Novák: Magyarország közvetítő szerepet tölt be a Nyugat-Balkán és az Európai Unió között

2022. szeptember 13. 13:29

Novák Katalin kijelentette, „Európa békéjéhez, stabilitásához szükséges, hogy a Nyugat-Balkánon béke és biztonság legyen”.

2022. szeptember 13. 13:29
null

Novák Katalin köztársasági elnök Vjosa Osmani koszovói államfővel tartott sajtótájékoztatóján kedden Pristinában kiemelte:

Európa békéjéhez, stabilitásához szükséges, hogy a Nyugat-Balkánon béke és biztonság legyen,

ehhez járul hozzá a békefenntartó erő, valamint a várható európai uniós tagság is a Nyugat-Balkán államai számára.

Közölte, hogy Magyarország határozott és elkötelezett a nyugat-balkáni országok európai uniós integrációjának támogatásában és ebbe beletartozik Koszovó európai integrációja is.

Most, hogy Ukrajna és Moldova megkapta a tagjelölti státuszt, ez egyszerre lehetőség és veszély – mondta, hozzátéve: egyfelől lehetőség, hiszen felgyorsíthatja a csatlakozást azoknak, akik teljesítik a követelményeket, de veszély is, hiszen beelőzhetnek olyanok, akik politikai okból kapnak tagjelölti státuszt, és később kell majd teljesíteniük a kritériumokat.

Novák Katalin hangsúlyozta: ebben a vonatkozásban az esélyt látjuk, és azt a lehetőséget szeretnénk megragadni, hogy a mostani időszak felgyorsíthatja a már várakozó országoknak az integrációt.

Kiemelte, hogy a koszovói vízummentességet Magyarország az első perctől fogva támogatja.

Az államfő látogatást tesz a KFOR-missziónál a honvédelmi miniszterrel

Koszovói látogatásának kapcsán Novák Katalin elmondta: Magyarországon a köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka, és ebben a minőségben hagyomány, hogy meglátogatja a külföldön szolgálatot teljesítő katonákat is. Hozzátette: ennek a hagyománynak tesz eleget, amikor a koszovói KFOR-misszióban meglátogatja a szolgálatot teljesítő ötszáz magyar katonát. Kitért arra is, hogy a koszovói látogatáson részt vesz Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is.

– mutatott rá, gratulálva Kajári Ferenc vezérőrnagynak a szolgálatához.

„Koszovó jövőképe és célkitűzése fenntartani az euroatlanti szövetséget”

Vjosa Osmani emlékeztetett, hogy Magyarország számos területen támogatta Koszovót a történelem folyamán, beleértve a pandémia időszakát is.

Hozzátette: a két ország kapcsolata történelmi hagyományokra épül, ugyanakkor közös értékeken és célkitűzéseken is osztozunk. Koszovó jövőképe és célkitűzése fenntartani az euroatlanti szövetséget, valamint az integrálódás Európába – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy Magyarország óriási támogatást biztosított a koszovói hallgatók számára, mintegy 300 hallgató vett részt a Stipendium-ösztöndíjban.

Kiemelte, hogy más európai országokhoz hasonlóan, Koszovó is energiaválsággal néz szembe. Mint mondta, az egész régiónak fokoznia kell az együttműködést ezen a területen annak érdekében, hogy csökkenteni lehessen a terheket.

Vjosa Osmani elmondta:

itt az ideje, hogy Koszovó kapcsolata az Európai Unióval szintet lépjen,

 és ebben az évben Koszovó jelentkezni fog a tagjelölti státuszra. Hozzátette: az európai integrációs út minden lépésekor számítanak Magyarország hathatós és folyamatos támogatására, hogy Koszovó elnyerje megérdemelt helyét a nagyobb európai családban.

(MTI)

Nyitóképen Vjosa Osmani koszovói államfő katonai tiszteletadással fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt Pristinában. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
421ft
2022. szeptember 13. 19:32
Magat se tudja kepviselni Orbanisztan, hogyan akar masokat?
formaegy
2022. szeptember 13. 16:05
Aprócska megjegyzés, semmi bántó, csak egy kis észrevétel. Kicsit jobban odafigyelhetne az öltözködésére. Semmi baj a nadrágkosztümmel, de könyörgöm legyen már valami nőiesebb szabása ami nem úgy néz ki, mint amit kihízott. Nem írom, hogy legalább gombolja ki, mert az illetlenség, ezért kellene jobban odafigyelni.
Senki Alfonz
2022. szeptember 13. 15:31
Amióta az európai politika tele van női fővezérekkel, olyan az egész, mintha egy általános iskolai szülői értekezlet lenne!!!
Lajoss
2022. szeptember 13. 14:47
Mit vétett a Nyugat-Balkán..:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!