Bűnös összjátékot orront a német lap Orbán és Scholz között – naná, hogy Ukrajna EU-s felvételét illetően

2023. december 10. 08:50

Egyre csak nő a feszültég Ukrajna EU-s csatlakozása körül.

2023. december 10. 08:50
null

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) tálalásában Orbán és Macron találkozója nem kapott túl nagy nemzetközi figyelmet, és a magyar kormányfő a francia elnöknél próbált támaszt találni az Ukrajna elleni „blokádpolitikához”.

A lap szerint Orbán Viktor bármit tesz, általában a Fideszhez közeli sajtó óriási eseményként mutatja be azt, de most visszafogottak voltak a reakciók. A politikus maga sem osztott meg sok információt a találkozóról, ellentétben a szokásossal. 

A magyar miniszterelnök hajthatatlan

A lap szerint Orbán hajthatatlan az EU bővítésének kérdésében, ennek ellenére mégsem lehet teljesen sikertelennek nevezni a tárgyalást. Macron célja az volt, hogy megmutassa Orbán valódi arcát, és megmutassa a magyar miniszterelnöknek, hogy az Ukrajnával szembeni negatív hozzáállását nem osztja az EU alapító tagja, Franciaország.

A nagy alapító államok felelőssége, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek az „ellenállás leküzdésére” ezeken a döntő, történelmi pillanatokban. 

A FAZ szerint ugyanakkor az csalódáskeltő, hogy Németország mennyire kimarad a kérdésből. A lap értesülése szerint Macron telefonon beszélt Olaf Scholz német kancellárral az Orbánnal folytatott tárgyalása előtt, ezen túl azonban a jelek szerint nem akar belefolyni a konfliktusba.

Párizsban egyes diplomaták azt állítják, hogy a német kormánynak valójában nincs is olyan nagy problémája azzal, hogy Orbán meg akarja akadályozni a csatlakozási tárgyalások megkezdését. 

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Nathan Laine/Bloomberg via Getty Images

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fenris
2023. december 30. 20:07
A CIA magyar hangját hallottuk.
Unknown
2023. december 10. 19:28
Csak tommaSSo a náci-fosófantom meg ne tudja. Mondjuk nem hiszem, hogy értené…
Ehetős Odó
2023. december 10. 17:21
Ezt a FAZ-t is idióták írják. A logikai bakugrások bárgyú gyűjteménye.
Lajoss
2023. december 10. 16:30
Remélem,megszopatják a csüngőhasút!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!