Több millió kötetet semmisítenének meg az ukrajnai könyvtárakban

2022. május 24. 13:16

Akár Dosztojevszkij vagy Puskin is lekerülhet a könyvtárak polcairól.

2022. május 24. 13:16
null

Ukrajna könyvtáraiban mintegy százmillió olyan kötet van, amelyeket ideológiai okokból ki kell emelni az állományból és meg kell semmisíteni – írja a Kárpáthír az ua.newsra hivatkozva.

A portál híre szerint Olekszandra Koval, az Ukrajnai Könyv Intézet igazgatója van azon a véleményen, hogy meg kell szabadulni az „ukrán gondolkodásmódra káros irodalmi alkotásokat”. közöttük számos orosz klasszikus művét is. Azt jelenleg nehéz megmondani, pontosan hány kötetről van szó, de az igazgató szerint a számuk meghaladja a százmillió példányt. Koval úgy véli, hogy minél előbb likvidálni kell a káros ideológiát népszerűsítő könyveket, elsősorban a szovjet érában kiadottakat még akkor is ha két nyelven, oroszul és ukránul lettek kinyomtatva.

Az igazgató szerint az év végéig be kell fejezni az ukránellenes imperialista eszméket terjesztő művek kivonását a tékák állományából. Továbbá azokra az 1991 után kiadott köteteknek, mesekönyveknek, krimiknek, szerelmes, romantikus regényeknek sincs helye az ukrajnai könyvtárakban, amelyeknek oroszok a szerzőik.

És mint megjegyezte, rengetegen ellenzik az orosz klasszikusok műveinek eltávolítását a tékák polcairól, de semmi nem szól a probléma ilyen módon történő rendezése ellen. Az eltávolítandó kötetek sorában olyan orosz klasszikusok művei vannak, mint Dosztojevszkij vagy Puskin, akik olvasása nagyon káros az ukrán emberek világnézetére – vélekedik Olekszandra Koval.

Nyitóképen: Dosztojevszkij első publikációi. Illusztráció. Fotó: Jarin / Sputnik / AFP

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandalala
2022. május 27. 20:54
Remélem a Lenin összest azé' megtartják!! :-DDDD
madárinfluencer
2022. május 25. 19:27
ÉLJEN AZ UKRÁN KULTURÁLIS FORRADALOM!!!! Annak idején Maoék kulturális forradalmán halálra röhögtük magunkat.
csjanos
2022. május 25. 09:34
LIBSIK...szófosók...MOST HOL VAGYTOK??? talpra...könyvégetés jön...pfuj
europész
2022. május 25. 00:01
Harmincegy éve alakult diktatúrában nincs szükség idegen kultúrára.Most még az orosz írók,költők művei kerülnek elégetésre.A következő szakaszban pedig a magyar nyelvű irodalmi művek kerülnek a tűzbe. Hiába ez egy kultúra nélküli nép volt mindig.Most pedig a példaképük a NATO meg Brüsszel. Nem láttam még belga nemzetiségű embert soha,csak belga nyulat.Ugyanúgy nincs ukrán nemzet sem,csak ukrán burgonya,étolaj és nagyképűség.Ez csak egy szláv határszél.Gonosz politikusok akarnak egy olyan nemzetet létrehozni akit könnyen kizsákmányolhatnak.Sajnálom az ott élő embereket,hogy így lóvá teszik őket a politikusok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!