„A Francia Afrika kora elmúlt” – mondta Emmanuel Macron Gabonban

2023. március 02. 20:24

„Franciaország immár semleges tárgyalópartner a kontinensen” – jelentette be a francia elnök.

2023. március 02. 20:24
null

 Elmúlt a Francia Afrika kora, és Franciaország immár „semleges tárgyalópartner” a kontinensen – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön Gabonban, négynapos közép-afrikai látogatása első napján.

„A Francia Afrika kora elmúlt, és néha az az érzésem, hogy a szemléletmódok nem fejlődnek ugyanolyan tempóban, amikor azt olvasom, hallom, látom, hogy Franciaországnak még mindig olyan szándékokat tulajdonítanak, amilyenek már nincsenek” – jelentette ki Emmanuel Macron a gaboni francia közösség képviselőivel találkozva. Egyben hangsúlyozta, hogy

A francia elnök csütörtökön Libreville-ben részt vesz a One Forest Summit elnevezésű csúcstalálkozón, amelyet Franciaország és Gabon közösen szervezett meg, hogy konkrét megoldásokat találjanak az esőerdők megóvására, az éghajlat és az éghajlatváltozás veszélyeztette fajok védelmére.    

A szervezők hangsúlyozták, hogy a tanácskozás célja a 2050-re karbonsemlegességet előirányzó, 2015-ös párizsi klímaegyezményben,

valamint a biológiai sokszínűségéről 2022-ben Montrealban megtartott COP15 konferencián elfogadott egyezményben szereplő célok megvalósítása.   

 A csúcstalálkozón több más államfő, közöttük Denis Sassou-Nguesso, a Kongói Köztársaság, Faustin Archange Touadéra, a Közép-afrikai Köztársaság, Mahamat Idriss Déby Itno, Csád, valamint Teodoro Obiang Nguema Mbasogo, Egyenlítői Guinea elnöke is részt vesz.    

A One Forest Summit szerdán kezdődött el miniszterek, civil szervezetek és szakértők részvételével. Ez Emmanuel Macron 18. afrikai látogatása 2017-ben történt első megválasztása óta. Gabon után a francia elnök Angolába,

az egykori francia gyarmat Kongói Köztársaságba és a Kongói Demokratikus Köztársaságba utazik.    

Macron hétfőn Párizsban ismertette a következő négy évre vonatkozó afrikai stratégiáját. Szerénységet, valamint az afrikai országokkal való kiegyensúlyozott és felelős partneri viszonyt szorgalmazott. Egyben bejelentette, hogy csökkentik az afrikai francia katonai jelenlétet, amely tíz év óta a Száhel-övezetbeli dzsihadizmus elleni harcra összpontosul.

(MTI)

Fotó: LUDOVIC MARIN / AFP

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
káli
2023. március 03. 06:55
Az gond e kedves mandi hogy a kép újkaledóniában készült?
kozmosz
2023. március 03. 01:49
Macron feleségét szeretném látni így kifestve.
Tidal_wave
2023. március 03. 00:27
One Forest Summit? Nem inkább Sommet de la Foret Unie?
Vitéz János
2023. március 02. 22:24
Nézzük csak meg, melyik ország a legfőbb kereskedelmi partnere a volt francia gyarmati országoknak! És ki a legfőbb befektető ezekben az orazágokban. Vagyis folytatódik a kirablás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!