Belehúz Franciaország az online gyerekvédelembe

2023. március 01. 11:44

Fokoznák a képmáshoz fűződő jogokat és korlátoznák a képernyő előtt töltött időt is.

2023. március 01. 11:44
null

„A szülőknek az az üzenet, hogy az ő feladatuk a gyermekeik magánéletének védelme” – mondta egy interjúban Bruno Studer, Emmanuel Macron elnök pártjának képviselője, aki a törvényjavaslatot beterjesztette – számolt be a hírről kedden a Politico.

„A gyerekek átlagosan 1300 fotó kering róluk a közösségi médiaplatformokon 13 éves koruk előtt, még mielőtt egyáltalán fiókkal rendelkezhetnének” – tette hozzá a politikus. 

A francia elnök és felesége, Brigitte politikai prioritássá tették az online gyermekvédelmet. A törvényhozók a közösségi médiára vonatkozó korhatár-ellenőrzési követelményeken és a gyerekek képernyőidő-korlátozására vonatkozó szabályokon is dolgoznak.

A kedden elfogadott jogszabály a szülők jogi kötelezettségei közé sorolja gyermekeik magánéletének védelmét.

Mindkét szülő közösen lenne felelős utódjaik képmáshoz fűződő jogaiért. A szülők közötti nézeteltérés esetén a bíró megtilthatja egyiküknek, hogy a másik engedélye nélkül közzétegye vagy megossza a gyermek képeit.

Nyitókép: ANTOINE WDO / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2023. március 01. 18:49
No es mit mond ehhez jurova, ursula?
urga
2023. március 01. 14:56
"Belehúz Franciaország az online gyerekvédelembe" Végre valami értelmes intézkedés a franciáktól.
Odone Ricci
2023. március 01. 13:18
Macron jól teszi, ha a gyerekvédelemre nagyobb figyelmet szentel. A másik pozitiv intézkedése a saját francia kultúra védelme az amerikai dömping filmekkel és ponyvaregényekkel szemben. A TV-műsorukban meghatározott % jut a külföldi és a francia kulturális termékekre. Ha nem lennének annyira fölényesek, akkor lehetne közös EU-s normákat is létrehozni és ezzel elkerülni, hogy mindig a magyarok lógjanak ki a sorból, holott ésszerű rendeleteket hoznak. Egyre gyakoribb a 11-12 éves lányok panasza, mert "udvarlóik" félmeztelen fotókat kérnek tőlük az iphon on, majd ha vége a kapcsolatnak, akkor a fiúk felteszik az internetre és a fbookra ezeket a kompromittáló fotókat vagy videót . Ez már évek óta így megy... sok visszaéléssel. Volt már ebből öngyilkosság is.
5m007h 0p3ra70r
2023. március 01. 12:49
Mary Aiken pszichológus ezt a könyvét 2016-ban írta: https://www.maryaiken.com/cyber-effect Azt követően, hogy évekig végzett kutatómunkát, többek közt az FBI-al terepen, a kiskorúak sérelmére elkövetett kiber-bűncselekmények nyomozásaiban. Tehát a problémát már a 2010-es évek elején azonosították! A francia állam 13 évvel később szeretne beavatkozni. Messze elkéstek! A könyv egyébként magyarul is megvásárolható. Akinek 0-18 közötti gyermeke van annak kötelező, a nagyobbakkal érdemes elolvastatni. Aki elolvassa, miután a döbbenetéből felocsúdott, először elveszi a gyerekétől a telefont, tabletet meg számítógépet, majd amikor megnyugodott feltelepít egy felügyeleti szoftvert.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!