Míg a szlovákok sárkánnyal, a románok a saját rémálmukkal küzdenek a lelátón (FOTÓ)

2023. december 17. 12:03

Kitettek magukért a szurkolók a szomszédainknál.

2023. december 17. 12:03

A Mandiner beszámolt róla, hogy a Slovan Bratislava meccsén a szlovák ultrák megpróbáltak történelmi koreográfiát csinálni, de elég érdekesen sült el. A nézőtéren kifeszített hatalmas drapi – történelmi hősök hiányában – a magyar országgyűlésnek és a Szent Koronának helyet adó pozsonyi várat ábrázolta egy sárkány és egy ismeretlen lovag ( Szent György?!) társaságában.

A pozsonyiaknak egyébként lesz lehetősége vasárnap is valami ütőssel előrukkolni: a Slovan ugyanis délután a Dunaszerdahely csapatát fogadja a szlovák bajnokságban, ahol a Slovan jelenleg listavezető, a DAC pedig a negyedik helyen áll, harcban a dobogóért.

Míg a szlovákok sárkányt, a románok horrorjelenetet tettek a koreóra a Petrolul Ploieşti – Rapid Bukarest meccsen.

„A Latina utcai rémálom folytatódik” – üzenték a fővárosiaknak a feliraton. ( Peluza Latina a neve a Petrolul szurkolói csoportjának.- a szerk.) A nagy véres leszámolás azonban elmaradt, 0-0-val ért véget a mérkőzés.

Mutatjuk a drapit:

Forrás: Facebook

Nyitókép: Facebook

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ujujuj
2023. december 18. 08:25
A képen egy igazi alacsonyhomlokú lápiromán látható, kiváló etnográfiai gyűjtés.
FrankMatyi
2023. december 18. 05:57
Latrina útja=calea neamului
billysparks
2023. december 17. 15:23
Még mindig a lengyelek drapija a legjobb. Térdre a Király előtt! És az idióta angolok letérdeltek...
békalepcse2.0
2023. december 17. 13:50
Pedig van a rományoknak nemzeti szimbólizálható jellemzőjük. Ezt már egy hivatali emberük is meggmondta, (az územanyag) lopás kapcsán, naluk ez nemzeti sajátosság, csak még nem találták meg hozzá a heraldikában is megfelelő szimbólumokat. Ötletetek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!