A nyugat-európai adventi vásárok ideális célpontot jelentenek a terroristák számára

2023. november 03. 19:16

Különösen fontos lehet egy-egy utazás előtt megfontolni a külügy országspecifikus ajánlásait és figyelmeztetéseit.

2023. november 03. 19:16
Nógrádi György
Nógrádi György
Magyar Hírlap

November van, kezdődik a karácsonyi készülődés, a nagy vásárok időszaka. Ugyanakkor szerte Európában óriási tüntetéseket tartanak a muszlimok, és megszaporodtak a fizikai támadások is. A terror árnyékában kell eltöltenünk az adventi időszakot?

Ott tartunk, hogy egyre több migráns érkezik Európába. Ennek megfelelően jelenleg sajnos a karácsonyi vásárokon, az adventi vásárokon a fenyegetettség növekszik. Ez következik a magyar titkosszolgálat jelentéséből is. E szerint a balkáni útvonalon olyan bandák szervezik az embercsempészetet, emberkereskedelmet, amelyeknek komoly kapcsolatuk van a saját országuk, elsősorban Afganisztán politikai és titkosszolgálati vezetésével. A bevándorlókkal együtt gyakorlatilag bárki bejuthat az unióba, és az úgynevezett alvó ügynökök akkor fognak akciókba lépni, ha erre parancsot kapnak. Másrészről a migránsok tömeges jelenléte önmagában veszélyt jelent. A mai nyugat-európai vélemények szerint a bejövő migránsok 94 százalékaa gazdasági bevándorló és 6 százalék a politikai menekült. Tehát jelenleg a helyzet nagyon-nagyon negatív. A fenyegetettség általában növekszik, és bárhol, bármikor történhet terrorcselekmény Európában. Az adventi vásárok sajnos tökéletes célpontok.

Tehát nem tanácsolná senkinek, hogy mostanában Nyugat-Európába látogasson?
Nem, én azt mondanám, hogy kérje ki a Külügyminisztérium véleményét. Nézze meg az ajánlásokat. Tőlem rengetegen kértek ilyen tanácsot, de ezzel van egy probléma. Ha én egy üzletembernek azt mondom, hogy ne menjen el, akkor ő följelent engem, hogy miattam X-dollár veszteséget szenvedett, mert nem ment el, és nem volt terrortámadás. De ha azt mondom, hogy menjen el, és bármi történik vele, én vagyok a felelős. Tehát az én válaszom az, hogy minden ember nagykorú. Maga döntse el, hogy mit csinál, de érdemes ilyenkor figyelembe venni a külügy útmutatását arra vonatkozóan, hogy melyek azok a térségek, ahova nem célszerű utazni.

Ha mégis útra kelünk, van bármi, amire érdemes odafigyelni? Ki lehet szúrni egy tömegben egy potenciális terroristát?

Nem. Ez teljesen lutri. Ha nem szakértő az ember, ezeket a jeleket rendkívül nehezen veszi észre. Tetszik, vagy nem, a terrorcselekményhez is egy meghatározott szakértelem kell, és egy átlagemberre nincs fölkészülve. Ezért szörnyű a terror, mert bárhol bekövetkezhet, és nem lehet rá fölkészülni.”

***

Nyitókép: KENZO TRIBOUILLARD

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bornemissza-3
2023. november 05. 14:35
Amúgy meg mindenki vigyen magával egy szakértőt. Azoknak is élni kell valamiből.
bornemissza-3
2023. november 05. 14:33
Mondjuk lehet, hogy Nyugat-Európában egy zsúfolt rendezvényen másfélméterenként van belőlük egy, és nehéz tőlük távol maradni.
bornemissza-3
2023. november 05. 14:31
"Ha nem szakértő az ember, ezeket a jeleket rendkívül nehezen veszi észre. Tetszik, vagy nem, a terrorcselekményhez is egy meghatározott szakértelem kell" Miért kell ahhoz szakértőnek lenni felismerni egy arabot?
gyaloggos
2023. november 04. 13:06
KACSA -ügyben: "Hááát, ami sárga és hápog az kacsa baszd meg." AZ csak KISKACSA, és azt még hápogásnak sem lehet nevezni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!