, és úgy vélte, az egész választási folyamatot meg kellene ismételni Belgrádban.

A Szerb Haladó Párt tagadja, hogy bármilyen választási csalás vagy szavazatlopás történt volna.

Vasárnap összeült a nemzetbiztonsági tanács is

Vasárnap több ezren tiltakoztak Belgrád belvárosában a választások megismétlését követelve, 

a tömeg be akart törni a városi közgyűlés épületébe is, 

ezért a rendőrség könnygázt vetett be, míg a tüntetők járdakövekkel dobálták az épületet védő rendőröket és csendőröket. Aleksandar Sapic belgrádi polgármester szerint óriási károk keletkeztek a közgyűlés épületén.

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök éjszaka a televízióban kommentálta az eseményeket. Egyrészt megismételte korábbi kijelentését, miszerint semmiféle forradalom nem folyik Belgrád utcáin, másrészt pedig szégyenletesnek nevezte, hogy az ellenzék a nép akaratával szembe szállva, erőszakkal akar hatalomra kerülni.

Vasárnap késő este a nemzetbiztonsági tanács is összeült, hogy értékelje a helyzetet. Az ülést követően Ivica Dacic külügyminiszter, aki a testület titkára, közölte: 

el kell választani egymástól a politikai tiltakozásokat és az erőszakos tüntetéseket. 

Vasárnap este pedig az állami intézmények elleni támadás és az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete történt - mondta. Hozzátette: a nemzetbiztonsági tanács ülésén elemezték annak lehetőségét is, hogy külföldi befolyás állhat a tiltakozás mögött, de erre vonatkozóan nem közölt részleteket.

Mind Aleksandar Vucic, mind Ivica Dacic igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy amennyiben bárki is erőszakkal akarja megdönteni a hatalmat, az állami szervek biztosítani fogják a békét.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: FILIP STEVANOVIC / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2023. december 26. 02:45
itt is majdant akarnak igazi komcsi tempó, ha nem tetszik a választás eredménye, akkor balhézunk pedig elég egyértelmű lett az eredmény, nem tudom, mit remélnek
törölt felhasználó
2023. december 25. 21:34
Szerbiában nem most volt a Szenteste, hiszen a szerbek ortodox keresztények. Most "mindössze" annyi történt, hogy az USA és a cionisták megpróbáltak Szerbiában is Majdant csinálni, két héttel az ortodox karácsony előtt... Nem jött össze.
luisbathhelena
2023. december 25. 16:36 Szerkesztve
Micsoda hülye címadás megint! Tekintve hogy a szerbek ortodoxok, január 6-án ünneplik a Karácsonyt, így a tegnapi nap számukra egy átlagos vasárnap volt. Mellesleg vicces hogy a nyári ellenzéki tömegtüntetések hatására írtak ki előrehozott választásokat, amin aztán nagyobbat buktak mint az előzőn. Most egy újabb választást akarnak. Mi a cél ? 100%-os Vucic győzelem? :))))
nempolitizalok-0
2023. december 25. 15:47
Langleyben nagyon elkeseredettek. A CIA ügyvivő üvöltött Sorossal. Mégis mit képzel, egy csomó pénzt beletoltunk az egészbe, a zsebében van az EU teljes vezetése a sallangokkal együtt és magasan nyer Vucic????? Csináljon valamit mert úgy picsán rúgjuk, hogy azt hiszik, az oroszoknak új típusú rakétája van. Na maod az a probléma, hogy a szerbeknél arányosan is kevesebb a hazaáruló mint nálunk, tehát ez a talán másfélezer ember az, akik Botmixer, Gyurcsányné-félék mozgósítani tudnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!