Üzent a Kreml: A Nyugat reakciói nem módosítanak a fehéroroszországi atomfegyver-telepítés tervén

2023. március 27. 17:37

„Oroszország türelmes, és senkit sem rémisztget a katonai fölénnyel” – nyilatkozta az orosz biztonsági tanács titkára.

2023. március 27. 17:37
null

A Nyugat reakciója nem befolyásolja a taktikai atomfegyverek fehéroroszországi telepítésének tervét – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.

„Oroszország terveit biztosan nem fogja befolyásolni az ilyen (nyugati) reagálás” 

– hangoztatta a Kreml szóvivője.

Mint mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnök „mindent elmagyarázott a szombati interjúban” és „ehhez nincs mit hozzáfűzni”.

Putyin nyilatkozatában azt mondta, hogy Oroszország a fehérorosz fél kérésére taktikai atomfegyvereket telepít Fehéroroszországba, ugyanúgy, ahogyan ezt Egyesült Államok több szövetséges ország estében már rég megtette. Közölte, hogy Moszkva már adott át Minszknek Iszkander-rakétakomplexumot, amely atomfegyver hordozására is alkalmas lehet, július 1-jén pedig a köztársaság területén befejeződik a taktikai atomfegyverek tárolójának építése.

Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy

a Fehéroroszországgal kötött megállapodás nem sérti a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó nemzetközi kötelezettségvállalásokat.

Moszkva korszerű, egyedülálló fegyverekkel rendelkezik

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylapnak adott interjújában kijelentette, hogy Washington hiába hisz egy „válasz nélküli megelőző csapás” lehetőségében, mert Moszkva olyan korszerű, egyedülálló fegyverekkel rendelkezik, amelyek

Mint mondta: „Oroszország türelmes, és senkit sem rémisztget a katonai fölénnyel”. 

Patrusev rövidlátónak és veszélyesen ostobának minősítette azon amerikai politikusok nézeteit, „akik saját propagandájuk fogságába estek”, és úgy vélik, hogy Oroszország már nem lenne képes válaszolni egy amerikai megelőző atomcsapásra. A tisztségviselő szerint egyes nyugati politikusok, „feledve a történelem tanulságait”, olyan bosszúról ábrándoznak, amely az Oroszország feletti katonai győzelemhez vezetne.

Az orosz biztonsági tanács titkára így kommentálta, hogy egy amerikai B-52H Stratofortress stratégiai bombázó repülést hajtott végre a Balti-tenger nemzetközi vizei felett. A Flightradar szolgálat szerint a repülőgép március 12-én lépett be a Finn-öböl feletti légtérbe, majd az orosz határ közelében manőverezett, ahonnan Észtország légterébe távozott.

„Ukrajnát egyetlen nagy katonai táborrá változtatták”

Patrusev hangot adott álláspontjának, miszerint a NATO részese az ukrajnai konfliktusnak, és nem titkolja fő célját, a háború elhúzását és ezáltal Oroszország „legyőzését és tovább darabolását”. Kifejezte meggyőződését, hogy a Washington által március végére összehívott demokráciacsúcs egyik fő témája az lesz, hogy a „jóságos” NATO hogyan segítse Ukrajnát.

„Ukrajnát egyetlen nagy katonai táborrá változtatták. Fegyvert és lőszert küldenek az ukrán hadseregnek, hírszerzési adatokkal látják el, egyebek között műholdcsoportjuk és jelentős számú drónjuk segítségével. A NATO kiképzői és tanácsadói készítik fel az ukrán katonákat, miközben zsoldosok harcolnak neonáci zászlóaljakban” – nyilatkozott Patrusev.

(MTI)

Nyitókép: Szergej Iljin / Sputnik / AFP

 

***

***

***

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lauder Stenonis..
2023. március 27. 23:42
És akkor most rohanjuk le Belaruszt, mert túl közel lennének orosz rakéták a NATO tagállamok fővárosaihoz?
zuriktodor
2023. március 27. 21:16
ez már az "ebből baj lesz"
FreeEurope
2023. március 27. 20:42
De miért is módosítanának? Az utak felégetve. Csak az a szegény hülye Európa nem tudja, hogy hogy akkor mi is van most?
lantose70
2023. március 27. 19:24
Most kellene észnél lenni. Ha hozzánk is telepítenének atomfegyvereket az oroszok, akkor végre megszabadulhatnánk a nyugati elnyomó imperialistáktól. Remélem Szijjártó Péter Miniszter Úr lépni fog az ügyben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!